Aranybánya csődben

Az ember azt hinné, egy aranybánya nem mehet csődbe. A nagymuzsalyit viszont a környezetvédők legnagyobb örömére elérte a vég. Annyira eladósodott, hogy végül csődöt jelentett.

Zöld FöldBalogh Géza2009. 07. 21. kedd2009. 07. 21.
Aranybánya csődben

A magyar határtól pár kilométerre lévő muzsalyi hegy aranykészletének feltérképezéséhez a rendszerváltás táján kezdtek az ukrajnai szakemberek, s miután meggyőződtek arról, hogy érdemes hozzáfogni a kitermeléshez is, hamarosan bányászni kezdték az ércet. A Beregszász és Munkács környéki környezetvédők azonban nyomban felemelték a szavukat, attól tartva, hogy az ércmosáshoz használ vegyszerek a Vérke, illetve a Borzsa közvetítésével a Tiszába jutnak, ahol megjósolhatatlan környezeti károkat okoznak majd.

Az aranybányászok persze ügyet se vetettek a tiltakozásokra, sőt pár éve egy skandináv befektetői csapat is megjelent a színen, akik a korábbinál sokkal intenzívebb kitermelést fontolgattak. Szerencsére a nagy üzlet elmaradt, és most úgy tűnik, hosszú időre békén hagyja a Tiszát a kárpátaljai bánya, mert annyira eladósodott, hogy csődöt kellett jelentenie. Jó egymilliárd forintos tartozást halmozott fel, miközben a vagyona nem éri el a hatvanmillió forintot. A gépek elhasználódtak, a munkások szétszéledtek, de ami a környezetvédelem szempontjából a legfontosabb: bebizonyosodott, hogy gazdaságosan nem lehet kitermelni az aranyat. Tehát - legalább is jó ideig - Beregszász felől nem kell tartani a nyolc évvel ezelőtti hírhedt ciánszennyezés megismétlődésétől, amikor a Nagybánya és Bosrsabánya környékéről érkező szenny kiirtotta a Szamos és a fél Tisza élővilágát.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek