Túlélő a jégkorszakból

Alapos munkát végzett ezúttal is az ördög, de ez – mint általában – csak az egyik oldalról nézve igaz: a déliről. A hegy északi felét ugyanis már nem sikerült felszántania. A dologban persze nő volt, vagyis egy Harka nevű világszép lány, aki a hegy melletti faluban élt, és akit a Gonosz feleségül kívánt. A lány anyja azonban feltételt szabott neki: akkor adja oda Harkát, ha kakasszóig felszántja a hegyet. Nekiesett hát az ördög a feladatnak, éjfélkor már a felénél járt. Megrémült ekkor az asszony, ijedtében kukorékolni kezdett, mire a falu összes tarajosa követte példáját. Így ment füstbe az ördög terve, ő pedig vissza a pokolba. Ahol alászállt, büdös víz tört fel a földből, a helyet a lány után úgy nevezték el, hogy Harkány…

A mondát Balogh László túravezető meséli, miközben kaptatunk felfelé a hegyen. Nincs tömeg, rajtam kívül három természetfotós baktat Balogh úr után. Az elsőért meg kell harcolni, márpedig a kikerics több szempontból is az: legelsőként nyílik az évben, ráadásul 1944-től hazánk elsőként védetté nyilvánított virága. Caplatunk is miatta kitartóan, északról közelítve a hegygerincet. Ezüsthársak alatt vezet az utunk, az ördög keze idáig már nem ért el. Hétszáznál is több őshonos növényfaj örül ennek, valamint a területet felügyelő Duna–Dráva Nemzeti Park és persze minden természetkedvelő. Hallgatom a tömérdek információt a csak itt fellelhető magyar méreggyilokról, a bakszarvú lepkeszegről és a magyar pikkelypáfrányról, amit a sziklarepedésekben meg is csodálunk. A hó alól kikapar a vezető néhány illatos hunyort, de ez nem szenzáció, néhány hete látott már ibolyát is.

– Gyerekkoromban megvolt még a rend, de mára teljesen összezavarodott a természet, összevissza nyílik minden. A kikerics december 9. óta virágzik – mondja Balogh László.

Jó lesz sietni, a hegy állítólag folyamatosan nő. Később utánaolvasok: 40-50 év alatt 2-3 centimétert. Már a gerincen haladunk, gyönyörű a panoráma, északon a Mecsek, délen a horvátországi Papuk-hegység vonulatai tűnnek fel. Hegyen vagyunk, de egyben szigeten: a Szársomlyó szubmediterrán klímájával, sajátos növényzetével a környezetéből kiugró valódi különlegesség.

– Óvatosan! – figyelmeztet a túravezető, mikor egy kráterszerű képződmény mellett haladunk. Hidrotermális kürtő – tudom meg a veszélyforrás hivatalos nevét, van belőle kettő. S ha beléjük nem is, de eléjük mindenképp érdemes leborulni: ők menekítették át a kikericset a jégkorszakból.

Zúdul rám a tudomány a villányi téli bagolylepkéről, amiből épp egy sem sütkérezik a sziklákon, és az aknáspókról, aminek a hálójába sosem gabalyodhatunk, mert neki olyan nincs. Ha nem lenne szerencsém, haragos siklóval is találkozhatnék, él itt belőle hatvan-hetven. A csúcsra érve már a kikericsről is tudom, hogy mérges, de hamarosan én is az leszek, mert nem láttam még egy tövet sem. Felvetem, hogy talán megérdemelném. Ekkor a túravezető visszakalauzol a kiindulási pontra, másfél óra alatt meg is érkezünk. Aztán újra elindulunk egy déli ösvényen. Néhány száz méter és pár perc séta után kopár sziklafal tárul elénk valóságos kikericsmezővel. Pici, fehér szirmok, néhol rózsaszínbe hajlanak, mintha egy bánatos tündérlány sírta volna tele a sziklás hegyoldalt. Egyáltalán nem ilyennek látszott a virág annak idején a kétforintosok hátoldalán. A magyar kikerics, amiről a hamarosan lezáruló genetikai vizsgálatok várhatóan bebizonyítják, hogy nemcsak Kelet-Közép-Európában, de az egész Földön egyedülálló fajta.