Nyugaton minden zöldebb - 2. rész

Kétszínű Kanada

A német zöld kultúra után más benyomások értek, igaz, Kanadába más céllal, más közegbe érkeztem, és előzetes ismereteim is másfélék voltak. Igen keveset tudtam az emberekről, de annál többet arról, hogy az ország gazdasága nagyban támaszkodik az Egyesült Államokra. Ez bíztató kezdetnek tűnt, hisz talán egy nyugati országban sem kínálnak annyiféle környezetbarát, organikus, energiatakarékos terméket, mint itt - egyesek szemében talán ez is része a modern amerikai álomnak. Észak-Amerikába érkezve ehhez képest igen vegyes kép fogadott.

Az első benyomás: biorészleg a boltokban és helyben készülő termékek sokasága. Már az első nap kiszúrtam a szupermarketben a helyi gazdaságból származó, újrafelhasznált papírdobozba csomagolt pitét, ami valódi gyümölcsből készült, ízfokozók és állagjavítók nélkül, és a legfinomabb pite volt, amit az ott töltött két hét alatt ettem.

A bioételek ára körülbelül annyi, mint idehaza, de ez ott nem jelent komoly különbséget a nem-bio élelmiszerek árához képest. Teából, gabonapehelyből még olcsóbb is volt a bio-kiszerelés. A sportfelszerelések áruházában átlagáron találtunk biopamut pulóvereket, károsanyag-mentes kulacsokat és termoszokat, széldzsekiket újrafelhasznált poliészterből. Mivel ezek nem kerülnek többe, mint hagyományos megfelelőik, a kanadaiak abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nem kell pénztárcájuk vastagsága alapján dönteniük a környezet mellett vagy azzal szemben. Úgy tűnt, sokan élnek is a lehetőséggel, és tudatosan választanak, azonban néhány nap után feltűnt, hogy a környezettudatosság nem feltétlenül következetes viselkedés a kanadai társadalomban.

Egy délelőtt a megállóban várakozva gondolkodtam el azon, vajon miért járnak ilyen ritkán a buszok, miért nincs kitáblázva a menetrend, miért nem mondják be a megállókat. A választ ideiglenesen Kanadában élő vendéglátóm adta meg: minden garázsban ott az autó, családonként általában két-három. A túlnyomó többség azzal jár, vannak helyek, ahová sem gyalog, sem biciklivel, sem tömegközlekedéssel nem is lehet eljutni, s a nagy bevásárlóközpontokat sem éppen egyszerű autó nélkül megközelíteni. A masszív felépítésű, nagy autókat, az utakon közlekedő csőrös kamionokat látva megfogalmazódott a kétség: valóban annyira komolyan veszik a környezetvédelmet errefelé?

A szelektív hulladékgyűjtés gördülékenyen működik: minden újrahasznosítható hulladék egyetlen műanyagládába kerül, amit a házak előtt ürítenek a kukásautóba, s utólag szelektálják, így nem kell kétségbeesni, ha nem tudjuk eldönteni, egy csomagolás papírnak vagy műanyagnak számít-e. Montreal belvárosában kerékpárkölcsönző rendszer is működik: a bixi-parkolók viszonylag sűrűn követik egymást, a bringákat bármelyik ilyennél felvehetjük és letehetjük, s egyszerre fél órányit tekerhetünk velük. De ezeket - talán csak az őszi időjárás miatt - mégsem használják túl sokan. A boltokban, éttermekben gyakran néznek csodálkozva, ha nem kérünk szatyrot, plusz három réteg csomagolást, s hiába vannak jó minőségű, helyi termékeket áruló piacok, ezeket a város szélén találjuk csak meg.

Pusztán két hét tapasztalata, ami alapján következtetéseket vonhatok le - eszerint úgy tűnik, Kanadának több tanulnivalója volna, mint nekünk. Bár sok szervezési kérdésben hatékonyabbak nálunk, a környezetvédelmet társadalmi szinten - első ránézésre - inkább csak felületesen, következetlenül élik meg. Hogy mégis van ok bizakodni, azt jelzi, hogy az október 24-én világszerte megrendezett 350 napon a fővárosban, Ottawában sok lelkes fiatal beszélt valódi problémákról, s arról, hogy a decemberi koppenhágai klímakonferencia sorsdöntő jelentőségű lesz. Az azonban ismét csak a következetlenséget bizonyítja, hogy közülük sokan személyesen is szeretnének jelen lenni a koppenhágai tüntetéseken - talán nem bíznak eléggé európai társaikban, s ezért gondolják úgy, hogy az óceánt átszelő repülőút okozta légszennyezés árán is növelniük kell a Dániában tüntetők létszámát.