Vásároljon webfarmon!

Takaros panzió Jakabszálláson túl, Bugac szélén. Aki igazi pusztai romantikára vágyik, az a Gedeon-tanyán megtalálja. Szürke marhák, rackabirkák, aprójószágok az udvaron, régi bútorokkal berendezett szobák odabenn. A házigazdák azzal fogadnak, hogy a legjobb helyre jöttünk, hiszen náluk minden természetes valójában lelhető fel.

– Mindenki kinevetett, amikor elhatároztam, hogy megveszem ezt az öreg tanyát – idézi fel a több évtizedes előzményeket Gedeon Éva, aki budapesti lévén jóformán még sík vidéket sem látott korábban. – Úgy hozta a sors, hogy férjemet Kiskunfélegyházára helyezték, én meg követtem. Amikor felfedeztem ezt a helyet, azonnal beleszerettem: a parasztházat sekély tó vette körül, rengeteg madár fészkelt a környéken. Aztán a férjemet fiatalon elvitte az infarktus, három gyerekkel hagyott itt.

Gedeonék mindent a saját kárukon tanultak meg. Nemcsak a paraszti gazdálkodás csínját-bínját, hanem a tanyai vendéglátás és az üzleti élet fortélyait is. Az öreg szomszéd, Bakos bácsi a bolondját járatta velük, egyszer például olyan macskagyökeret kerestetett velük, ami ritkaságszámba megy arrafelé. Nem is lelték nyomát.

– Építsünk panziót! – csaptak a homlokukra egy ihletett órán. Bátor vállalkozásukat arra alapozták, hogy Éva néni és Zsolt fia népművelés szakot végzett a tanárképzőn, úgy gondolták, az nem állhat messze a vendégfogadástól, ott is emberekkel kell foglalkozni. Elhatározták, olyasmit kínálnak, ami egyedi. Már akkor, húsz évvel ezelőtt fontosnak tartották például, hogy házias és egészséges ételek kerüljenek az asztalra. Ám eleinte elég gyér érdeklődés mutatkozott iránta. Nem úgy mostanság, amikor kezdenek elfordulni az emberek a „műételektől”. A biospárga tartósításán négy évig kísérleteztek, specialitásuk, a búzahús nyersfehérje-tartalma pedig a baromfifélék húsának felel meg. Megkóstoltuk mindkettőt, valóban minőségi elemózsia, amint a mangalicakolbász és a szürkemarha-szalámi is.

Betyárnapok Bugacpusztán – így hirdették az 1996-ra tervezett budapesti világkiállítás egyetlen vidéki kísérőrendezvényét, amit Gedeonék találtak ki, erre alapozták a jövőjüket. Aztán lefújták az expót, ők pedig padlóra kerültek. Hosszú történetet hallunk végrehajtásról, lakásmaffiáról, hitelügyletekről. Végül sikerült visszavásárolniuk a panziójukat, s azóta jobban megfontolják, kivel szövetkeznek.

– Az életben maradáshoz újítani kell – szögezi le a fiatalember. – Ezért is kapcsolódtunk be az elsők között a Kamra-túra programba. Nagy várakozással vagyunk iránta, hiszen nekünk is érdekünk, hogy termékeink tényleg eljussanak a vásárlóközönséghez.

A Kamra-túra a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara 2000 és 2006 között zajló homokhátsági programján belül indult el. Nagyné Bodor Zsuzsanna ötlete volt a háztól való értékesítés megszervezése. Akkortájt zajlottak az élelmiszerbotrányok, nőttek a fogyasztói árak, egyre laposabb lett az emberek pénztárcája. Mindeközben a vidéki kisgazdaságokban előállított minőségi termékeket olcsóbban kínálták, mégis hátrányban voltak a piacon, gyakran reklámozni sem tudták magukat megfelelően. Nekik nyújtott segítő kezet az agrárkamara, mivel úgy érezték, nem hagyhatják magukra a kistermelőket. Webfarmnak is nevezhető internetes portálukon majd’ százan mutatkozhattak be, sőt portékájukat is kínálhatták. Aztán pénz hiányában félbeszakadt a kezdeményezés. Most a Tanyafejlesztési Program új lehetőségeket nyitott a gazdálkodók és a térségi szereplők számára.

