Tizenöt éhes kapitány

Nyilván van ember, aki holmi önbecsülésből már régen elküldte volna a fenébe az elnököt, hogy neki ló hiányában csak a szamár szerepét szánják. Várhidi Péter nem ilyen, ő a jelek szerint büszkén kivárja, hogy kéthónapos hülyítés után az MLSZ méltóztasson felajánlani neki valami segédportási állást.
Csakhogy a látszat ez esetben valószínűleg csal, és nem Várhidi Péterrel szórakoznak, hanem a magyar futballszurkolókkal, akikkel tényleg sikerült elhitetni, hogy Kisteleki István Berlinből vagy Koppenhágából hazatérve felad poggyászként egy tetszetősen becsomagolt külhoni mágust is – az elnök szerint tizenöt-húsz szakvezető is sikerre éhesen várja magyarországi kinevezését. Csakhogy úgy fest, a háttérben már eldőltek a fontos kérdések: hacsak José Mourinho nem küld egy esdeklő sms-t Kisteleki elnöknek, hogy Budapestre költözve társadalmi munkában belépőket osztana az ifi meccsek előtt, akkor Várhidi Péter vezeti ebben az évben is a válogatottat. Hiszen Várhidi könnyen kezelhető, mindig köszön, simán odatalál a világ végén lévő MLSZ-be, vagyis nyilván emberibb kapcsolatot lehetne vele kialakítani, mint az állandóan keménykedő Lothar Matthäusszal, a még ismeretlen brazil világbajnok Carlos Alberto Torresszel vagy a hűvös Bölöni Lászlóval.
Az ám, Bölöni! A korábban a Sportingnál, a Monacónál is dolgozó szakember örömmel lett volna kapitány, de Kisteleki elnök közölte, ő egyáltalán nem kell a kispadra, inkább keres mást. Nyilván az szólt Bölöni ellen, hogy ő az egyetlen magyar edző, akinek külföldön is ismerik a nevét.
Mindeközben készülünk a vb-selejtezőkre, és az elnök szerint versenyben kell lenni a továbbjutásért. Hál istennek csak az ősszel lesznek tétmeccsek – addig az MLSZ vezetői, azután pedig majd a portugálok, svédek, dánok szórakoznak velünk.