Császári sárgában

Nyár végén megsokasodik a sárga a virágoskertben. A régi kínaiak körében különleges tisztelet övezte, mivel úgy tartották: ez a leginkább fénnyel teli szín. Éppen ezért csak a császár hordhatott sárga színű ruhát, mint aki a legmélyebb bölcsesség és a legteljesebb megvilágosodás birtokosa.

Zöld FöldValló László2012. 08. 19. vasárnap2012. 08. 19.
Császári sárgában

A kertben az ég kékje és a lombok zöldje jó színkörnyezetet ad a sárga virágoknak, így a menyecskeszemnek, a kúpvirágnak, a büdöskének, a sásliliomnak, a különleges sétányrózsának, illetve a cserjés pimpónak. Ez utóbbi, lombhullató cserjefélénk most áll teljes virágzásban: aranysárga virágai szinte eltakarják a növényt. Igénytelen szépség, mert kevés tápanyaggal és vízzel is beéri. Ráadásul kártevője sincs. Nagy szárazságban gazdagabb virágzással, üdébb virágokkal hálálja meg az öntözést.

A 40–60 centi magas cserjés pimpó talajtakarásra és nyíratlan sövénynek egyaránt alkalmas. Napos, de félárnyékos helyen is szépen díszlik a kertben. Csak virágzás után igényel némi gondozást: az elvirágzott virágokat 4-5 levéllel együtt vágjuk le, az elöregedett gallyakat, ágakat pedig tőből távolítsuk el.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!