Jaj, mindenről lekésem...

Ha a kilók hátráltatnak
Az obesitas, vagyis a kóros kövérség is az étkezési zavarok kategóriájába tartozik. Azok a nők, akik túlsúllyal küszködnek, az élet minden feszültségére és saját szorongásaikra rendszerint evéssel reagálnak. Jellemző a zugevés, amikor éjszaka falatozik valaki a kamrában, a család, a környezet háta mögött, miközben nappal állandóan a fogyókúrájáról beszél.

Sokszor előfordul, hogy annyira szorong valaki, olyan feszült, hogy úgy érzi, ha nem kaphat be egy falatot, talán ki se bírja. Az evéshez sok esetben nem éhségérzet vezet, hanem valamilyen lelki történés, aminek valójában nincs köze a táplálkozáshoz. Az étel szájba vétele és rágása már önmagában megnyugtató. A gyomorfeszülés érzése zavaró ugyan, de sokan akkor sem tudják abbahagyni az evést, amikor már érzik a feszülést. Úgy képzeljük el ezt a vágyat, mint leküzdhetetlen kényszert a megnyugtatásra, mint az egyetlen lehetséges megoldási módot a szorongások és a feszültség kezelésére. Akad, akinek egész életében az evés jelenti minden bajra a megoldást, ez bármikor elérhető örömforrás.

Természetesen a kilók növekedését mindenki látja, egy darabig nézi is magát a tükörben, de aztán már a fényképeit sem veszi szívesen a kezébe. Ahhoz, hogy „nyugodtan” hízhasson, el kell távolítania magától tényleges testképét, úgy kell intéznie, hogy ne szembesüljön vele nap mint nap. Ebben tudattalan lelki mechanizmusok segítenek, hamis testképet alakítanak ki, mely általában vékonyabb és nem olyan riasztó, mint a valóság.

Bármilyen helyzetben legyen is valaki, akkor is, ha úgy érzi, hogy jól van és kiegyensúlyozott életet él, a kóros kövérség arról árulkodik, hogy a pszichéje legmélyén nem így van.

Érdemes elgondolkodni, miért épít valaki zsírsejtekből falat maga és a külvilág közé, mitől védik meg őt a kilói, miért nem tudja a feszültségeit másképpen kezelni, csak evéssel. Különösen fontossá válik ez abban az esetben, ha az elhízás miatt a párkapcsolat, a gyerekvállalás kezd megnehezülni vagy lehetetlenné válik. Ilyenkor a kilók miatt a nőiség és anyaság háttérbe szorul, pedig az érintettek magukban rendszerint megfogalmazzák: minden megváltozhatna, csak le kellene fogyni végre.

Az evés vágya és a kilók szerepe
Nyilván nem mindegy, hogy az elhízás milyen életkorban indult és mennyire erős az a tudattalan tendencia, amely a nőiség megélésének problémáját okozza. A felesleges kilókkal együtt nő a szorongás, és ez már kezd gondot okozni az ismerkedés és a párkapcsolat területén is. Akinek a testképe szinte teljes mértékben negatív, aki az alakját elfogadhatatlannak érzi, komoly nehézségeket él át. Rendszerint nem is tudja elképzelni, hogy őt elfogadná valaki, nem hiszi, hogy létrejöhetne életében egy kapcsolat. Annak ellenére, hogy éber fantáziákban megjelenik a párválasztás vágya, ez messze van a realitástól. Ezekben az esetekben – mint egy kamaszlány ábrándozásaiban – vágyfantáziák töltik ki az űrt a hétköznapi életben, miközben egy valódi ismerkedési szituációból az illető hanyatt-homlok menekülni kezd, mert hihetetlen és abszurd a számára, hogy valaki őiránta érdeklődjön.

Ha az elhízás nem akadályozta meg a párválasztást, akkor gyakran a gyerekvállalás csúszik a „majd eljön az ideje, csak előbb le kell fogynom” kategóriába.

Mindkét esetben azt látjuk, hogy a kilók elsőbbséget élveznek, akár úgy, hogy teljesen gátolnak, akár úgy, hogy késleltetnek. Gyakran évek röpülnek el ezzel a dilemmával, sokszor egészen addig, hogy már biológiailag is megnehezül a gyerekvállalás. Sok esetben az idő múlásával kapcsolatos szorongások még inkább felerősítik az evés kényszerét, és az elhízás még nagyobb lesz. Mindez olyan érzelmi állapotot hoz létre, melyben az illető megfogalmazza ugyan életcélként az együttélést vagy a szülést, de csak tolja maga előtt mindkettőt, mint valami feladatot.

Miért nem megy?
A legkézenfekvőbb válasz: a szorongások miatt. Hiszen a tudatosan megfogalmazott érdekek és helyzet ellenére az illető olyan módon él, hogy lehetetlenné válik az érdekek realizálása, a vágyak megvalósulása. Ilyen tendenciák mutatkoznak, ha a halogatott dolog túl sok szorongást kelt, a megvalósítás „feladata” bizonytalannak látszik vagy olyan hatalmasnak, hogy az illető képtelennek érzi magát rá.

A párkapcsolatra vonatkozóan tudattalan félelmek is megjelenhetnek, félelem a kötődésképtelenségtől, a szeretetlenségtől vagy az elfogadás hiányától. Ezek a hétköznapok felszíni kommunikációjában nem jelennek meg, legfeljebb annyit látunk, hogy az illetőnek nagyon pesszimista véleménye lesz a párkapcsolatok természetrajzáról, szerinte „mindenkit elhagynak, igazi társat találni valójában senkinek nem sikerül”.

Keverednek tehát a tényleges társadalmi nehézségek a személyes szorongásokkal, ami nagyon megnehezíti a fontos döntéseket, és halogatást eredményez.

Még akinek jól működő párkapcsolata van, olykor az is érezhet ambivalens érzéseket. Előfordul, hogy hiába fogalmazza meg hangosan azt, hogy érzi, van jövője a kapcsolatuknak, a felszín alatt érzelmileg úgy kezeli a helyzetet, mintha egyedül lenne.

Vannak esetek, amikor az élet eseményei hátráltatnak valakit, jobb végiggondolni a tervezést és valamennyire tudatossá tenni a gátló tényezőket, mert a nők biológiai órája tényleg ketyeg, és egy idő után már csak a csodában lehet bízni. Hinni kell az én-erőben és az önmegvalósítás képességében, és akkor a női identitás és az anyai vágy nagyon sok tehertől megszabadul.

További érdekes írásokat a Diéta és Fitnesz aktuális számában talál.