Nem a madár a rab

Régebben is solymászlakként használták a volt tanyasi iskolát. A húszas évei második felét taposó Gasztonyi Dániel gyerekkora óta e hivatásra készült. Szinte véletlenül bukkant rá a madarászbázisra, amit felszereléssel együtt vásárolt idős kollégájától. A helyszínen még a költözés utáni ideiglenesség érződik: edényekben takarmánynak szánt naposcsibék, a szobában a számítógép mellett ragadozó madár zsákmányának való fürjek kelnek ki éppen a tojásból. A melléképületekben röpdék és gazdasági kiszolgálóhelyiségek. Az egyik a madarak éléskamrája: egerek, patkányok, fürjek nyüzsögnek a ketrecekben és ólakban. Az ember romantikus képzetei a ragadozó madarak tartásáról e részleteket szemlélve rögtön gellert kapnak: nem mindennapi, fennkölt dolog mindez, ám egyben tenyésztés is, annak minden kiábrándító vonzatával. A fiatalembert már gyerekkorában a ragadozó madarak érdekelték, végül az egyetemet is odahagyta, hogy csak ennek a szakmának éljen. Kérdezem, hogyan lehet ebből a sokak által hobbinak tartott mesterségből megélni, mire azt válaszolja: több lábon kell állni. A madaras vadászat hobbi, e célra egy-két madárnál többet nem lehet tartani, ugyanis velük különösen sokat kell foglalkozni. A solymászbemutatók képezik tevékenységük gerincét. Ritkán akad filmes munka is, kizárólag külföldi produkciókban, ezek viszont jól fizetnek. A harmadik bevételi forrás a madarak kereskedelme. A solymászok csak meghatározott fajú madarakat tarthatnak, s mára a tenyésztésük megoldott, ami sokat segített abban, hogy a szakma körüli gyanú – hogy tudniillik a védett madarak fészkeit fosztják ki – eloszoljon.

Gasztonyi Dániel szintén solymász feleségével együtt sok időt tölt a madarak tenyésztésével. Ennek két módja van: vagy vad (emberhez nem szoktatott) szülőpárnak próbál megfelelő körülményeket teremteni a párosodáshoz, vagy úgynevezett imprint madarakat használ. Az utóbbiakkal fejlődésük bizonyos szakaszában elhitetik, hogy az ember a szülőjük és/vagy a szaporodó partnerük, a madarak ennek megfelelően viszonyulnak is hozzá – a megvezetett jószágokat aztán mesterséges megtermékenyítéssel szaporítják. Hogy egy madarat milyen eszközökkel nevelnek, attól is függ, hogy miféle célra tartják, milyen viszonyt szeretnének kialakítani vele.

Magyarországon sok a bürokrácia a solymászat körül. A madarak röptetése is vadászatnak számít, a vadásztársaságok engedélye kell hozzá – melyeknek akadnak ellenérzéseik a solymászokkal szemben. Gasztonyi Dániel negyven-ötven madarát Szankon egyhektáros birtoka felett röptetheti – a vadásztársaság a kérelmére ősz óta nem válaszolt, így aztán vadászni más területekre jár. Az ő vadászmadara egy szirti sas. A madár a legnagyobb röpdében üldögél, lábánál egy őz összecsócsált feje. Két bőrszíj van a lábára kötve, ami vezetőláncon siklik, hogy ne tudjon nekiszállni a röpde falának, mert akkor megsérülhetne. A szirti sas akár az őzet is képes elfogni, igaz, megölni csak a madarász segítségével tudja – eredeti élőhelyén is megtámad hasonló nagyságú állatot, de ott egyszerűen a szakadékba löki, a nehéz munkát a gravitáció végzi.

– Nem a madár a rab, hanem a solymász – állítja Gasztonyi Dániel, arra utalva, hogy a madarakkal mindennap dolgozni kell. – Soha nem büntetünk, arra törekszünk, hogy azért dolgozzon velünk, mert neki az jó. Ha ugyanis egy madárnak nem éri meg velünk maradnia, akkor egyszerűen nem jön vissza.