
„Mindenki sírt és sikoltozott" - 15 éves lányt késeltek halálra egy buszmegállóban
life.hu

Világszerte egyre népszerűbbek a drónshow-k, amelyek önmagukban is megállják a helyüket, de remek kiegészítői lehetnek a tűzijátékoknak és fényfestéseknek. Hazánkban is egyre több szerephez jut ez a fajta égi látványosság, a Szent István-napi ünnepséget is parádés drónshow tette felejthetetlenné.
Fotó: Czakó Balázs
A drónshow nagyszerű „égi marketing”, a tűzijáték környezetbarát alternatívája vagy kiegészítője. Nemzeti ünnepünkön az egész világ megcsodálhatta a történelmünket bemutató „égi táncot”. Az idei tűzijáték a tavalyinál – pedig az elnyerte a szakma Oscar-díját – is látványosabbra sikeredett. Különlegesebbé varázsolta, hogy az este folyamán összesen 896 drón emelkedett a magasba, gyönyörű alakzatokat formálva a magyar történelem jelképeiből. A drónok két felszállási pontról emelkedtek a magasba, és helyszínenként két szakaszban repültek, 2 óra 50 perc és 1 óra 35 perc időtartamban. A drónbemutató a Parlament és a Petőfi híd fölött szinkronban zajlott, így a látogatók Budapest számos pontjáról kiválóan láthatták az előadást.
– Nem a honfoglalás előtti tisztelgésből lett pont ennyi, a drónok száma az „égi tánc” koreográfiájához igazodott – árulta el az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsorában Botond Szabolcs, a show-t kivitelező Visual Europe Group vezérigazgatója. – Óriási büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen innovatív, látványos show-val kápráztathattuk el a Szent István-nap látogatóit. A nézők egy olyan, Magyarországon egyedülálló integrált előadást láthattak, amelynél minden mozzanatot, elemet másodpercre pontosan kellett megtervezni, hogy a lehető leglátványosabb és legizgalmasabb legyen. A drónok programozásakor számos tényezőt kellett figyelembe vennünk, az időjárási viszonyoktól kezdve a zenén és a tűzijátékok füstjén át egészen a felszállási hely és az előadási helyszín közt megtett távolságig. A drónok változatos és lenyűgöző alakzatokat felvéve a Duna fölötti égbolton egészen 285 méteres magasságig is felrepültek. A létrehozott alakzatok szélessége 106 és 264 méter között váltakozott, legalacsonyabb pontjukon pedig 77 méterig süllyedtek.
Azt is megtudtuk, hogy a cég Európa legnagyobb drónflottájával rendelkezik, ennek köszönhetően képesek egyedi, látványos drónshow-kat tervezni és magas színvonalon kivitelezni. Nagy rutinra tettek szert, hiszen a nyári fesztiválszezonban már láthatta a közönség a drónjaik táncát: a Balaton Sound mellett a Sziget Fesztiválon is látványos produkciót mutattak be.
Táncoló drónok. Kifejezetten a látványos égi fényshow-k koreografálására fejlesztették ki azokat az új generációs, Kaiken típusú drónokat, amelyek 500+ lumenes LED-jei kilométerekről is jól láthatóak, akkumulátoraik pedig 25 perc repülési időt biztosítanak. A szaknyelven „tánc”-nak hívott drónshow-k átlagos időtartama 5-10 perc. A drónok tömege mindössze 270 gramm akkumulátorral együtt. Összehasonlításként: egy átlagos mobiltelefon súlya 150-200 gramm.
A Visual Europe Production videós részlege és a Kreatív Stúdió több száz tesztrepüléssel a háta mögött felkészülten várta az első éles bevetéseket. A reptetéshez többek között professzionális szoftverre, földi kiszolgáló- és kommunikációs egységek telepítésére, valamint 4-5 fős irányító személyzetre van szükség, a drónokat ugyanis a felszállás előtt precízen el kell helyezni a megtervezett és előre kijelölt pozíciókba. Az előkészítő munkát, a drónshow-animációkat és az azok közötti átmenetet, illetve a fel- és leszállás koreográfiáját külön csapat készíti a DroneShowSoftware nevű vezérlőszoftverben.
A vezérigazgató elmondta, hogy a drónshow-t egy ember vezényelte a tűzijáték napján, az ő kezében összpontosult a döntés, hogy lehet-e repülni, és probléma esetén ő állíthatta volna le a programot.
Egyébként a drónok a beprogramozás után már önjáróak, végrehajtják a feltöltött programot, és – ha minden jól megy – akkor visszatérnek a bázisra. Van, amikor olyan messze vannak, hogy nincs is velük kapcsolat, csak teszik a dolgukat, majd visszatérnek, máskor meg végig látható, hogy milyen állapotban vannak, és mi történik velük. Szerencsés esetben végigmegy a program drónvesztés nélkül.
A kereszten látható kis pontnyi hiányról elárulta, hogy van, amikor egy drón önálló életre kel, nem végzi a dolgát, kiszáll a buliból, és elrepül. Ilyen volt a kereszt szárából elkóborló is. Ilyenkor általában GPS-hiba fordul elő, így a drónpilóta lekapcsolta a drónt, amely vélhetőleg a Dunában végezte. – Ugyan vannak drónmentő hajóink, de ezt a szökevényt nem találtuk meg. Személyi sérüléstől nem kellett tartani, mert az emberi élet védelme az első, ezért emberek fölött soha nem csinálunk show-t.
Az sem lehetséges, hogy kívülről beavatkozik valaki a programba, hiszen a dróntörvény szerint mindig be kell jelenteni, ki milyen drónnal, milyen céllal, milyen légteret szeretne használni. Bejelentetlen drón felbukkanása esetén beavatkoznak a hatóságok. A drónokat az elkóborlástól virtuális kerítések védik: az elsőnél elkezdenek leszállni, a másodiknál kikapcsolnak.
Fekete év
Bár az üzemeltetők mindent megtesznek a drónshow-k biztonságos lebonyolításáért, mégis előfordult már néhány malőr. Különösen a 2021-es év írta be magát a drónok fekete történelmébe.
Június 14-én a sanghaji Dragon Boat Partyn váratlanul drónok tömege zuhant le az égből. Bár a bemutató elzárt terület felett zajlott, mégis többen megsérültek, feltehetően a show-t figyelő hajón.
Október 1-jén Zhengzhouban, a Wanda bevásárlóközpontban 200 drón emelkedett a levegőbe, majd jó néhány a nézőtérre esett. Voltak, akik ajándéknak tekintve elvitték a lepottyant gépeket. A gyanú szerint egy konkurens cég interferenciát okozott, hogy túlterhelje a drónok navigációs rendszerét, azért hullottak le.
November 21-én az ausztráliai Perth városában 500 drón döntött úgy, hogy elhagyja az előre betáplált alakzatot, és a Swan folyóba zuhantak. Mivel a 120 méteres tilalmi zónán belül történt a baleset, így emberek testi épsége nem került veszélybe, ám a drónshow-t prezentáló cégnek 100 000 dollárjába fájt ez a mutatvány.
life.hu
metropol.hu
origo.hu
mandiner.hu
feol.hu
origo.hu
mindmegette.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
origo.hu