Mindenki hangja fontos

A hagyományos katolikus üdvözlési formával, a Laudetur Iesus Christus! (Dicsértessék Jézus Krisztus!) köszöntéssel fogadják tanárukat, Szibilla Zsófiát a 9. B osztály diákjai. A történelem–angol szakos fiatal tanárnő – aki egyébként szakdolgozata témájául a nőtörténetet választotta – ezúttal a nemek közötti egyenlőség megteremtésének hosszú és rögös útjáról tart órát. Az ókorból (az istennőkön kívül) szinte csak Kleopátra egyiptomi királynőt tárgyalja a tananyag, és a mai napig igaz, hogy a következő évszázadokban is jóval kevesebb történelemformáló nőről hallottunk, mint férfiról. 
A vitaindító fényképek után részletek következnek A számolás joga című filmből. „Mi itt, a NASA-nál egyformát pisilünk” – hangzik el némi iróniával az egyik kulcsjelenetben a fehér férfi vezető szájából, miközben leveri a faji egyenlőtlenséget jelképező különmosdó tábláját. A film három fekete nő, Katherine Johnson amerikai matematikus és két kollégája igaz történetét dolgozza fel. „Ők hárman tehetséggel és kitartással áttörték a társadalmi korlátokat egy rendkívül zárt, hidegháborús rendszerben, és ezzel most is inspirálnak bennünket. Ha mi nem hisszük el saját magunkról azt, hogy képesek vagyunk egy cél megvalósítására, kutatások szerint mindössze három hét alatt »lebeszélhetjük« magunkat, oda az önbizalmunk” – az óra végén ezzel a tanulsággal szolgál a tanárnő, mire a diákjai spontán megtapsolják. Nem láttam még hasonló jelenetet. 

∗ 

Írországban minden harmadik középiskolás, Angliában a 10–14 évesek ötöde, Ausztráliában pedig nagyjából a diákok 7 százaléka fiú- vagy lányiskolában tanul – derül ki a friss statisztikákból. Számos országban, így például az Egyesült Államokban egyre több a fiú- és a lányiskola. Van, ahol a tanulmányi eredmények javulását, máshol a lemorzsolódó diákok számának csökkenését várják a változástól. 
Akárcsak Európa más részein, úgy Magyarországon is a koedukált (vegyes, azaz fiúk és lányok együtt) iskolák felé tolódott el a hangsúly az ötvenes évektől. Így ma már alig néhány fiúiskola – például a budapesti Piarista Gimnázium, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium – működik az országban, lányiskolából pedig mindössze egy van: a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont gimnáziuma. 

– Az iskola története az Isteni Szeretet Leányai szerzetesrend intézményalapításával kezdődött, akik az árva, szegény sorsú leányok nevelését, oktatását tűzték ki célul. A XX. század első évtizedeiben az iskola szerepe fokozatosan átalakult, először elemi iskola, aztán négyosztályos polgári iskola, később kereskedelmi szaktanfolyam, majd 1930-tól gimnáziumi képzés indult, amely már akkor a Patrona Hungariae nevet kapta – sorolja Vándor Ildikó főigazgató. – 1948-ban az iskolát államosították, Rozgonyi Piroska Gimnáziumként működött, két évvel később azonban az állam és az egyház közötti megállapodás alapján a Miasszonyunkról elnevezett Szegény Iskolanővérek – mai nevükön Boldogasszony Iskolanővérek – kapták meg a gimnáziumot, amelynek így ismét Patrona Hungariae lett a neve. Ennek ünneplik a 75. évfordulóját ebben a tanévben. 

1950-től az iskolanővérek az egyetlen női legális szerzetesrendként két gimnáziumot működtethetett az országban, így vált a Patrona akkoriban a debreceni Svetits mellett (ami ma már nem tisztán lányiskola) a katolikus nőnevelés bástyájává. A rendszerváltást követő években az intézményben koedukált általános iskolai és zeneiskolai képzés indult, ám a négy és hat évfolyamos gimnázium a mai napig csak lányokat fogad. 

Vándor Ildikó 34 éve dolgozik a Patronában. Nyugodt környezet, koncentrált tanulás, összetartó női közösség – szerinte ezek a legfontosabb előnyei a lányiskolának. 
– Rég nem igaz, hogy a lányiskolások a másik nemtől elzárva élik a mindennapjaikat – cáfolja az egyik leggyakoribb tévhitet a főigazgató. – Tudjuk jól, hogy a kamaszkor a kapcsolódásról, az önmagunkhoz és másokhoz fűződő viszony formálódásáról szól, ebben pedig a másik nem is fontos szerepet játszik. A patronás osztályoknak több évtizede vannak fiú testvérosztályai a Piarista Gimnáziumban és a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, részt veszünk egymás eseményein, közös programokon. Például minden évben a tizedikes lányaink tíz héten át együtt tanulnak táncolni a piarista fiúkkal, majd bemutatót tartanak. 

