Katasztrófaturisták kíméljenek

Néhány nap múlva a dunai ár eléri a gemenci erdőt. Az erdőgazdaság már készül: mentik a fákat és a vadakat, takarmányt helyeznek ki, s a látogatóktól azt kérik: kerüljék el a víz alatt fekvő területeket, hogy ne ismétlődjön meg a 2006-os tömeges vadhalál.

Szántó-vetőIlijin Kinga2009. 07. 02. csütörtök2009. 07. 02.
Katasztrófaturisták kíméljenek

Ha jön az ár, a természetes magaslatok mellett mesterséges vadmentő dombokra és két körtöltés által védett területekre menekülhetnek a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság területén élő állatok.  Az erdőgazdaság igyekszik mindent megtenni, hogy megmentse a vadakat: a napokban több tonnányi takarmányt helyeznek ki a magaslatokra. A kitermelt faanyagot is elszállítják az ártól fenyegetett területekről, vagy próbálják védelem alá helyezni. Június 29-e óta az erdei vasút működése is szünetel.

Ezeket az óvintézkedéseket majd’ minden évben meg kell tenni Gemenc ártéri erdőiben. Ilyenkor különösen fontos gondoskodni az állatokról, hiszen ha nem tudnak a szárazföldre menekülni, egynapi vízbenállás után végkimerülésben pusztulnak el. Még kisebb az esélye a túlélésre az állatcsemetéknek. Az ár levonulása után sem szűnik meg a veszély: az iszapos területeken nem tudnak legelni, ráadásul a vízözönt szúnyog-invázió követi. Ez ellen az állatok vízbenállással védekeznek, amitől az anyáknak elapadhat a tejük, tovább csökkentve az állományt.

A Gemenc Zrt. kéri a látogatókat: az állatok védelmében kerüljék el a vízborította területeket, hogy ne ismétlődhessen meg a 2006-os pusztulás. Az akkori árvíz idején a turisták megpróbálták közelebbről megfigyelni, lefotózni a dombokra gyűlt vadakat, melyek az emberek elől az árba menekültek. A hideg vízben akkor mintegy kétezer állat – főként szarvasok, vaddisznók és őzek–  vesztek oda, évekre visszavetve a gemenci vadállományt. Az áradás most később zajlik, így az idén született állatok nagyobbra nőhettek, és a víz is melegebb, mint három éve. Emellett a vízszintet is egy méterrel alacsonyabbra becsülik, mint az akkori 9 és fél méteres volt, így az idén előreláthatólag nem lesz a 2006-oshoz hasonló pusztítás. Az elővigyázatosság ugyanakkor nem árt, hiszen a cél a lehető legtöbb állatot megmenteni az áradástól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek