Madarak tragédiája

Délről, Afrikából érkeztek és hozták magukkal a trópusok színpompáját: türkizkék, élénksárga, rozsdavörös tollaikat, melyek csöppnyi testüket fedik. Nem pihentek a hosszú út után. Amint leszálltak, munkához láttak: éles karmaikkal egy héten keresztül vájták az elhagyott harkányi homokbánya laza falát. Nem zavarta őket senki, a kitermelést a bányászok itt már rég abbahagyták, a területet rekultiválták, ám ezt a partfalszakaszt a Magyar Madártani Egyesület Baranya Megyei Csoportjának kérésére meghagyták. Miattuk.

Mert a gyurgyalag fokozottan védett madár, és több évtizede fészkel belőlük itt tíz-tizenöt pár. Akik minden évben ugyanazt teszik: májusban jönnek, páronként elkészítik új otthonukat – másfél-két méter hosszú járatot, a végén költőüreggel –, ahova öt-nyolc tojást raknak le. S míg egyikük melengeti őket, addig a másik elrepül élelmet szerezni. Így élték életüket idén is – egy ideig…

A kár – ha van egyáltalán ilyenkor értelme pénzről beszélni – hétmillió forint. A madarak és a tojások természetvédelmi értéke ennyi. De a kérdés inkább az: hogy képes valaki tucatnyi ártatlan élőlényt élve eltemetni? Ki követ el ilyesmit? Tájékozatlan kirándulók? Meggondolatlan gyerekek? Ám Bank László, a Madártani Egyesület pécsi irodavezetője, aki elsőként szembesült a pusztítással, mást mond:

– Méhészek szoktak ilyent tenni. A gyurgyalag ugyanis alkalmanként méhet is eszik. De számottevő kárt csak akkor okoz, ha hűvös, szeles időjárás uralkodik, vagy ha a kaptárokat a fészkelőhelyükhöz nagyon közel telepítik. A méhészek egy szűk rétege sajnos nem hajlandó elfogadni, hogy a gyurgyalag is a természet része. Ugyanakkor a természetvédelmi jogszabályok mindenkire vonatkoznak, amit végre tudomásul kellene venni.