Unod a banánt? Termessz paradicsomot!

Egy évvel ezelőtt, a Reclaim The Fields („Vissza a földeket”) nemzetközi mozgalom dél-franciaországi nyári tábora után alakult meg a Földkelte magyarországi csapata. A tábor magyar résztvevői közül többen hazatérve is szoros kapcsolatban maradtak egymással, s keresték a lehetőséget, hogy változtatva városi életmódjukon földet műveljenek, a természethez közelebb kerülve közösségeket teremtsenek.

A Budapesten lakó Fülöp Ádámnak és társainak egyik elképzelése a közösségi kertművelés volt. Olyan kertekre gondoltak, melyeket a gazdájuk e célra szívesen átadna, például azért, mert neki már nehezére esik a rendszeres művelés. Békásmegyeren sikerült először ilyen kertet találniuk, s ez év tavaszán megkezdték a közös kertészkedést. Vetettek répát, retket, borsót, babot, kukoricát, petrezselymet, édesköményt, salátát, spenótot, cukkinit, van dinnye- és krumpliföld, nő a kertben bazsalikom, rozmaring, citromfű, majoránna, szurokfű. „Ha unod a banánt, termessz paradicsomot!” – mondják, s valóban, gyönyörű a paradicsomuk.

Különböző képzettségű és foglalkozású fiatalok dolgoznak együtt a kertekben. Akad, aki agrártudományi egyetemet végzett, más közgazdaságtant, bölcsészetet tanult, van, aki Nyugat-Európában szerzett diplomát, s olyan is, aki ösztöndíjjal most épp egy amerikai egyetemre utazik. Többen kiválóan beszélnek nyelveket, s nemcsak az övékhez hasonló hazai törekvéseket, hanem a külföldi kezdeményezéseket is ismerik. Jól tudják, hogy nincsenek egyedül, hiszen szerte a világban egyre többen keresik a kiutat a társadalmi-gazdasági-környezeti válságból.

Azok, akik eljöttek az aklimajori táborba, a megoldást zömmel a gyökeres életformaváltásban látják. Az egykor a ciszterci apátsághoz tartozó háromszáz éves major ma Vajda Eszter tulajdona, aki néprajz–történelem szakon végzett, s most főként falusi turizmussal foglalkozik. A tábor úgy jött létre, hogy Eszter találkozott Dezsény Zoltánnal, a Földkelte csoport egyik lelkes tagjával. Zoltán egy évvel ezelőtt szerzett környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomát feleségével, Judittal együtt, s már itt van velük másfél hónapos kislányuk, Zselyke is. A szebb időket látott major ódon épületeinek gyűrűjében számos gyakorlati foglalkozás közül választhatnak a résztvevők, a méhészettől a gyógynövényekig, a különböző vetőma¬goktól a sajtkészítésig, a nemezeléstől a házi napelemkészítésig sok mindennel megismerkedhetnek.

Közben rengeteg dologról szó esik, kíváncsian hallgatják egymás személyes élményeit, tapasztalatait. Három nagyobb csoport alakult, az egyik a közösségi kertművelés, a másik a közösségi gazdálkodás, a harmadik az ökofalu, élőfalu témájában mélyed el.

Csakhamar azután kisebb csoportok jönnek létre. Például az ökofalu szekción belül egy szinte kizárólag mérnökökből álló csapat, és egy másik társaság, amely a közösségépítés filozófiai mélységeit boncolgatja. Esténként pedig a régi magtárban vendégeket fogadnak a táborlakók. Izgalmas eszmecsere alakul ki Hetesi Zsolt fizikussal, a Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport vezetőjével, Karátson Gábor festő-műfordító-filo-zófussal, a hazai zöldmozgalom egyik alapítójával és Lantos Tamással, az ormánsági Markóc polgármesterével, az Ormánság Alapítvány vezetőjével. Lantos Tamás faluja példáján szemlélteti, hogy a táj egykori hagyományos gazdálkodási formáinak fölelevenítése, a háztáji kertekre és tájfajtákra alapozott gyümölcsészet miképp lehet alkalmas arra, hogy egy perifériára szorult törpetelepülés újból magára találhasson. Előadása végeztével szinte záporoztak a kérdések, csakúgy, mint a Visnyeszéplakról, Nagyszé­kelyről, Ilona-malomból érkezett ökofalulakók bevezető szavai nyomán, akik a falura költözés utáni mindennapjaikról, a megélhetésről, az önellátás elérhető fokáról és az összetartó közösségek erejéről beszéltek.

Hamar véget ért az öt nap, hazafelé készülődnek Akliból a táborozók. Várja őket a kert, a föld, a falu – a közös felelősség.