
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

A hajókatasztrófa szó hallatán legtöbben a Titanic balesetére gondolunk: a New Yorkba tartó luxushajó 1912. április 14-én éjjel ütközött egy jéghegynek, majd alig három órával később kettészakadt és elsüllyedt. Több mint 1500 ember vesztette életét. Az elsüllyeszthetetlennek hitt óceánjáró tragédiája a leghíresebb, de sajnos nem a legsúlyosabb történet.
Kép: A Doña Paz utasainak nemigen volt esélyük…
A kilenc emelet magas, 269 méter hosszú Titanic a maga idejében műszaki csúcsteljesítménynek számított. Az elhíresült mondat – „Isten sem tudja elsüllyeszteni” – állítólag nem hangzott el hivatalosan, de az igaz, hogy a hajó üzemeltetője, a White Star Line valóban a biztonság mellett kampányolt. Mégis csak 20 mentőcsónakot helyezett el – a szükséges 64 helyett. Ugyanis azok akadályozták volna a kilátást…
A Titanic katasztrófája sokkolta a világot, és hatalmas lökést adott a nemzetközi hajózási szabályok reformjának. 1914-ben létrejött a Nemzetközi Tengerészeti Biztonsági Egyezmény, amely azóta is meghatározza a hajózás legfontosabb biztonsági előírásait. Többek között bevezették a kötelező éjszakai rádióügyeletet, a mentőcsónakok számát pedig a tényleges utaslétszámhoz igazították. Mégis, azóta is történtek a Titanicénál is több áldozatot követelő hajós balesetek.
Az Angliában épített, de francia tulajdonú Mont-Blanc 1917. december 6-án reggel ért be a kanadai Halifax kikötőjébe. A teherhajó nagy mennyiségű robbanószert szállított, s miközben próbált beljebb haladni a kikötőben, összeütközött a megengedett sebességet átlépve kifelé tartó norvég Imo nevű gőzhajóval.
A baleset során tűz ütött ki, ami a Mont-Blanc rakományára is átterjedt. Nem sokkal később a hajó felrobbant, a hatalmas detonáció következtében szökőár is keletkezett. Szinte az egész kikötő megsemmisült. Mintegy 2000 ember halt meg, és további 9000 megsebesült.
A Leytétől Manilába tartó Doña Paz személyszállító komp 1987. december 20-án a fülöp-szigeteki partoknál, a Mindoro és Tablas szigetek között húzódó tengerszoroson ütközött össze a Vector olajszállító hajóval, amelynek a rakománya kigyulladt. A lángok rendkívül gyorsan átterjedtek a kompra, ami aztán hamar elsüllyedt.
Kiderült, hogy a Vector engedély és megfelelő legénység nélkül haladt. A Doña Paz rádiója nem működött, a mentőcsónakok leengedésére már nem jutott idő, a mentőmellényeket elzárták (más források szerint egyáltalán nem is voltak a hajón), a legénységen pedig úrrá lett a pánik. Ezenkívül a komp többszörösen túl volt terhelve, becslések szerint legalább 2000 személy nem is szerepelt az utasnyilvántartásban.
Mindent egybevetve, a komp utasainak nem sok esélyük maradt a túlélésre. Feljegyzések szerint mintegy 4400 ember lelte halálát, csupán 24 utasnak sikerült megmenekülnie.
A 2002. szeptember 26-án Gambia partjainál elsüllyedt Le Joola hasonlóan túlterhelt volt: a nagyjából 500 személy befogadására alkalmas kompon közel 2000 utas tartózkodott. A komp a szenegáli Ziguinchorból Dakar felé hajózva éjjel heves viharba keveredett, a túlterheltség miatt instabillá vált, és az erős hullámzás következtében előbb billegni kezdett, majd fel is dőlt. Egy mentőcsónakot sikerült a vízre bocsátani 25 emberrel. A közeli halászhajók még 40 embert tudtak kimenteni a vízből. A többi utas nem élte túl a katasztrófát.
Szomorú Csúcstartó a II. világháborúból
A Wilhelm Gustloff nevű német hajó 1937-ben készült el, és akkoriban a világ legnagyobb kirándulóhajójának számított. Nevét egy német-svájci nemzetiszocialista politikusról kapta, akit 1936-ban agyonlőtt egy zsidó származású férfi, így sokan a Harmadik Birodalom mártírjaként tekintettek rá.
A hajót a II. világháborúban a német haditengerészet lefoglalta: kezdetben kórházhajóként használták, később kiképzőhajóként működött. 1945 januárjában németek százezrei menekültek Poroszországból nyugat felé a szovjet csapatok előretörésének következtében. Az egyetlen lehetőséget erre a Gotenhafen (ma Gdynia, Lengyelország) kikötőjében állomásozó hajók jelentették. Január 21-én Dönitz tengernagy elrendelte a Hannibál-hadműveletet, amely szerint a közeledő Vörös Hadsereg elől Kelet-Poroszországból Németországba szállították a német lakosságot és a csapatokat. A vízi mentőakció során két és fél millió embert evakuáltak.
Utolsó útja előtt a pánikba esett tömeg megrohanta a Wilhelm Gustloffot. Az eredetileg 2000 főre tervezett járműre a hivatalos adatok szerint 6050-en, valójában azonban tízezernél is többen zsúfolódtak fel, a folyosókon szinte lépni sem lehetett. A hajó január 30-án délben, mínusz 18 fokban indult el Gotenhafen kikötőjéből, fedélzetén rengeteg gyerekkel, időssel, nővel és sebesülttel. Az utasok közül csak minden tizedik volt harcképes katona. A menekülteket szállító hajó kivilágítatlanul haladt, mígnem a kapitány azt a hírt kapta, hogy egy német aknamentesítő konvoj közeledik feléjük, így az ütközést elkerülendő, felkapcsoltatta a navigációs fényeket. Ez keltette fel a közelben lévő, a Balti Flotta kötelékébe tartozó S–13-as jelű szovjet tengeralattjáró figyelmét. Négy torpedót lőtt ki a hajóra, ebből három célba talált.
A hajó félóra múlva oldalára dőlt, nem sokkal később egy robbanás kíséretében elsüllyedt. A mentőhajók mindössze 1239 túlélőt találtak, mintegy kilencezer ember vesztette életét. A Wilhelm Gustloff elsüllyesztését sokáig hallgatás övezte. Az összeomló Harmadik Birodalomban nem tudósítottak a rossz hírről, és a Szovjetunióban sem büszkélkedtek vele. Még évtizedekig tabunak minősült: a szovjetek nem akarták bolygatni a több ezer ártatlan civil halálát követelő esetet, a háborút kirobbantó, bűntudattól gyötört németek pedig nem hozták szóba. A tragédia csak a német újraegyesítés után került a köztudatba. 2002-ben a Nobel-díjas német író, Günter Grass dolgozta fel Ráklépésben című regényében.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu