
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Mióta tudjuk, a közeljövő egyik roppant ígéretes terápiás lehetősége az őssejtekkel kapcsolatos, mindent elkövetünk, hogy hadrendbe állítsuk szervezetünk eme gyógyító alkatrészeit. Akár úgy, hogy őssejtszaporító kapszulával próbáljuk noszogatni testünket, akár úgy, hogy gyermekünk jövőjére gondolva a szüléskor lefagyasztatjuk az értékes köldökzsinórvért.
Kép: Krio sejtbank köldökvér őssejt embrió klónozás genetika betegség gyógyítás 2009 03 19 Fotó: Kállai Márton
Testvére őssejtje mentette meg egy hétéves spanyol kisfiú életét Sevillában – olvastam minap a hírt. Andrés súlyos vérszegénységben szenvedett születése óta. Öccse, Javier tavaly októberben jött a világra, egészségesen. Szüléskor eltették Javier köldökzsinórvérét, majd januárban az ebből nyert őssejtekkel kezelték beteg bátyját. Így sikerült elérniük, hogy a fiú felépült a vérszegénység egyik legsúlyosabb változatából, már nincs szüksége életmentő vérátömlesztésekre.
Nem is olyan régen még azzal kommentáltuk volna a hírt, hogy Sevilla bizony messze van tőlünk… Ám néhány éve már nálunk is bárki dönthet úgy: születendő gyermekének ad egy pluszesélyt arra, hogy esetleges súlyos betegségéből ily módon nagyobb valószínűséggel gyógyuljon meg.
– A KRIO Intézet 2004-ben kapott engedélyt arra, hogy a köldökzsinórvérből nyert őssejteket lefagyassza és tárolja a felhasználásig – mondja dr. Balog István, Magyarország legnagyobb köldökzsinórvér-bankjának vezérigazgatója. Az ilyen intézményeknek világszerte két típusa létezik: a családi bankok a világra jött gyermektől nyert őssejteket „saját részre” őrzik meg, míg a közösségi vagy donorbankok esetében önkéntesek ajánlják fel az őssejteket, és ahhoz bárki hozzáférhet. Az Egyesült Államokban, Angliában és Franciaországban állami és alapítványi pénzből már működnek ilyen, nagy költségvetést igénylő donorbankok, míg nálunk egyelőre csak a családi változat elérhető, amelyet a szülők finanszíroznak.
De milyen érvek is szólnak a tárolás mellett, mikor tudjuk, hogy felnőttkorban – például a csontvelőből – is nyerhetők őssejtek? Például daganatos betegségek esetén a szervezet saját őssejtforrásai kimerülhetnek vagy megsérülhetnek, vagyis nem marad elég gyógyítósejt a kór legyőzéséhez. Ilyenkor megindul az immunológiai szempontból megfelelő donor utáni „hajtóvadászat” – jó, ha 30-50 ezer mintából találnak egyet. A legbiztosabb tehát, ha az embernek van saját, köldökzsinórvérből nyert őssejtje lefagyasztva, és azokat fogják munkára, mert ilyenkor nem kell tartani attól, hogy a szervezet elutasítja mint idegen anyagot.
Az első köldökzsinórvér-terápia idején – 1988-ban – 300 ezer mintából egyet használtak fel – manapság tízezrenként egyet. Ez azt jelenti, magyarázza Balogh doktor, hogy harmincszorosára nőtt azoknak a betegségeknek a száma, amelyeknél segítségünkre lehet a lefagyasztott őssejt.
A KRIO Intézetben 5500 mintát őriznek, a FamiCord Group elnevezésű európai bankszövetség (amelynek tagja a KRIO is) keretein belül több mint 22 ezret. Az utóbbi években négy alkalommal olvasztották ki és használták fel a tárolt saját őssejteket. Háromszor rákos gyermeken segített ez a gyógymód. A negyedik oxigénhiányos állapotban született, az agya károsodott, s e részek visszapótlására használják a kisbeteg saját gyógyítósejtjeit.
– Ha két és fél évvel ezelőtt, Ambrus születésekor levetettük a köldökzsinórvért, akkor most Tóninak is jár, nem tehetünk kivételt – mosolyog Kristóf Luca, aki „minden órás” kismamaként a második gyermekét várja. – Akkoriban ez 300 ezer forintba került, de most már, mint „törzsvásárlók”, kedvezményt kaptunk. Hihetetlen tempóban fejlődik az orvostudomány! Az elsőnél még azt mondták, csak 40 kilóig, körülbelül 12 éves korig lehet felhasználni a tárolt őssejtmennyiséget, de ma már azt olvasom, hogy laboratóriumi körülmények között képesek szaporítani is azokat. A gyógyítás esélyeit ezzel megadjuk a fiainknak, de bízom benne, hogy sosem kell majd felhasználni...
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu