Állatsorsok háború idején
„Én mondom nektek, az a legnagyobb komiszság, hogy állatok is vannak a háborúban” – írta Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regényében. A világtörténelem során a háborúskodások nemcsak emberek, hanem állatok millióinak életét követelték. A fronton szolgáló lovak, kutyák, galambok és társaik mellett rengeteg civil állat is szenvedett: éhezés, bombázások, rekvirálások pusztították őket.
Kép: Belga vontatókutyák harcászati munka közben, 1915-ben, Fotó: Mirrorpix, Forrás: Getty Images
A Világ című újság 1915. december 30-i számában jelent meg az Állatok és növények a háborúban című cikk, melyben ez áll: „A háború nemcsak a térképeket változtatja meg, nemcsak embereket űz el szülőföldjükről, nemcsak vidékeket tesz néptelenné, de nagy kihatással van az állatok és növények világára is. […] Sok vidéken feltűnt már, hogy szokatlanul megcsappant a varjak és a hollók száma. Ezek a madarak most a csatatereken tartózkodnak, követik a seregeket, lesik a lóhullákat. Még rosszabbul jártak a mezei és erdei állatok, a nyúl, az őz és a szarvas, amelyeket biztos fészkeikből üldöztek ki a felvonuló seregek. Rendkívül sok háziállat is a háború martalékává esett. Felgyújtott falvak, elpusztított majorságok négylábú lakói éppúgy megérezték a háborút, mint az emberek.”
Cher Ami katonai érdemrendet is kapott
Galambokat már régóta használnak üzenetküldésre; az első világháborúban az angolok, a franciák és a németek „kötelékében” nagyjából százezer teljesített szolgálatot. A francia hadseregben 600 galamb szolgált, közülük a leghíresebb hírvivő Cher Ami, aki a legrangosabb katonai érdemrendet, a Croix de Guerre háborús keresztet is kiérdemelte, miután 12 fontos üzenetet kézbesített a verduni csatában. Utolsó, sikeresen teljesített útjával kétszáz katona életét mentette meg, holott találatot kapott repülés közben: egy németek által körbevett alakulat küldte haza a 40 kilométerre lévő támaszpontra, és a felmentősereg a galamb által szállított koordináták alapján indított támadást.
Sajnos az emberi kegyetlenségnek nemigen volt határa a győzelem érdekében, lássunk néhány felfoghatatlanul abszurd ötletet! Az ókori hadviselés a nagy erejű, félelmetes elefántokat mindent letaroló „tankokként” használta, Nagy Sándor tábornokai is alkalmazták. Amikor a Kr. e. IV. században I. Antigonosz makedón vezér elefántokkal megszállta Megara városát, a védők gyantával és kátránnyal kenték be a sertéseiket, majd meggyújtották az állatokat. A lángoló disznók rémülten szaladgáltak, ezzel zűrzavart és pánikot keltve az ellenség soraiban; az égő, visító horda láttán az elefántok is bepánikoltak, válogatás nélkül mindenkin keresztülgázolva menekültek.
Fotó: Getty Images
Dzsingisz kán sem a szép lelkéről híresült el! A legenda szerint 1207-ben, amikor a mongolok megtámadták Hszia Hszi Tangut királyságát, fecskéket és macskákat gyújtatott fel, és ezekkel ostromolta Volohai városát. A kínszenvedésükben repkedő, rohangáló állatok egyszerre több száz helyen lobbantották lángra a várost, és amíg a védők a tüzek eloltásával foglalatoskodtak, a mongolok áttörték a város falait.
Hol aknakeresők, hol hírvivők a kutyák
Az első világháborúban az olaszok mellett a franciák és a belgák is százával használtak kutyákat kisebb szekerek és nehézfegyverzet vontatására. Mivel az ebek bármilyen terepen könnyen boldogultak, messzebbre, gyorsabban futottak az embernél, nehezebb célpontot jelentettek a mesterlövészeknek, ezért előszeretettel alkalmazták őket hírvivőként is. Az oroszok arra is kiképezték a négylábúakat, hogy felkutassák és a táborba hurcolják a frontvonalon megsebesült katonákat. Az első világháborúban lövészárkokban is tartottak kutyákat a katonák közt a hangulat javítása érdekében. A mai napig sok helyen használják őket aknák, csapdák, rejtekhelyek és rejtőzködő ellenséges egységek felderítésére.
A brit hadsereg a második világháborúban próbálta hadászati célokra használni a patkányokat: az ürülékükkel kevert robbanószert (más források szerint döglött állatokba tették a robbanóanyagot) szerettek volna német erőművek közelében elszórni, abban a reményben, hogy a németek takarítás után majd a tűzbe dobva szabadulnak meg a szeméttől, és így óriási robbanásokat okoznak. A terv kudarcba fulladt, miután az első szállítmányt lefülelték a németek. De az ötlet megmozgatta a harcoló felek fantáziáját: az eset után mindkét hadsereg fokozott óvatossággal figyelt a táborában futkározó patkányokra.
Maradjunk még a második világégésnél: az Egyesült Államok ez időben „denevérbombákkal” is kísérletezett. Az ötlet egy fogorvostól, Lytle S. Adamstól származott: repülőről több mint ezer állatot dobtak volna le japán városok felett, a testükre erősített robbanóanyaggal. A terv az volt, hogy a denevérek ereszekben, padlásokon szállnak meg, ahol az időzítős gyújtószerkezetek lángra lobbantják az épületeket. A tesztelés 1942-ben kezdődött, ám egy alkalommal az állatok véletlenül elszabadultak, és tüzet okoztak a katonai bázison. A baleset jól mutatta a módszer rombolóerejét, de egyben a kockázatait is, úgyhogy a programot leállították.
Vészhelyzetre mégiscsak maradtak a lovak
Utoljára a napóleoni háborúban és az amerikai polgárháborúban kapott fontos stratégiai szerepet a lovasság. Az első világháborúban a lövészárkok és a tankok megjelenése szinte teljesen ellehetetlenítette a bevetésüket. Igaz viszont, hogy miután a vasúti vonalak kiemelt célpontként hamar megsemmisültek, a lovas szállítás maradt az egyetlen lehetőség a felszerelések és az utánpótlás mozgatására.
Az utolsó lovas rohamot 1918 tavaszán vezényelték: a britek 150 lovassal támadtak egy német állást. Csupán négy állat élte túl az ütközetet… Becslések szerint nyolcmillió ló halt meg az első háborúban, és kétmillió sebesültet ápoltak állatkórházban a harcok lezárulta után.