– Fórumokat szervezünk a Kamra-túra népszerűsítésére, tanfolyamot indítunk a tanyai gazdálkodóknak, és újraindítjuk a honlapot is – mondja Kőváriné dr. Bartha Ágnes, a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara elnöke. – Mi „csak” megjelenési lehetőséget, illetve marketinget kínálunk, mindenki maga dönti el, hogy kíván-e élni vele. Egyre nagyobb értéket képvisel a vidék, a felértékelődő tanyai termékek, a falusi turizmus. A vidékgazdaság erősítéséhez szükség van a termékek, termények helybeni értékesítésére, hogy a pénz ne vándoroljon el máshová. Persze központi forrás, támogatás nélkül nehezen őrzik meg életképességüket a kisvállalkozások.

Hasonló dolgokról beszélgetünk faluszéli birodalmában a kunadacsi Szél Istvánnal is. Mindjárt az elején kijelenti, hogy több lábon kell állni. Ispán Majorra keresztelt gazdaságában – ami első ránézésre is tekintélyesnek mondható – az állattenyésztésen és a szántóföldi növénytermesztésen van a hangsúly. Családja által feldolgozott élelmiszereket értékesítenek háztól. Ennek azért van jelentősége, mert így például a füstölt kolbász útját végigkövetheti a vásárló, már kismalacként meglátogathatja a későbbi „alapanyagot”, a legvégén pedig bekukkanthat a füstölőbe.

– Ez az igazi minőségbiztosítás! – hangsúlyozza a gazdálkodó. – A téli szezonban négy-öt disznótoros programot szoktam szervezni, ami lényegében termékbemutatónak is beillik. További vágásokat azonban csak vágóhídon engedélyeznek, az pedig legközelebb Albertirsán van.

Eladás szempontjából meghatározó, hogy mennyit kell fizetni vásárláskor. Szél István úgy látja, hogy a multinacionális bevásárlóközpontokba olcsó árakkal becsalogatott „elbutított fogyasztók” végre kezdenek rájönni, hogy gyakorta silány minőségű élelmiszereket sóznak rájuk. És még az sem igaz, hogy kedvezőbb áron. Nála a mangalicakolbász kilója 2500 forint, a szupermarketben pedig látott már 3500 forintért is. Széléknél kiváló minőségű a rézüstben főzött szilvalekvár, nemkülönben az aranyérmes szilvapálinka, illetve az „Erős Szél Pista” paprikakészítmény.
Házias ízek, magas színvonal: ez a nehezebb út.

– Tisztesség is van a világon. Azok az idők elmúltak, amikor fél hold fűszerpaprika árából Trabantot lehetett venni. Manapság csak óriási erőfeszítések árán tartható fenn egy gazdaság. Mindig számolni kell valamilyen hátráltató tényezővel, a gazdasági, politikai változások legalább olyan kiszámíthatatlanok, mint az időjárás. A jövő a jó minőségű élelmiszerben rejlik. Már most is sokkal többet el tudnánk belőle adni, mint amennyit előállítunk.

Szél Istvánnak az évek során kialakult a vevőköre. Részese a Kamra-túra programnak, sokan rákattintanak a tárhelyére, és ha ugyanannyian vásárolnának is tőle, azzal elégedett lenne. De az az igazság, maguktól nehezen indulnak neki az emberek. Amennyiben szervezetten vinnék őket vidékre kisbusszal vagy egy kialakult menetrend szerint házhoz menne a szállítmány, bizonyára több érdeklődővel számolhatna minden webgazda.

Ezt egyébként kezdik felismerni a kistermelők. Hallottunk már mozgó húsboltról, hétvégeken árusító biotermelőkről, internetes nonprofit értékesítői hálózatról. Az sem elérhetetlen álom, hogy a piacokra is „betörjenek” a házias ízek előállítói, Kecskeméten például gazdakártyával és kitűzővel rendelkeznek a saját termékeiket kínáló gazdák, terveznek hasonlót Kiskunfélegyházán, Izsákon, Jánoshalmán, Soltvadkerten és Tiszakécskén – éppen a Kamra-túra égisze alatt. Szó van a homokháti védjegy használatáról is.

