Állat kell a növényhez

Békésszentandrás határában napraforgót, tönkölybúzát, borsót mutat több parcellában fekvő földjein. A dűlőút egyik oldalán műtrágyázott, vegyszerezett búza szenved a szárazságtól, a másikon Bencsik László tönkölye zöldell. Amott egy tojást is beleejthetnénk a repedésekbe, emitt ritkábban és keskenyebben vágott ereket a földbe az aszály.

Az ötvenhez közelítő gazda az első, de már nem az egyetlen biotermelője a Körös holtágától ölelt falunak. Jókora legelőjére villanypásztor kapukon zsilipeljük át az autót. A borjakat fél évig szoptatják a magyar tarka tehenek. A teljes tejet olyan áron adják Bencsikék, hogy az nekik is és a vásárlóknak is kedvező. Ennek nincs ugyan biominősítése, de a tej többszörösére is akadna vevő.

Tágas lakókocsiba lépünk. Mint kiderül, a jó kedélyű férfi kora tavasztól késő őszig az éjszakákat is itt tölti. Hat kutya társaságában vigyázza marháit.

– Ha magukra hagynám őket, akkor már nem harminchat jószág kérődzne itt – mutat körbe. Sorolja is a környékbeli példákat: kitől mennyi állatot vittek el az utánfutókkal érkező, kegyetlen módszerrel dolgozó éjszakai tolvajok. – Ide is begurultak már nem egyszer, de a kutyák és a parasztfegyver, a vasvillám láttán továbbálltak. Jobban szeretik az őrizetlen zsákmányt.

– Nem lenne egyszerűbb és biztonságosabb marhák nélkül?
– Aligha – rázza fejét a négygyermekes családapa. – Nekem ugyanis van egy, a felmenőimtől örökölt gazdálkodói felfogásom. Ha a föld-növény-állat-ember sorrend, illetve egyensúly felborul, akkor ott előbb-utóbb nagy bajok lesznek. Vagyis az eredményes növénytermesztéshez állatokat mindenképpen kell tartani. Két okból is: a földek rendszeres trágyázása, illetve az „alkalmi” takarmányok hasznosítása miatt. Az idén például nem hozott szemet a borsó, viszont lekaszálom és jó minőségű széna lesz belőle. Veszteség helyett nyereség. Mifelénk gyakori a belvíz is. Utána csak muhar terem. Körbehúzom villanypásztorral, és hetekig ott legelnek az állataink.

Bencsik László szerint eleink a manapság egyre felkapottabb biotermelést űzték hajdanán is, csak nem annak hívták. A természet körforgását nem zavarták meg vegyszerekkel és műtrágyákkal. Tíz éve kezdett átállni erre a módszerre. Kemény kudarcok árán tanulta meg, hogy félszáz hektáron se a baromfi-, se a sertéstartásból, de még a szokványos növények termesztéséből sem élhet meg a család. Nála a ’97-es búzaválság tette be a kaput. Egy hétig hurcolta a környékbeli felvásárlókhoz a terményt, végül veszteséggel adott túl rajta.
– Úgy éreztem, ki kell törni ebből az ördögi körből – emlékszik vissza. – A Biokontroll Hungária segítségével kisebb-nagyobb zökkenőkkel sikerült is. Nem bántam meg, hogy beálltam közéjük, mert azóta nem voltak értékesítési gondjaim. Pedig tönkölybúzát, napraforgót, pattogatni való kukoricát, sütőtököt egyaránt termelek.

Bencsik László maga is meglepődött, amikor a gödöllői Szent István Egyetem laboratóriumának eredményét kézhez vette. A dokumentumban az állt, hogy földjeinek humusztartalma megduplázódott. Azt mondja, ennek két oka lehet: egyik a rendszeres szervestrágyázás, a másik pedig a szakszerű vetésforgó. A humusz ugyanis eteti a talaj hasznos élőlényeit, azok meg a növényt. A vetésforgónál meg az lényeg, hogy a földet nitrogénnel gazdagító pillangós növény – lucerna vagy borsó – is legyen a sorban.