Egy barna törpe lehet a gyilkos!

Noha a dinoszauruszoké a legismertebb, nem az egyetlen, s nem is a legnagyobb tömeges kipusztulás az őshüllőké a földtörténetben.

65 millió évvel ezelőtt az akkor a Földet benépesítő fajok mintegy fele tűnt el. A perm időszak végén bekövetkezett kihaláskor pedig az óceáni fajok 90, a hüllők és kétéltűek, a rovarok 30 százaléka pusztult ki. Az elmúlt félmilliárd évben 18 nagy kataklizma volt: néhány a fajok többségét, másikak „csupán” 10 százalékát söpörte el a felszínről.

Adrian Melott asztrofizikus és Richard Bambach paleontológus szerint a nagy kihalások pontosan 27 millió évenként követik egymást. E ciklikusság arra enged következtetni, hogy valamilyen csillagászati esemény okozza a pusztulást.

Egy elmélet szerint egy titokzatos, sötét csillag rendszeres felbukkanása állhat a tömeges kihalás hátterében. A tudósok feltételezik, hogy létezik egy barna törpe (hideg, sötét „csillagok”, melyek belsejében nincs hidrogén-hélium megfúzió), amely a Nap körül kering. Ez a sötét „csillag” 27 millió évenként áthalad az Oort-felhő nevű üstököszónán, s megváltoztatja a benne keringő üstökösök pályáját, melyeknek egy része a Földbe csapódik. A feltételezett halálcsillagot a megtorlás istennője után Nemezis-nek keresztelték el a tudósok.

Sokan azonban kétkednek a Nemezis-elméletben. A probléma éppen az, hogy a kihalási ciklusok túlságosan is pontosan − 99 százalékos megbízhatósággal − követik egymást. A kétkedők szerint nehéz elképzelni, hogy a kaotikus űrben évmilliókon át óramű pontossággal történjen meg ugyanaz. Az elmúlt 500 millió év során a Nap számos csillaggal ütközött, a csillagközi karambolok pedig a Nemezis pályáját is eltérítették volna.

Akár létezik a halálcsillag, akár nem, aggodalomra egyelőre nincs okunk: a legutolsó kihalási hullám 10 millió évvel ezelőtt zajlott le, így a következő érkezéséig még 17 millió évünk maradt.