Nagy bajban lesznek a magyar vizek

Alaposabb víztisztítás miatt megemelkedő vízdíjak, dráguló szennyvízelvezetés, egyes mezőgazdasági területek művelési ágának kötelező megváltoztatása – de ezek ellentételezéseként a vízkorlátozások elkerülése, az egészségesebb és tisztább környezet kialakítása, illetve nem utolsósorban annak biztosítéka, hogy a jövőben lesznek olyan jó minőségű vizek, amelyekre lehet fejlesztéseket alapozni. Talán ezek az átlagember számára leginkább érzékelhető változások, amelyek bekövetkezhetnek a most alakuló új vízgazdálkodási stratégia révén.

Első lépésben 2015-re ugyanis jó környezeti állapotba kell hozni Európa vizeit: a végsőkig leegyszerűsítve ezt írja elő a 2000-ben elfogadott Víz Keretirányelv, amely tulajdonképpen Európa vízjogi törvénye. Ez a szabály írja elő azt is, hogy a tagállamok 2009. december 22-ig kötelesek leadni egy vízügyi stratégiát. Ebben számba kell venni az országban fellelhető vizeket, azok állapotát, illetve azt, hogy a minőségi állapot eléréséhez mit kell tenni, végül pedig, hogy mikorra várható, hogy a jó környezeti állapot valóban létrejön. Az unió pedig azt fogja ellenőrizni, hogy a tagállamok a saját maguk által megszabott menetrendet tartják-e. Vagyis Magyarországnak a jövőben minden, a vizeket távolról is érintő szabályozását – jogszabályokat, az agrártámogatásokat, a kiírt pályázatokat – a most elfogadásra kerülő vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez kell igazítania.

Mivel azonban a vizet sokan, sokféleképpen használják, rengeteg az ütköző érdek. A víz állapotába sok minden beletartozik: a vízfolyás vagy tó medrének alakja, az abban levő víz mennyisége, biológiai és kémiai szennyezettsége. Ha javul a vízminőség, mindenkinek nő a haszna, de ez többletkiadással jár. Azzal például mindenki egyetért, hogy nem tartható fent a mostani rendszer, amelyben először a belvíz és az árvíz ellen védekezve siettetjük a vizet kifelé az országból, utána pedig gazdasági károkat szenvedünk az aszály miatt.

A környezetvédők szerint ez a gond úgy oldható meg, hogy támogatjuk azokat a gazdálkodási formákat, amelyek elviselik az időszakos kiöntéseket, a vizet a földeken tartják. A hagyományos mezőgazdaság hívei viszont az államtól követelik, hogy építsen víztározókat vagy olyan műtárgyakat, amelyek megfogják a vizet – lehetőleg az ő földjeiktől minél távolabb.

Így áll elő az, hogy a készülő tervet szinte mindenki kritizálja. Általános a panasz, hogy a kidolgozási folyamat későn kezdődött el, ezért a dokumentum éppen hogy időre lesz kész. Továbbá kifogás az is, hogy a tervezéshez olyan adatok lettek volna szükségesek, amelyek korábban nem álltak rendelkezésre, és csak egy részüket sikerült beszerezni. A környezetvédők bátrabb szemléletváltást szerettek volna, a mezőgazdaság szereplői pedig úgy érzik, hogy a terhek nagy része indokolatlanul őket sújtja majd. Az önkormányzatok élelmesebbjei azonban már azon gondolkoznak, hogy mivel pályázati pénzeket kapnak például a szennyvízkezelésre, de a megépülő létesítményeket fenn is kell tartani valamiből, ezért mindez növekvő lakossági vízdíjakat fog jelenteni.

Dr. Perger László, a téma fő felelősének számító Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főosztályvezetője szerint nincsenek elkésve, és arra is ügyelnek, hogy ne ígérjenek teljesíthetetlent az unió felé, ugyanakkor sem ennek a fajta tervezésnek, sem ilyen széles kört érintő társadalmi egyeztetésnek nincsen előzménye Magyarországon.

– A víznek mindenhez köze van, és kinyújtja a csápjait egyéb érdekszférák felé is. De az egyéb érdekszféráknak a jövője is attól függ, hogy mennyire tudunk közös érdekek mentén a vízzel mint alaptényezővel foglalkozni – mondja a témában adódó konfliktusokról Perger László. – Itt nem arról van szó, hogy korlátozásokat vezetünk be, hanem arról, hogy mindenkinek úgy kell használnia a vizet, hogy közben figyelemmel van mások érdekeire. Ennek Magyarországon nincsen hagyománya. Mindenki a maga szekérvára mögül lövöldöz, de ezt fel kell oldani valahogy, mert különben ezek a szekérvárak el fognak esni. Ha a létfeltételeiket biztosító jó vízállapotok eltűnnek, akkor egy idő után nem lesz miről beszélni.

Mi a terv fő baja? Ki viseli az egyes intézkedések költségeit? Milyen tájhasználatra volna szükség? Hogyan állnak mindezzel összhangban a helyi tervek?
Ilyen és hasonló kérdéseket boncolgat a Szabad Föld ma megjelent, 46. számában olvasható összeállítás.