A négy- és hatosztályos gimnáziumban jelenleg összesen 270 diák tanul. Vándor Ildikó nem titkolja el a nehézségeket sem: a hatosztályost viszonylag könnyű feltölteni, azonban a négyosztályosnál Budapest és az agglomeráció több mint száz gimnáziuma versenyez a nyolcadikos diákokért, a demográfiai csökkenés is érezhető, és az utóbbi időben a szakképzés erős alternatíva lett. 
A tavaly megrendezett lányiskolai konferencián a két német partneriskolájuk tapasztalatai is megerősítették több nemzetközi kutatás eredményét: a lányiskolák ­diák­jai sokszor magabiztosabbak a hagyományosan „férfias tudománynak” tartott matematikából és természettudományokból, mint a koedukált iskolákban tanuló társaik. 

– Erről én is őrzök élményeket: biológia tagozatos gimnazistaként engem és a lány osztálytársaimat is feszélyezett az órákon az a sztereotípia, hogy a fiúk ebben jobbak, ezért sokszor inkább csendben maradtunk. A patronás lányok viszont bátran érdeklődnek a matematika iránt, kémia, fizika és biológia fakultáció működik, évről évre sok diákot készítünk fel emelt szintű érettségire. Bizonyos tantárgyaknál nem a szokásos két csoportra bontjuk az osztályokat, hanem háromra, hogy tényleg mindenki a saját tempójában haladhasson. Azt látjuk, hogy a korábbinál jóval többen jelentkeznek az egyetemi felvételin természettudományos képzésekre. 

Az előző tételt erősíti, hogy érdemei elismeréseként idén két végzős diák kapta meg a Richter Gedeon Talentum Alapítvány ösztöndíját; egyikük, a 12. B-s Triesz Alida Eszter bekapcsolódott a Műegyetem kutatólaboratóriumában folyó munkába is. „Az varázsol el a kémiában, hogy ha ránézek valamire, tudom, miből készült, hogyan működik.” Alida az elmúlt években komoly versenyeken indult, országos döntőkbe jutott, és a mérnöki pályára készül, a Műegyetemre felvételizik. 

A budapesti lány római katolikus családból származik, így óvodáskorában az iskolaválasztáskor a szüleinél a vallás is közrejátszott. Azonban a Patrona általános iskolás tapasztalatai alapján az már Alida saját tudatos döntése volt, hogy itt, a hatosztályos gimnáziumban folytassa tanulmányait. „Hetedikben, a befogadó misénk után pár hónappal írtuk alá azt a »szerződést«, amelyben vállaltuk, hogy a Patrona hagyományait és lelkiségét visszük tovább. Arra fogunk törekedni, hogy értelmes katolikus hölgyek lehessünk, és mindent megteszünk azért, hogy a képességeinket fejlesszük.” 

∗

A Patronában fontos a tanítványok lelki jóllétének támogatása is, ami nem mérhető érdemjegyekkel. Az úgynevezett Osztozó dupla órákon háromhetente a szokásos iskolapadok helyett körbeülnek a diákok. „Mindenki egyenlő a körben, egymásra figyelünk és mindenki hangja fontos” – magyarázza Hervai-D’Elhoungne Pál István, a hittan-munkaközösség vezetője és az Osztozó program egyik kidolgozója. 

Ezeken az alkalmakon többek között olyan nehéz témákat járnak körbe, mint az identitás, a női szerepek, a jövőkép, a párkapcsolatok, az erőszakmentes kommunikáció, a stressz, a gyász. „Mindezekkel a lányok találkoznak majd az életük során, ezért ugyanolyan fontos közösen gondolkodni róluk és lelki kapaszkodót adni, mint matematikát tanítani.” A hittantanár (és nem utolsósorban lányos-fiús édesapa) tapasztalata szerint a lányokat sokkal felszabadultabbá teszi a beszélgetést és kevesebb a tabu, ha nincsenek fiúk, akiknek a jelenléte esetleg zavarba hozná őket. „Egymás között könnyebben megnyílnak.” 

A tizedikeseknek szóló, lelki kísérést és támogatást nyújtó Megálló programjuk is azt a célt szolgálja, hogy a lányokból egészséges önértékelésű nők váljanak, akik megfelelően tudnak válaszolni az élet kihívásaira. A Megállóban egy diák és egy tanár (nemegyszer öregdiák) beszélget négyszemközt, arról, amiről a fiatal szeretne. „Ott mi nem tanárként vagyunk jelen, hanem emberként. Nem kész válaszokat adunk, hanem segítünk a fiatalnak megtalálni a sajátjait.” 

