Pénteken már ne menj baltával erdőbe!

Húszezer forintos bírságra számíthat az, láncfűrésszel megy kirándulni az erdőbe, míg aki a saját erdejében bejelentés nélkül vág ki fát, annak köbméterenként 20 ezer forint a büntetés - egyebek mellett ezt tartalmazza az erdőt védő bírságokról szóló kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.

Szántó-vetőSzabad Föld Online2009. 07. 08. szerda2009. 07. 08.
Pénteken már ne menj baltával erdőbe!

A parlament áprilisban fogadta el az erdőtörvényt, amely meghatározza azt is, hogy mikor kell erdőgazdálkodási, illetve erdővédelmi bírságot kiszabni. A bírság mértékének megállapítását viszont a kormányra bízza a törvény, így született meg a mostani rendelet.
 

Mindkét bírság alapja az erdővédelmi járulékalap (eja), amelyet 100 ezer forintban határoz meg a kormányrendelet. A bírság konkrét összege a rendeletben leírt szorzószám és az eja - a 100 ezer forint - szorzata. Például aki bejelentés nélkül termeli ki a saját erdejében a fát, erdőgazdálkodási bírság gyanánt köbméterenként 100 ezerszer 0,2, azaz 20 ezer forintot tartozik fizetni. Aki pedig nem szakszerűen neveli a faállományt, annak a bírsága hektáronként 100-200 ezer forint lehet.


Erdőben való legeltetés esetén a károsított terület nagysága és a károsodás mértéke szerint a bírság 30-300 ezer forintig terjedhet. Aki az erdőbe - látogatóként, azaz kirándulóként - fél kilogrammosnál nagyobb fejszét visz magával, az 10 ezer, míg aki motorfűrészt visz magával, 20 ezer forintos erdővédelmi bírságot fizet.

A vadászok sem maradnak ki az erdővédelmi bírságból. Amennyiben a vadak a felújított erdőben a vezérhajtások több mint 30 százalékát károsították, akkor a vadászatra jogosult - a vadásztársaság - hektáronként 20-200 ezer forint bírságra számíthat. Aki három éven belül ismételt jogsértést követ el, annál a bírság alsó és felső határa is a kétszeresére emelkedik. A kormányrendelet pénteken lép hatályba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek