Kukorica - a legédesebb gabona (1.)

Eredete
Kukorica: az ember nélkül életképtelen gabona. Léte és eredete igazi rejtély, egyrészt, mert vad formája nem is ismert, másrészt, mert ember nélkül már nem lenne képes tenyészni. A szemek ugyanis maguktól nem tudnak kiperegni a torzsából. Kérdés, hogy az emberrel eltöltött idő elegendő-e ilyen horderejű változáshoz egy növényfaj életében. Egyes tudósok ezért úgy vélik, a kukorica bizonyítéka lehet az emberi kultúra sokkal ősibb voltának, mint ahogy azt ma általában gondoljuk.

A mai Latin-Amerika őslakosságának, a majáknak és az inkáknak mindennapi élelmük volt a kukorica, valamint a kukoricaliszt. A legrégibb leletek azonban még ennél is korábbiak. Perui ásatások során az inka kultúra előtti időkből származó kukoricaábrázolásra és kukoricacső-maradványra bukkantak a régészek a feltárt sírokban.

A mexikói indiánok gazdag legendavilágában kitüntetett szerepe van a kukoricának, ami szerintük mennyei
eredetű, onnan szállt le a földre.

Azték legenda szerint egy napkitörés kiadós és jótékony hatású "arany daraesőt" eredményezett, ebből született a kukorica, a "Nap fia". A kukorica a termékenység szimbóluma is volt.

A maja eredetmonda szerint az istenek kukoricakásából gyúrták az első embereket.
Amerre az éghajlat lehetővé tette e növény fejlődését, folyamatosan terjedt tovább, így eljutott Kubába is. 1492. november 5-én Kolumbusz hajójának, a Santa Mariának vállalkozó szellemű matrózai behatoltak Kuba belsejébe, s azzal a hírrel tértek vissza, hogy egy település közvetlen közelében gondosan művelt földeket, és azokon egy különös csöves gabonát találtak, amely parázson megsütve, megfőzve vagy megszárítva és lisztté őrölve, kiváló ízű táplálék. Így szerzett Európa először tudomást a kukoricáról.

Kolumbusz nem csak hírekkel tért vissza, hanem magokat is hozott magával, melyeket először a spanyolországi kertekben ültettek el. Lassacskán elterjedt az egész kontinensen, így hazánkba is eljutott.
Széles körű elterjedése azonban csak a következő században valósult meg, amikor a törökök honosították meg.
 A régiek ezért sokáig törökbúzának nevezték.

Hagyományai
Amerikában őshonos, Európába a gyarmatosítással került. Innen a 16. században spanyol, portugál kereskedők vitték tovább, és terjesztették el Ázsiában, Afrikában. A hollandok és az angolok kezdték termeszteni később Ausztráliában.
Hazánkban a törökök honosították meg. Régi konyháink közül az Őrségben találjuk a legváltozatosabb kukoricaételeket.
Ma az egyik legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk.

Elnevezései
A magyar kukorica szó (népies nevein tengeri, törökbúza, indiai búza, málé) valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik, amelynek további eredete ismeretlen.

A tengeri elnevezés a 16. század óta használt tengeri búza kifejezésből rövidült le a 19. században. Az elnevezés arra utal, hogy a növény a tengerentúlról került hozzánk.

A növény másik gyakori régi neve a törökbúza volt, amelyet az erdélyi magyarok ma is használnak. E név onnan ered, hogy miután a spanyol kereskedők elterjesztették a növényt az Oszmán Birodalomban, onnan jutott el a magyarlakta területekre.

Emellett korábban az indiai búza és szerecsenbúza nevek is előfordultak.
Egyes más nyelveken a kukoricát szintén a búza vagy gabona névvel illetik, amelyhez - többnyire aszerint, hogy egykor melyik országból eredeztették - megkülönböztető jelzőt csatoltak, így például az angol nyelvterület jelentős részén Indian corn (rövidítve corn, eredetileg indiai gabona, ma már inkább indián gabona értelemben), a francia nyelvterület egy részén blé d’Espagne (spanyol gabona), blé de Turquie (török gabona) vagy blé d’Inde (indiai gabona), olaszul pedig granturco (török- búza). Érdekes, hogy a törökbúza neve törökül misir, azaz "egyiptomi".

Székelyföldön a kukorica neve málé. Az erdélyi magyarok egyébként ugyanígy nevezik a kukoricalisztet (málé vagy máléliszt) és az abból készült édes lepényt (málé, málés tészta), sok helyen pedig a puliszkát is. Más magyar vidékeken inkább csak a kukoricamálé kifejezést használják, ami kukoricalepényt jelent. A szó a román mălai (kukoricaliszt, kukoricalepény) átvétele. A málé, málészájú kifejezést a bárgyú emberre is használják, ami a máléval teletömött szájú ember arckifejezéséből veszi az eredetét.

A kukorica nővirágzatát, a bibét és a szokatlanul hosszú bibeszálakat hétköznapi nevein kukoricabajusznak, kukoricahajnak szokták nevezni. 

Balog Béla

Forrás: Diéta és Fitnesz magazin