Zabosan a lucernától

Mivel a pirulák mellékhatásairól épp annyi szörnyűséget olvastam össze, mint az ereimet eltömítő vérzsírról, zord diétába kezdtem. Megvetéssel gondoltam a békés esti szalonnázásokra, a sonkás tojás hívogató illatára. Az, hogy nem eszem többé zsírosat, póriasan egyszerűnek tűnt. Ha lúd, legyen kövér! Azaz teljesen sovány...

Családtagjaim szánakozó mosollyal méregettek, mikor mártír képpel eltoltam magamtól a kocsonyát, töltött káposztát, amit ők, szerencsések, vígan belapátoltak. Megkeményítettem magam, és csak olyan ételt vettem magamhoz, ami direkt pusztítja a fránya koleszterint. Csak a sokat rohangászó vadak húsa jöhetett számba, és sötétedés után magam se átallottam melegítőben loholni a kihalt utcán. A halászlé után isten ments, hogy lecsússzon egy tepertős túrós csusza! Helyette néhány marék pisztácia jutott, és egy-két halolajkapszula „desszert” gyanánt.

Csodafegyverem a medvehagymacsepp lett, amit a rostokban dús zabkorpa követett a zsírok elleni elszánt harcban. Ezután újabb szert vetettem be, ez meg lucernából készült. Már vártam, hogy a zab és a lucerna után szénát is kell ropogtatnom, és majdan hangos nyerítéssel tör elő belőlem a javuló vérkép fölötti öröm. Több hónapos küzdelemmel végül a kritikus értékről mélyen a megengedett szint alá nyomtam le a rusnya vérzsírokat. S akkor biztató hírt olvastam: spanyol apácákon megfigyelték, hogy a sör is csökkenti a koleszterinszintet. Végre valami, ami eltérít a lipicai ménesre szabott étrendtől!