A Patronában a belső mentorálási rendszer egyik különleges formája az úgynevezett angyi-védi program, amely során a hetedikesek és a kilencedikesek titkos őrangyalt kapnak a felsőbb évesek közül. A pártfogolt Okeke Sára mázlista, két tizenegyedikes angyit is kapott Vastagh Míra és Szilányi Lili személyében. 
A kapcsolatfelvétel mindig titkos kis levelezéssel kezdődik, míg az apró jelek alapján le nem lepleződnek a védelmezők. Míra és Lili két hónapig tudta megőrizni inkognitóját, azóta formálódik a három lány barátsága az iskolán kívüli közös kávézások és a mélyebb, csajosabb beszélgetések során. 

A PatronArtból egyszer csak Inka Műhely lett, ahogy a tervezőgrafikus, vizuáliskultúra-tanár Domján Tibor rajzszakköre fokozatosan átalakult, a kezdeti akadémiai­ rajzolós feladatok után új irányt vett a munka: „Elkezdtünk komolyabb vizekre evezni, és most már főleg sokszorosító grafikával, linómetszettel foglalkozunk.” 
Festékek, hengerek, prések, linóleumdarabok sorakoznak az asztalokon – a foglalkozások heti két alkalommal, órákon át tartanak. Épp foltosra sikeredett az egyik lány nyomata; ez is a tanulási folyamat része, tovább kell kísérletezni a festék mennyiségével, a prés nyomásának erősségével. 

Az Inka Műhely már saját projektekkel dicsekedhet, például nemrég pólókat nyomtattak. „Ezenkívül elkészült az első öröknaptárunk, amely a grafikusszakkör 11–18 éves diákjai által készített linómetszetekből állt össze. Szeretnék egy kiállítást szervezni a legsikeresebb munkákból a szomszédos galériában, hogy a gyerekek merjenek alkotni, és lássák: amit csinálnak, arra mások is kíváncsiak.” 

∗

A főbejárattól a 150 festett piros pöttyöt követve egy kiállításhoz jutunk, amely egy korábbi jubileumi év, a Boldogasszony Iskolanővérek magyar tartománya alapításának 150. évfordulójára emlékezik. A tablókon nemcsak a 75 éves gimnázium, hanem egy jóval régebbi, 1858 óta tartó történet lenyomatai is láthatók: e szerint a Patronában szolgáló iskolanővérek történeti gyökerei egészen a XIX. század közepéig nyúlnak vissza. 

A díszteremben éppen a gimnáziumi leánykar énekel Szőnyiné Lobmayer Margit vezetésével. A mintegy hatvanfős kórus általában hetente egyszer másfél órát próbál, most viszonylag szűk körben, ugyanis az iskolából sokan az Erasmus-program keretében Münchenbe és Straubingba utaztak. Az iskolai hirdetőtáblán oklevél emlékeztet többek között a közelmúltbeli Voices of Future című műsorra a Művészetek Palotájában, amelyen több budapesti és vidéki iskola kórusának mintegy ötszáz diákja (köztük a patronások) énekelte együtt a Carmina Buranát. 
Amikor a díszterem hátsó, közös falát kinyitják, a szomszédos kápolna egy nagy térré növekszik az iskolai misék idején. Hétfő reggelente negyedórás imára gyűlnek össze, ezt mindig más osztály vezeti, ezenkívül félévente tartanak osztálymiséket. 

A katolikus egyház legnagyobb ünnepe, húsvét előtt jártunk az iskolában, amely nemcsak a feltámadás örömét, hanem a nagyböjt csendjét és a lelki felkészülést is magában hordozza. A lányoknak minden nagyböjti hétre jutott egy-egy feladat; a bűnbánati liturgia és az elcsendesedés keretében öt vendég atya jött gyóntatni; a diákok keresztutat jártak. Mindezeken túl a gimnáziu­mi osztályok minden évben két-három napra elvonulnak lelkigyakorlatra, ahol egy adott témáról elmélyülten beszélgetnek – az osztályfőnökön kívül meghívott tanárokkal, nővérekkel, az iskolai védőnővel. 
„Jelenleg hat nővér dolgozik a tantestületünkben” – mondja Haupt Eszter magyar- és médiatanár, Szibilla Zsófia mellett a 10. B osztályfőnök-helyettese. 
Öregdiák, aki 12 évnyi patronás múlt után visszavágyott ide tanítani. „Anyukám az iskolanővérek debreceni iskolájába, a Svetitsbe járt, és nekem is olyan iskolát keresett, amely az egyház értékeit képviseli. Boldog Terézia Gerhardingernek, a rend alapítójának pedagógiai gondolkodása ma is jelen van az iskolában: a nevelés nemcsak tanítás, hanem személyes kísérés és jelenlét is a lányok életében. Mi Zsófival felváltva minden reggel találkozunk az osztályunkkal, és a közös reggeli imát követően megkérdezzük, hogyan érzik magukat. Beszélgetünk velük, bármiről. A diákoknak érezniük kell a személyes figyelmünket, a közösségépítés szándékát, a hit és a mindennapi élet összekapcsolását.”