Múltunk magvai

Egyre több kiskert tulajdonosa büszkélkedhet a tápiószelei génbankból eredő veteménnyel, a gyümölcs-gén¬bankokból származó őshonos gyümölcsfajtákkal.

A Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózat – a Növényi Diverzitás Központ bevonásával – országos akcióba kezdett: megpróbálják felhívni a figyelmet a feledésbe merült haszonnövények fontosságára. Jártak már Drávafokon, Átán, jelen voltak a nagymarosi termelői piacnapon is. Aztán Mikóháza és Szombathely következett. De például Vas megyében a „Mindenki ültessen egy hagyományos gyümölcsfát!” mozgalmat is nagy érdeklődés övezte.

A központ célja, hogy a tájba illő zöldségfajtákat levegyék a „beporosodott polcokról”, és újra színesebbé tegyék a kínálatot. Az országjárás során térítésmentesen adják a szaporítóanyagot az érdeklődőknek. Tápiószelén csak szántóföldi és zöldségnövény-gyűjteményeket tartanak fenn, a gyümölcsfajtákat a gyümölcskutató intézetek és civil szervezetek őrzik és bocsátják az érdeklődők rendelkezésére.

– A régi zöldségek-gyümölcsök eltűnésének fő oka, hogy egyre kevesebb fajtát használ az emberiség, mert csak a gazdasági szempontból leghasznosabbakat termeszti. Itt a fő veszély: az állomány annyira egységessé válik, hogy egy-egy betegség vegyszeres védekezés hiányában az egészet könnyen kipusztíthatja – érvel Holly László, a Növényi Diver¬zitás Központ igazgatója. – A biodiverzitás szó egyébként biológiai sokféleséget jelent, ezt törekszenek megőrizni világszerte. Csehországban és Németországban például bemutató kerthálózatokat hoztak létre. Egykor az országunkban termesztett kultúrnövények is nagyon sokfélék voltak, ezeknek a mi klímánk és talajunk (volt) a legmegfelelőbb. Ez fontos szempont, mert például a makói hagymát hiába vitték Hollandiába, ott gyatra minőség lett belőle. Nemrég a fóti önkormányzat keresett meg bennünket azzal, hogy a hatvanas években kiváló befőző paradicsom termett a településen és környékén, szeretnék újra elterjeszteni. Nos, helyi kezdeményezésekkel ismét bővülhetnek a tájfajták – mondja nem kis optimizmussal az igazgató.

A Növényi Diverzitás Központ az 1959-ben alapított Agrobotanikai Intézet utódja. Alapítója Jánossy Andor, aki már az ötvenes években kezdeményezte a még fellelhető hagyományos fajták, valamint a helyi változatok begyűjtését. Ma csaknem 100 ezer magminta található a tápiószelei génbankban, melyek mínusz 20 fokon tárolva száz év múlva is életképesek maradnak. A magvak másik részét 0 fokon tárolják, ezek mintegy ötven évig csíraképesek. Egyszerű dunsztosüvegekben sorakoznak a polcokon, de előtte papírzacskókban szárítják őket 25-30 fokon. Nagy kincsek, köztük olyan különlegességgel, mint a fehér mák.

– Édesebb, mint a fekete, régebben főleg süteményekben használták – tudjuk meg Málnási Csizmadia Gábor agrármérnöktől. – A pohánka vagy tatárka néven is emlegetett hajdina népszerűségét is szeretnénk feleleveníteni. Zala megyében a mindennapi konyha része volt, vitamintartalma és egészségügyi hatása kiemelkedő. A burgonyát szövettenyészetek formájában őrizzük, mintegy ötszázféle található nálunk, egyiket-másikat kísérleti céllal kiültetjük – mondja az agrármérnök.

Tartanak olyan magvakat is, melyek szakmatörténeti kuriózumnak tekinthetők. Fiókban, kis üvegfiolában tárolják például az 1903-ban, a Magyar Királyi Vetőmagállomás által begyűjtött kukoricát. A tápiószelei vetőmagbank – a világon elsőként – a vadon élő fajok genetikai megőrzését is felvállalta. Az ennek jegyében született Pannon Magbank Projekt egymillió eurós támogatással 2010-ben indult, ezzel további 800 faj magmintáinak megőrzésére nyílik lehetőségük.