Meglehet, a fülöpházi Molnár Imre bioméze is közéjük tartozik majd egyszer. Egyelőre azonban úgy tűnik, túl nagy reklám nem kell neki, mert távoli vidékekről is elzarándokolnak hozzá. Németországból és Svájcból minden évben óriási edényekkel jönnek, hogy „betankoljanak” az édességből. Az ország távolabbi részében lakó törzsvevőknek csomagban küldi el a gazda a megrendelt mennyiséget.

– Nálunk lassan luxuscikknek számít a méz – állapítja meg a bioméhész, aki nyugdíjazásukig feleségével együtt a kecskeméti kórházban dolgozott, és legalább három évtizede tartanak méheket. Nemcsak a fogyasztók száma csökken, hanem a méhcsaládoké is. Folyton emelkednek a költségek, amit kilónkénti 1800 forintos áron nem könnyű kitermelni.
Fontos a „kicsik” összefogása, de még annál is fontosabb, hogy a fogyasztók hozzáállása megváltozzon. A tudatos vásárlói magatartás kialakításában szerepet vállalhatnak a Kamra-túra honlapjának résztvevői, akik kellő ambícióval és kitartással kialakíthatják ügyfélkörüket is. A közösségi marketingnek nagyobb ereje lehet, arról nem beszélve, hogy a termelő és a vásárló közötti oda-vissza kapcsolat csak direkt értékesítés során alakulhat ki.

Száz szánentáli kecske sütkérezik a délutáni napsütésben. Katonatelep határában járunk, ahol egy fiatal házaspár, Kocsis Balázs és Kincses Zsófia a tanyagazda. A családfő a székesfehérvári főutcáról érkezett, a feleség pedig a miskolci lakótelepről. Talán még akkor sem sejtették, hogy milyen nagy fába vágják a fejszéjüket, amikor a mezőgazdasági suliban megismerkedtek. Egészen más otthon kiskutyát dédelgetni, mint egy valódi gazdaságot fenntartani. Balázs volt „rendes” állásban, de sokkal szabadabbnak érzi magát őstermelőként.

Ahogyan a háziállatok is kedvükre tehetnek mindent. A macskák haverkodnak a kecskékkel, ahogyan a szobában felnevelt kismalac is közibük vegyül. Ez a turcsi orrú ülve eszi az almát, ami látványnak sem utolsó.
– Vigyázz, Balázs! – kiáltunk rá a fiatalemberre, miután észleljük, hogy fölöttébb haragosan közelít felé a bakkecske. Pillanatok töredéke múltán már „küzdenek” egymással, hatalmasakat szökken a mutatványosnak is beillő négylábú.
Kilenc éve kezdték a kecsketenyésztést, sok örömük van benne, még ha idejük nagy részét el is rabolják a jámbor jószágok. A szaporulat gondozása, a tejfeldolgozás, az állatok ellátása, mindez csak töredéke a napi tennivalóknak, és ott vannak a gyerekek is.

– Meg sem próbálunk a kecskeméti piacon árulni – mondja Zsófi. – Bár nincsenek sokan, akik kecsketejből készült termékekkel kereskednek, mégsem néznek jó szemmel a konkurenciára. Egyébként nem is lenne időm bejárni, éppen elég a ház körüli munka.

Éttermekben próbálkoznak és interneten kínálják finomságaikat. Nem jellemző, hogy a közeli főútról bárki is betévedne hozzájuk. Hallottak a Kamra-túráról, eggyel több esély az értékesítésre, úgyhogy jelentkezni fognak.

A Kamra-túra végén leltárt készít az ember. Mangalicakolbász, szürkemarha-szalámi, füstölt sonka, grillezni való kecskesajt, búzahús, akácméz, szilvalekvár. Csupa olyan finomsággal találkoztunk, amit helyi gazdák helyben készítettek. Valamennyi megbízható és ízletes. És ha olykor még olcsóbb is, mi tart vissza bennünket?!