Boszorkánytól a török basáig

Amikor Csumpila János megismerte a feleségét, Erikát, a hölgy fésűtartókat készített. Egyébként pékszakmát végzett. A férfi sikeres lemezlovasként járta az éjszakákat. Aztán 1987-ben, Erikával kötött házasságát követően felhagyott a munkájával, amely egyben a hobbija is volt. De tudta, megtapasztalta, milyen abból élni, amit az ember szívvel és örömmel csinál. Ezért támogatta a feleségét, hogy ő is valóra válthassa az álmát.
Erika mindig szeretett alkotni, s művei mások tetszését is elnyerték. Férje – aki akkoriban értékesítési ügynökként dolgozott – vitte magával a bábokat, eladta mind. Eleinte még a főállás mellett foglalkoztak kézművességgel, majd rövidesen áttértek a textilfigurák készítésére. Az ország nagy játékkereskedéseinek adták el a termékeiket, húsz éve pedig már közvetlenül a vevőknek árusítják a figuráikat vásárokon, fesztiválokon. Mellette a koronavírus-járvány óta szükségszerűvé vált a virtuális értékesítés is, így online bárhonnan elérhetővé váltak a Csumpila bábok.
Törekedtek arra, hogy az árusító sátrukban mindig visszaköszönjön a hajdani falusi búcsúk hangulata. A vevőcsalogató nagy boszorkánytól olykor megijednek a gyerekek, aztán kíváncsian turkálnak a zsákbamacskák között, egyből kibontják a similabda zsinórját és játszani kezdenek vele.
– Nem szoktam a vásárlókra tukmálni az árut. Az árak jól láthatóan ki vannak írva, a figurák önmagukért beszélnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem társalgok az emberekkel. Az értékesítés fele pszichológia, aki csak a termékre bízza, rosszul csinálja – vélekedik János. Hosszú perceken át belefeledkezve mesél, az ember pedig szívesen hallgatná őt egy napig is…

– Erika kezdetben mindenfélét – például hajdíszeket is – készített, de leginkább boszorkányt és egyéb figurákat szeretett alkotni. A bábokban tudja igazán kiteljesíteni a kifogyhatatlan fantáziavilágát. Fellelhetők bennük a gyermekkori élményalakok, vegyítve az ő sajátos stílusjegyeivel. Ötletet főleg a klasszikus magyar mesékből merít, mert azok tanulságosak, maradandó értékek – mutatja a vásárfiákat.
A boszorkány mellett látjuk a modernebb mesevilágból való zöld szemű manót, de megtaláljuk az udvari bohócot, a herceget, hercegnőt, a kiskakast és a török basát is.

– Szabászati maradékból dolgozunk, ezért színesek a figurák. Előfordul, hogy Piroska kendője piros anyagból készül, de a róka bundájára már nem futja belőle.
Szerencsés módon náluk különvált az üzlet a kéztől: János eladni szeret, Erika alkotni. Autodidakta módon tanulta a bábkészítést. A történethez tartozik, hogy Jánost az édesanyja tanította varrni, nadrágot elszegni, stoppolni, majd a férj mutatta meg a feleségének valamennyi szabászati műveletet, s vette Erika első varrógépét.
Javarészt vásárfiatermékeket találunk Csumpiláéknál. Ám ennél szélesebb a figurapalettájuk, és időnként cserélgetik, hogy mi kerüljön a vásárlók elé. A klasszikus bábokból 46-féle ül most a standon. A nagyobb alkotások pedig javarészt a műhelyük falán függenek a vevőikre várva. A boszik például örök, megunhatatlan darabok.
– Az ajtó felé kell akasztani, arcát a bejáratnak fordítva. Minden évben hallom e praktikát a szegedi vásárlóinktól – mondja a vidám vásáros. Árul Móron, Debrecenben, Miskolcon, de találkozhatunk vele a Tatai Vadlúd Sokadalomban és a jászberényi Csángó Fesztiválon is.
– Gyarapodik a családok bábgyűjteménye – meséli a figurákkal történő játék pszichológiai hátteréről, amit szintén a vevőitől, szülőktől, szakemberektől hall. – Sok manapság a bezárkózott, viselkedési gondokkal küzdő gyerek, „köszönhetően” rohanó világunknak vagy az internetnek, gyakran már a szülőknek sem nyílnak meg.
A családok többsége nem kártyázik, nem malmozik, a bábozás mégis él. A gyermek a kezére húzva az egyszerű, karakteres figurát, elkezdi beszéltetni, s kijátssza magából a felgyűlt feszültséget, problémákat.
– Zsűrizni sosem engedtem a figuráinkat, mert az igazi bírálat vagy eredmény az, amit egy vásár után hétfőnként leteszek a család asztalára – említi János mellbevágó őszinteséggel. – Abból járnak a gyerekek egyetemre, fizetjük a rezsit, abból élünk és remélünk. Persze a bábok készítéséből aligha futja föld körüli utazásra, de a mesterség eltart bennünket több mint harminc éve. A magunk urai vagyunk, és azt csinálhatjuk, amit igazán szeretünk.