Jancsi és Juliska morzsái

Charles Moore oceanográfus 1997-ben Hawaiiról Kaliforniába hajózva furcsa dologra lett figyelmes: az óceánban folyamatosan hullámzanak a műanyagok. Összesen hét napig tartott, amíg átkelt a területen. Későbbi visszaemlékezése szerint végig azon gondolkozott, hogy ezek nem lehetnek Jancsi és Juliska kenyérdarabkái, amelyek hazavezetésére szolgálnának. Két év kutatás és modellezés után tért vissza: egy hálórendszer segítségével vett mintát az óceán felszínén, és hatszor annyi műanyagot talált, mint planktont.

Azóta kiderült, hogy Moor a világ legnagyobb szemétszigetét fedezte fel, amely csak egy az öt közül. Kialakulásuk a tengeráramlásoknak köszönhető, azok ugyanis a part közeléből az áramlatok által közrefogott, viszonylagos nyugalomban lévő területekre szállítják a hordalékot: a nagy óceáni forgásrendszerek középpontján a leggyengébb az áramlás erőssége. Ennek megfelelően a nagy csendes-óceáni szemétsziget mellett van egy dél-csendes-óceáni, egy indiai-óceáni és egy észak-, illetve egy dél-atlanti-óceáni folt is. A szemétszigeteket legtöbbször lebegő műanyag tömegként ábrázolják, azonban ez távol áll az igazságtól. A közhiedelemmel ellentétben nem rendelkeznek szilárd felülettel, amin állni lehetne, és az űrből sem látszanak. A drónok és a Google Earth is küzd a megmutatásukkal, mivel nagy részük apró erodált műanyag darabokból áll (a nagy csendes-óceáni szemétszigeten ez a szám a hulladék 94 százaléka). 

Egy 2018-as tanulmány szerint 1,8 milliárd darab műanyag lebeg a nagy csendes-óceáni szemétsziget 1,6 millió négyzetkilométeres területén, ami négyszer–tizenhatszor több a korábbi becsléseknél. Ez két Texasnak, három Franciaországnak vagy 13 Magyarországnak felel meg. Százezer tonnát nyom a foltban található szemét összesen, ami több mint 740 Boeing–777-esnek felel meg. A szemét eredete kidobott hulladékokból, elhagyott halászfelszerelésekből, például hálókból, kötelekből, kosarakból és ketrecekből áll nagyrészt, de a közlekedő hajókból származó hulladék is jelentős. Gyakori ugyanis, hogy a nagy óceánjárók – legyenek személy- vagy áruszállító hajók – a fedélzeten lévő felesleget a tengerbe dobják, például kedvezőtlen időjárási körülmények között. Erről az első kutatások nagyrészt hallgattak. A felhalmozódott műanyagok túlnyomó többsége a hálók mellett kevéssé hajlékony polietilénből vagy polipropilénből áll. 2050-re a Világgazdasági Fórum előrejelzése szerint az óceánokban mennyiségileg több műanyag lesz, mint hal. És ezek többsége nem is a felszínen úszik, hanem a víz alatt. A Greenpeace kimutatta, hogy a felszíni műanyag a teljes tengeri szemétmennyiség 15 százaléka csupán, a többi a tengerbe kerülés után elsüllyed (és ott is marad). Ezzel némileg ellentétes a nagy csendes-óceáni szemétsziget kutatóinak véleménye, akik szerint évente 1,15–2,41 millió tonna műanyag kerül az óceánba a folyókból. Ezen műanyagok több mint fele a víznél kevésbé sűrű, így nem süllyed el a tengerben. 

Az Ocean Cleanup projekt és a hollandiai Wa­ge­­n­in­­ge­ni Egyetem kutatócsoportja arra jutott, hogy a nagy csendes-óceáni szemétsziget hulladékának 92 százaléka hat országból származik (igaz, a vizsgált darabok egyharmadát nem tudták származástanilag azonosítani). A szennyezés terén Japán kapta az aranyérmet, 33,6 százalékkal.

Minimálisan előzi meg a második helyezett Kínát (32,3 százalék), a bronzérmes Dél-Korea 9,9 százalékával jóval lemaradva követi az éllovasokat. A további helyezettek szintén közel állnak egymáshoz: Egyesült Államok 6,5 százalék, Tajvan 5,6 százalék és Kanada 4,7 százalék. A kutatók szerint a foltban található szemétért tízszer valószínűbb, hogy a halászat felel, mint a szárazföldi tevékenység, és mind a hat ország jelentős iparosodott halászatot folytat. Az is megdöbbentő, hogy a legrégebbi szemét a '70-es évek végéről származik. 

