Az utolsó aranyágacska
Király temetésére készült az ország 725 évvel ezelőtt. 1301. január 14-én ugyanis meghalt III. András, akinek halálával több évszázados korszak, az Árpád-dinasztia uralkodása ért véget. III. András személye számos kérdést vet fel ma is a történészek körében, az viszont kétségtelen, hogy uralkodása idején nemcsak a Habsburg uralkodóval, hanem az országban kialakult szétszakítottsággal is küzdenie kellett.
Kép: Túry Gyula XIX. század végi festménye az Árpád-házi királyról
Így siratta el királyát Ákos nembeli István nádor 1303-ban: „Midőn pedig Magyarország felséges királya, András úr Isten kegyes hívására a földi dolgokból kivált, Szent István első magyar király nemzetségének, vérének, törzsökének atyai ágon sarjadt utolsó aranyágacskája meghalt, az egyházat kormányzó főpapok, Magyarország bárói, előkelői, nemesei és bármilyen rendű lakói mikor felfogták, megtudták és értesültek, hogy igaz és természetes uruk elhagyta őket, Ráchelként siratták és végtelenül megzavarodtak, és nagyon megrendültek.” De ki is volt a „felséges király”, III. András, aki 1290 és 1301 között uralkodott Magyarországon? Hogyan került a trónra? Valóban ő volt az Árpád-ház utolsó királya? Ezekre a kérdésekre is megpróbáltunk választ keresni.
Ki az apa?
Habár III. Andrással kapcsolatban – akit szokás Velencei Andrásnak is hívni – fölmerül annak a kérdése, hogy valóban az Árpád-házi királyok leszármazottjának tekinthető-e, az elfogadott történészi álláspont szerint az ő halálával zárult az Árpád-házi uralkodók több évszázados időszaka. Ezt az alapozza meg, hogy II. András király unokájának tekinthetjük, hiszen II. Andrásnak a halála után utolsó, harmadik feleségétől született egy fia, akit – mivel apja halála után jött a világra – Utószülött Istvánnak is neveztek.
A király felesége, Beatrix Itáliába menekült, gyermekét pedig a menekülés közben német földön szülte meg. IV. Béla (1235–1270) király és öccse, Kálmán arra gyanakodtak, hogy Utószülött István házasságtörő kapcsolatból született, és soha nem is ismerték el őt féltestvérüknek. Így egész életét Velencében élte le, és egy ottani előkelő nőt vett feleségül. Az ő házasságukból született 1265 körül András, a későbbi III. András magyar király.
Sikertelen kísérlet
Zsoldos Attila történész egy korábbi, a História folyóiratban megjelent ismeretterjesztő írásában hangsúlyozta: „András herceget, miként már apját is, abban a hitben nevelhették, hogy jogot formálhat a magyar trónra. Arra azonban, hogy a magyar koronára támasztott igényét a gyakorlatban érvényesítse, sokáig reménye sem lehetett.” Hiszen a korszak magyar királyainak rendre születtek fiúgyermekeik. IV. Bélát fia, V. István (1270–1272), akit szintén fia, IV. László (1272–1290) követett a trónon.
Miután a tízéves Lászlót megkoronázták, egyre erősebbé, befolyásosabbá váltak a világi előkelők, akik kiépítették magántartományaikat. IV. László felesége helyett kun szeretőivel foglalkozott, nem született gyermeke, így halálakor sokan úgy gondolták, hogy a dinasztia kihalt. Zsoldos Attila egy különös történetet is ismertetett: az ország jövőjéért aggódó előkelők „egy alkalommal összezárták Lászlót feleségével, hogy – mint forrásunk mondja – »gyermekáldás szülessék«. Gyermekáldást azonban ez a kísérlet sem hozott”.
Ellenkirályként kezdte
András herceg a koronázását megelőzően több alkalommal is Magyarországra érkezett Velencéből. IV. László uralkodása idején az oligarchák közül a Kőszegiek trónkövetelőként léptették fel, első alkalommal akkor, miután László öccse meghalt 1278-ban. Egy másik alkalommal András fogságba is esett, és átadták Habsburg Albert osztrák hercegnek. A fogságból Lodomér esztergomi érsek két szerzetes megbízottja álruhában szöktette meg őt Bécsből, majd 1290. július 23-án Székesfehérvárott megkoronázták.
András koronázásában nagy szerepe volt annak, hogy a IV. László idején a hatalomból éppen kiszorult tartományurak többször is megpróbálkoztak ellenkirály állításával, és a Velencében élő András is így került a figyelem középpontjába. Ez is mutatja: senki nem kérdőjelezte meg, hogy a királynak az Árpád-házból kell kikerülnie.
Családi kapcsolatok
„III. András tényleges uralkodói erényekkel is rendelkezett. Helyreállította az ország területi épségét: 1291-ben visszafoglalta a nyugat-magyarországi várakat, sőt seregével Bécs alá is elért. Albert kénytelen volt békét kötni vele” – olvasható Andrásról a Magyarságkutató Intézet honlapjának ismertetéséből, amelyből az is kiderül, hogy „a békéből tartós szövetség, 1296-ban pedig családi kapcsolat sarjadt”, hiszen: „András 1295-ben veszítette el első feleségét, a Piast-ház oldalágából származott Fennena kujáviai hercegnőt, akitől egyetlen gyermeke, a későbbi Boldog Erzsébet született. III. András tehát a következő esztendőben oltár elé vezette Ágnest, Albert herceg leányát, ám ezt a házasságot nem kísérte gyermekáldás.”
Az Anjouk érdeklődése
András folyamatosan küzdött az oligarchák hatalmával. 1298 után szerződést kötött öt előkelővel, köztük Aba Amadé nádorral is. Így támogatókat szerzett a többi hűbérúrral szemben, majd támogatóivá váltak a Kőszegi és a Csák család bárói is.
De nemcsak az oligarchák egyre erősebb tartományúri hatalmi törekvései nehezítették a király helyzetét, hanem a nápolyi Anjouk is egyre élénkebben érdeklődtek a magyar trón iránt – bár jelentősebb veszélyt nem jelentettek András uralkodására. Királyjelöltjük Caroberto, a későbbi Károly Róbert, II. Károly nápolyi király és Árpád-házi Mária unokája lett. Károly Róbert 1300 augusztusában Magyarországra érkezett, majd III. András halála után az anarchia közepette királlyá koronázták őt.
Az utolsó Árpád-házi uralkodó származásával kapcsolatban a későbbiekben megmaradt a bizonytalanság. Zsoldos Attila szerint „a gondolat, hogy tíz éven át esetleg egy szerencsés kalandor ülhetett az Árpádok trónján, kétségkívül érdekes, már-már pikáns, ám éppúgy bizonyítatlan, mint az ellenkezője”.
