Tartja formáját a Golf-áramlat

Josh Willis, a NASA Jet Propulsion Laboratory fejlesztési központjának kutatója – műholdak és több mint háromezer bója segítségével – mintegy kétkilométeres mélységig pásztázta az óceáni áramlatokat, elsősorban az Észak-Portugália és New York közötti Atlanti-óceáni vonalra összpontosítva. Adatai szerint az elmúlt hét évben nem csökkent a szállított víz mennyisége e helyen, sőt az 1993-ig visszamenő műholdas adatok szerint mintegy húsz százalékkal erősödött is az áramlat.

A Golf-áramlat lényegében gigantikus méretű óceáni folyó. A helyenként nyolcvan kilométer szélességben és kétszázötven méter mélyen elterülő áramlat több vizet mozgat meg, mint a Föld valamennyi folyója együttvéve. Az áramlást a Grönlandi-tenger jeges vizeiben végbemenő folyamatok tartják mozgásban. Amikor a tengervíz egy része megfagy, a folyékony állapotban maradó víz sótartalma és sűrűsége megnő, lassan lesüllyed a tengerfenékre, s a Déli-sark felé veszi az irányt, helyére pedig meleg víztömegek érkeznek a trópusokról.

A Golf-áramlás befolyásolja a szárazföldek éghajlatát is. Az észak-atlanti áramlat elsősorban Nyugat-Európát és az észak-európai területeket fűti – nélküle Norvégia tengerpartján telente körülbelül 30 C-fokkal lenne hidegebb.

A kutatók sokáig attól tartottak, hogy a – globális felmelegedés hatására– felgyorsult jégolvadás miatt a tengerbe kerülő óriási tömegű édesvíz felhígítja a tengervizet. Ez megakadályozza a sűrűbb víz süllyedését, emiatt pedig délebbre tolódhat – gyengülhet, vagy le is állhat – a Golf-áramlat. Az utóbbi időkben több hír is felröppent arról, hogy az áramlat teljesítménye csökkent. A NASA kutatói szerint ennek az lehet az oka, hogy kedvezőtlen időpontokban történtek a mérések. Az áramlat által szállított víz mennyisége ugyanis erőteljesen ingadozik, így előfordulhatnak rövid kihagyások, ám ezeknek szerencsére nincs számottevő hatásuk.