Vigyázó szemetek Pécsre vessétek!

Első sétánkra meleg öltözet és gumicsizma feltétlen szükségeltetik, de a fantáziájukat se hagyják otthon! Pécs ugyanis építkezik: bont, markol, burkol, falaz. Esőben, hóban, fagyban, a hét minden napján – rendületlenül. A kulturális fővárosi címnek köszönhetően 34 milliárd forintot kell elkölteni, és ez nem is olyan egyszerű. Sapka, kapucni is fent van? Akkor induljunk!

Első úti célunk a belváros szívében futó Káptalan utca, ahol megtalálható többek között a Modern Magyar Képtár, a Vasarely és a Bányászati Múzeum. Kalauzunk Óvári József projektasszisztens a Pécs2010 Menedzsmentközponttól, így holmi kordonok nem jelentenek akadályt. Megújult és felújítás alatt álló tetőket, homlokzatokat, feltúrt udvarokat láthatunk, miközben egy huszonöt méter hosszú, fűtött sátor felé tocsogunk. Kísérőnk szavára ennek ajtaja is feltárul: megpillanthatjuk, ahogy a kinti hőmérséklethez képest kánikulának számító öt fokban rakják a térburkolatokat. Ne ragadjunk le a sárban, eresszük el inkább a fantáziánkat: angolkertszerűen megnyíló tereket, múzeumokat összekötő sétányokat és egy nemzetközi időszaki kiállítások szervezésére is alkalmas, acél-üveg szerkezetű, ezerötszáz négyzetméteres kiállítóteret kell elképzelnünk. Igaz, utóbbi helyén egyelőre csak egy gödör tátong. Megtudjuk, hogy az összes közül a legkisebbnek számító, 1,4 milliárd forintos beruházás kellős közepén jártunk, melynek átadását április közepére vállalta a kivitelező.

A belvárosból ugorjunk egy nagyot keleti irányba, a Zsolnay család egykori birodalmába! Város a városban ez a négyhektáros területen elhelyezkedő, harminchatezer négyzetméternyi műemlék épületegyüttes. Európa legnagyobb barnamezős beruházása zajlik itt. Kulturális negyed készül, 11 milliárd forintból.

Az északi bejáratnál Vörös Gábor építésvezető már vár minket. Átvezet a tágas kapualjon, ahonnan épületekkel körülölelt, varázslatos világ tárul elénk – bombatámadás utánihoz hasonló állapotban. Meseszerűen színes, Zsolnay-kerámiákkal díszített, szecessziós épületek előtt haladunk el. Ez az utcaszerűen elrendezett traktus volt egykor a család lakása és irodája. Az épületek a főépítész egykori villájával, a Sikorsky-házzal együtt a Míves Negyednek adnak majd helyet. Itt mutatják be többek között a hatszáz Zsolnay-kerámiából álló, világhírű Gyugyi-gyűjteményt. Kicsit lejjebb, a hasonlóan színes egykori irodákból halk kopácsolás hallatszik. Restaurátorok dolgoznak bent, állítják vissza az államosítás után letapétázott kerámiaburkolatokat.

Haladjunk tovább délre, nézzük meg a gyárnegyedet! Vigyázzanak magukra, tizenkét méter a szintkülönbség, ráadásul hangos munkagépek, teherautók és ötszáz munkás közt kell lavíroznunk. Látják a fugázott téglaburkolatú homlokzatokat, boltíves árkádokat? Hamarosan ez a század eleji, angolszász ipari hangulat fog tükröződni az egész gyárrészlegben. Az előttünk álló épületben helyreállítás után rockbázis működik majd színpaddal és két stúdióval.

Mögöttünk, az egykori Pirogránit üzemben ifjúsági ház és többfunkciós színház kap helyet. Szerencsére Vörös Gábornál van zseblámpa, így az üzem egyik égetőkemencéjébe azon nyomban be is mászhatunk. Képzeljük el, amint hamarosan huszonöt fiatal olvasgat és számítógépezget békésen odabent. A kemencékből ugyanis olvasótermek, internetszobák és foglalkoztatók lesznek.