Bujkáló betegek

Mit is követtek el a dokik? Nem hívták be időről időre azokat, akiknek a tb-kártyája az ő praxisukat gazdagítja, ám évek óta színüket sem látták. Ha a szó szoros értelmében nézzük, bizonyosan mulasztottak. Jó régen rebesgeti már az OEP, hogy a korszerű szemlélet jegyében megelőzni kellene a betegséget, és nem az utolsó – vagy az utolsó utáni pillanatban – szembesülni vele. Jeles gondolat.

Hasonló elképzelés jegyében szervezték például a nőgyógyászati rákszűréseket, melyekre levélben invitálták a hölgyeket. És mi történt? Méhnyakrákszűrésre a statisztikák szerint száz behívott nőből három ment el, derűlátó adatok szerint is csak minden harmadik hölgy vett részt a vizsgálaton. Ezért mutatta ki az Állami Számvevőszék tavaly, hogy a rákszűrések 2002-ben kialakított rendszere hatástalan, hogy ne mondjuk, csapnivaló. Holott mutatós szólamokkal milliárdokat költöttek rá. Akkor ötlött a szakemberek eszébe, hogy csak akkor működne jól a rendszer, ha a megelőzésbe bevonnák a háziorvosokat. Egy nyírségi településen például nekibuzdult a helyi doktor, buszt adott az önkormányzat, s máris a behívottak háromnegyede ott sorakozott a szűrésen.

A háziorvosok tehát megkapták a feladatot: mondván, ha már kártyapénzt húznak valaki után, akkor 1-3 évente nézzenek is rá. Elképzelem a jelenetet: a doktor kikukkant a váróba, ahol negyvenen tolonganak tüsszögve, majd homlokát ráncolva úgy dönt, ez mára épp elég lesz, nemigen kéne már ide újabb betegeket hívni. Nekilát a rendelésnek. Ha lelkiismeretesen teszi a dolgát, és nem 2-3 percet szán egy betegre, hanem húszat, akkor még így is szépen kifut a rendelési időből. Emlékszünk, annak idején, mikor bevezették a vizitdíjat, így szólt a magyarázat: azért kell beszedni azt a néhány száz forintot, hogy kevesebben ücsörögjenek a várókban. Most meg az lenne a baj, hogy túl kevesen jönnek? Persze, hogy nem.

A ráérős, fájós lábú nénikék elballagnak akár hetente is a rendelőbe, hogy felírassanak egy-egy doboz pirulát, s közben jót trécseljenek. Viszont aki látványosan hordozza magán a szív- és érrendszeri betegségek összes rizikófaktorát, mert mondjuk, dohányzik, égbe szökő vérnyomása ellenére dönti magába a kávékat, és néha még egy-egy felest is bedob, hogy mérsékelje az idegfeszültséget – nos, ő nemigen ballag el a háziorvoshoz. Legfeljebb csak akkor, mikor már viszik… A munkahelyéről – ha még akad – aligha eresztik el némi szűrésre, táppénzre évek óta nem mer elvonulni, és a szabadsága alatt – ha egyáltalán kiadják neki – inkább betonoz vagy bútort cipel napszámban.

Az OEP érvelése szerint egy háziorvos már azzal megúszhatja a bírságot, ha híváslistát mellékel vagy bemutatja az ajánlott levél igazolószelvényét, hogy ő bizony invitálta a betegét. Újabb adminisztrációs feladattal bővül hát az egyre gyérebben finanszírozott családorvosok teendője.

A rossz nyelvek szerint az OEP akkor szorgalmazza az ellenőrzéseket, mikor ürülni látszik a kassza. Egy biztos: sok orvosi „behívó” porosodik majd a konyhaszekrényen – bontatlanul.