Récék a gyümölcsökből

Apáczai annyira megelőzte korát, annyira felülemelkedett a szellemi élet akkori színvonalán, hogy szinte lehetetlenség is volt őt a XVII. századbeli magyar világban kellően értékelni és méltatni – írta Apáczai Csere Jánosról a Budapesti Hírlap 1925-ben, a tudós enciklopédista születésének háromszázadik évfordulóján. A Sárospataki Reformátusok Lapja ugyanekkor így írt róla: „Az egyszerű kálvinista tanár, az első magyar, aki minden megelőzőjét felülmúlva, csodálatos tisztasággal élte meg a tudás fenségét, az ismeretemésztő szomját és a kultúra világot mozgató hatalmát; az első magyar, aki lángoló hazaszeretetében minden emberi tudást magyar nyelven akart adni szegény, elmaradt, küszködő, lenézett, alvó, tespedő nemzetének.” 

Erdély és Hollandia 

„1625. június 10-én született Apáczai Csere János, a koraújkori Erdély legjelentősebb filozófiai és pedagógiai írója, a magyar oktatási rendszer elméleti megalapozója. Bár a Gyulafehérváron és Kolozsváron tanító tudós kevés időt kapott a sorstól életműve megalkotására, enciklopédiájával és iskolaalapítási terveivel meghatározta a következő generációk­ oktatásügyi programját” – írja Tarján M. Tamás a rubicon.hu internetes oldalon. 

A magyar neveléstudomány jelentős alakja korszerű tananyagot sürgetett, és az anyanyelv fontosságát hangsúlyozta. Mindez összekapcsolódott a puritánus felfogásával. Apácán, Kolozsváron, majd a gyulafehérvári akadémián tanult, 1648-ban hollandiai ösztöndíjat kapott az erdélyi református püspök támogatásával. 1651-ben feleségül vette egy jómódú utrechti család leányát, Aletta van der Maetet, majd 1653-ban feleségével és gyermekével visszaérkezett Erdélybe, és a gyulafehérvári akadémia tanára lett. Ekkoriban jelent meg a Magyar logikácska és a Magyar encyclopaedia. Három gyulafehérvári évet követően 1656-ban a kolozsvári református kol­lé­gium­ igazgatója lett. 

Az enciklopédia 

Apáczai hollandiai egyetemi tanulmányai vége felé, 1653-ban írta meg enciklopédiájának jelentős részét. 1655-ben adták ki a kötetet Utrechtben, könyve utolsó fejezeteit már Erdélyből küldte a nyomdának. Nagy hatással volt rá Johann Heinrich Alsted 1630-ban, Herbornban kiadott tudományos ismerettára, az Encyclopaedia philosophiae. Miközben külföldön tanult, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy magyar nyelven és rendszerezett formában közreadja az akkori tudományos tudásanyagot, mintegy tankönyvként segítse ezzel a fiatalokat. 

„Ami a mű jellegét illeti, ha maga a könyv nem mondana róla eleget bárkinek, a szerző célkitűzése eléggé elárulja azt. Arra törekedtem ugyanis, hogy erőmhöz képest enyhítsek azon a hatalmas hiányon, mely hazai nyelven írt könyvekben mutatkozik, és hogy tanulóifjúságunknak legyen legalább egyetlen olyan könyve, melyből az egész műveltség szövedékes szálait legombolyíthatja, mégpedig anyanyelvén” – írta saját munkájáról Apáczai. 
A szerző azt is megfogalmazta, hogy miképpen kezdett hozzá munkájához: „Ha egyszerre öt vagy hat házba belekap a tűzvész, az emberek ide-oda futkosnak, a lángok közé rohannak, hogy valamit kimentsenek a tűzből. Egyesek a háztetőkre másznak, és vízzel oltják a tüzet, mások a házból hordják ki az értékes holmit. Nem nagyon törődnek akkor sem az alvással, sem az éhséggel! Ez a látvány lebegett a szemem előtt éjjel-nappal, és olyan hevesen kínozta lelkemet, hogy gyakran elűzte szememről az álmot, elvonta figyelmemet a tanulástól, és minden gondolatomat az a vágy foglalta le, hogy segítsek szülőhazámon. Ezért nekidühödtem az írásnak, és – első kísérletképpen – hozzáláttam, hogy mindenfajta tudományágból magyar nyelvre fordítsak valamit.” 

Emberi haladás 

A néhai polihisztor – aki René Descartes követője volt – egyes gondolatai a mai ember számára már elavultak, az Enciklopédia egyes részei akár megmosolyogtatóak lehetnek, de a maga korában egyedülállóak és példa nélküliek voltak. Apáczai Csere János írt talaj részecskéiből kikelő állatokról, egértől félő elefántról, kígyót evő szarvasról, könnyező krokodilról, griffről, főnixről vagy éppen arról, hogy Skóciában egy fa tengerbe eső gyümölcseiből récék lesznek. 

A tudós pedagógus és teológus az egész iskolarendszer megreformálásán is gondolkodott, újszerű nézeteivel, puritán eszmeiségével többször került konfliktushelyzetbe. Az iskolák fontosságáról így írt: „Ideje hát, hogy felébredj, te álmos, te mámoros, te hályogos szemű magyar nép! Végre, végre ébredj fel az álomkórból, leheld ki magadból Bakkhoszt, kinek folyton áldozol, oszlasd el gyógyírral szemeid­ homályát. Nézd, szemléld, vizsgáld, milyen forrásból eredő tömérdek nyomorúságod, melynek súlya alatt görnyedsz. Drága gyermekeid, hazánk reményei már bölcsőjüktől fogva a tudatlanság feneketlen örvényébe merülnek, és így felnőttkorukban sem látják meg soha a világosságot, sem saját javukat, sem a haza javát. Még egyszer mondom hát, serkenj fel, és állíts alsó iskolákat!” 
A fiatalon, betegségben meghalt Apáczai Csere János jelentőségéről születésének 350. évfordulóján Sütő András így írt: „Bűvös köréből, biblikus derengésben, nyelvünk lépett ki vele Európa tereire, megfogalmazni az emberi haladásnak eladdig ismeretlen értékeit.”