A szennyezés nemcsak a tengeri állatok biztonságára és egészségére nézve jelent kockázatot, hanem egészségügyi és gazdasági következményekkel is jár. A műanyag egyre inkább az óceánokban mindenhol jelen lévő anyag. Mérete, formája és színe miatt az állatok összekeverik az élelmiszerrel, ami alultápláltságot okoz, fenyegeti általános viselkedésüket, egészségüket, tekintve, hogy a vizsgált minták 84 százaléka tartalmaz mérgező vegyszereket. Tanulmányok kimutatták, hogy körülbelül kilencszáz faj találkozott már tengeri törmelékkel, 92 százalékban műanyaggal. 2016-ban az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete jelentése arra figyelmeztetett, hogy a mikroműanyagok nyolcszáz hal-, rák- és puhatestűfajban vannak jelen, mivel a szemétszigetek közelében vándorló fajok nagy valószínűséggel fogyasztanak műanyagot. Például a nagy csendes-óceáni szemétsziget környékén kifogott tengeri teknősök táplálékának akár 74 százaléka is óceáni műanyagokból állhat. Az egyik legsúlyosabb eset az volt, amikor tengeri albatroszfiókák haltak éhen a begyükben felhalmozódott, halakból származó műanyag szemét miatt. Tehát ha egy tengeri élőlény műanyagot fogyaszt, akkor az bekerül az élelmiszerláncba, hiszen a fajokat a ragadozók megeszik, végső soron pedig az ember is elfogyasztja a műanyaggal szennyezett állatokat. A dél-koreai Greenpeace és az Incheon National University 2018-ban közzétett tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy a világszerte vizsgált sómárkák kilencven százaléka tartalmaz mikroműanyagot. 

További probléma, hogy az elhagyott vagy viharok tépázta, messzire sodort, úgynevezett szellemhálókba számos élőlény beleakad. Az akár több száz méteres halászhálók veszélyt jelentenek a halakra, rákfélékre, fókákra, bálnákra, delfinekre, tengeri teknősökre. Gyakran fulladnak meg a hálókba tekeredés okán. A műanyag a nyílt óceánon előforduló természetes hulladéknál jóval tartósabb, ezért állandóbb élőhelyet teremt, ami lehetőséget ad akár invazív fajok betelepülésére is. Mindezen problémák nyomán több kezdeményezés is indult a tengerek megtisztítására. A legnagy­sza­básúbb projekt a 2013 óta létező The Ocean Cleanup, amely tavaly májusáig 12 ezer tonna szemetet szedett össze. Speciális eszközöket használ a 140 fős csapat. Az eddigi legfejlettebb, System 003 névre hallgató darab egy két hajó által vontatott, 2,5 kilométer hosszú hálóból áll, és öt másodpercenként egy futballstadionnyi hulladékot szed össze. Ha a rendszer megfelelően működik, további hasonlók bevetése várható, ami gyorsítja a tisztítási folyamatot. A legújabb számítások szerint még tíz év és 7,5 milliárd­ dollár kell a nagy csendes-óceáni szemétsziget felszámolásához, de összefogással már öt év alatt, négymilliárd dollárból is sikerülhet. 

Bár az összeg beláthatatlannak tűnik, a műanyagszennyezés évente jelenleg is 13 milliárd dollárba kerül. A Deloitte tanulmánya szerint a tengeri műanyagok éves gazdasági költsége 6–19 milliárd dollárra becsülhető. Ebbe beleszámít a turizmusra és a halászatra gyakorolt hatás, illetve a kormányzati tisztítási projektek. A költségek nem tartalmazzák az emberi egészség és a tengeri ökoszisztéma pénzben kifejezhető pusztulását. Ebben az összefüggésben a 7,5 milliárd nem is tűnik soknak, főleg, ha azt nézzük, hogy az amerikai családok ennek kétszeresét költik halloweeni dekorációra, illetve ez kevesebb, mint az Apple egyhavi nyeresége vagy hatoda Elon Musk Tesla-bónuszának. 

Szakértők szerint egyértelmű, hogy nemzetközi összefogásra van szükség a kérdésben. 2017-ben például már folyt egy viszonylag sikeres kampány a nagy csendes-óceáni szemétsziget felszámolására. Akkor 196 ország értett egyet a kezdeményezéssel, ám igazi előrelépés a The Ocean Cleanup magánakcióin kívül nem történt. A műanyag elleni küzdelemben az újrahasznosítás fejlesztése lenne a legfontosabb, hogy megakadályozható legyen a szennyezés vízbe jutása, ehhez azonban jelenleg még nem elég kiforrott a technika.