Tengerre, de legalább csatornára, magyar!

Hollandia igazi csatorna-nagyhatalom, hősünk itt bérelt ki egy uszályhosszúságú masinát. Vezetői engedély nem kellett hozzá, de azért megkapta az eligazítást, hogyan-merre menjen, hol lehet kikötni, amúgy, ha akar, főzhet-süthet a hajón, ahol szalon, színes tévé, háló- és fürdőszobák várták a gyanútlan rokonságot. Mivel a hajócska jó tizenöt méter hosszú volt, a parkolást két villanymotor segítette: egy a hajó orrában, egy pedig a hajó farában működött, de csak kizárólag parkolásra használja! – mondta ujját vigyázón felemelve a hajótársaság embere. Majd nekem fognak ezek a fapapucsosok magyarázni, gondolta Ákos, és egész nap működtette a villanymotorokat, csodás manővereket leírva a szűk kanyarulatokban. Estefelé aztán gyönyörű lánggal kigyulladt az egész mindenség, hogy percek alatt szépen elsüllyedjen a hajó a csatornába. Ákos beballagott hát a társasághoz, hogy kifejezze elégedetlenségét: kár érte, tönkrement a nyaralása. Mire a kölcsönző: sajnálom, de mégis, hol a hajó?!

És akkor hagyjuk, hogy zsilipelésnél barátunk akkurátusan kikötötte az uszályt a zsilip oldalához, hogy amikor a vizet kiengedték alóla, a bárka szerényen ott lifegjen a zsilip falán, mint lajhár az ágon… Mondom, szép idők voltak, régen röhögtünk annyit, mint amikor barátunk hajósélményeit hallgattuk, de azért mindannyiunkban bujkált a kisördög: egyszer azért mi is kipróbálnánk ezeket az örömöket.

Jelentem, addig már eljutottam, hogy évente beszerzek néhány vaskos katalógust, amelyek a River and Canal boat rentalt, vagyis a folyami és csatornahajók bérlését ajánlják. S valóban: „No driving license needed!”, azaz nem kell hozzá jogosítvány, sőt olyat sem láttam kiírva, hogy Ákos nevű magyarokra igazából ne számítanának… Minden valamirevaló európai ország kínál csatornahajózást, legyen szó Angliáról – Írországot is ideértve –, Franciaországról, Belgiumról, Hollandiáról, Németországról, Spanyolországról, Portugáliáról; hajózhatsz a Loire mentén és Berlin felé, Velence lagúnáiban, a cseheknél, Lengyelországban (ahol állítólag 150 éves ez az attrakció) – csak éppen Magyarországon nem találsz ilyesfajta szórakozást. A hajók mindenféle luxussal felszereltek, lehet rájuk biciklit tenni, ott állsz meg, ahol akarsz, süthetsz szalonnát a vadregényes partok valamelyikén, ha úgy tetszik, bringára pattanhatsz, és bekarikázhatsz a közeli városkába sétálni, vacsorálni, ismerkedni a tájjal, az emberekkel. Az ideális csatornahajó lassú, merülése kicsi, magassága korlátozott, hiszen alacsony hidak alatt, vízi alagutakban kell elférnie. Ezekből is ezerféle van, a kétszemélyestől a huszonszemélyesig; ha kényelmesen akarsz utazni, akkor eggyel nagyobbat bérelj, mint ahányan vagytok.

Egy érdekesség: Skóciában látható a világ egyik legkülönlegesebb műtárgya, a Falkirk kerék, az Edinburgh és Glasgow közötti csatornába épített hajólift. Két víz érkezik ide, a probléma csupán csak az, hogy közöttük 24 méter(!) a szintkülönbség. A megoldást egy 35 méter átmérőjű óriáskerék jelentette, amelynek két gondolájába egyenként 302 tonna víz fér. Ezekbe úszik bele lent és fönt egy-egy hajó, a kerék megindul, és 4 perc alatt, aki fönt volt, lekerül, aki pedig lentről indult, 24 méterrel magasabban találja magát. Ehhez a produkcióhoz a motorok csupán 1,5 kW energiát használnak el, ami hozzávetőlegesen nyolc teáskanna víz felforralásához elegendő…

De hát Skócia messze van; vigyázó szemünket vessük inkább a magyar valóságot helyesen tükröző Sió-csatornára. Amiről az a gyanúm, hogy a mentén található nagyjából tizenöt település lakóin kívül elég kevesen tudják, hogy valóságos víziparadicsom lehetne a Siófok és a Duna menti Bogyiszló közötti, 121 kilométer hosszú csatorna. Mindebből leginkább a Siófoknál lévő zsilipet ismerik a „városbéli puhányok, nyavalyások”, amikor áthajtanak a hídon vagy átdöcög velük a vonat a Balatonhoz érkezve. S mivel leggyakrabban alig néhány lavórnyi vizet láthatnak csordogálni a kiszáradt mederben, hát azt hiszik, ilyen az egész.

Holott. Holott, ha megnézik ezt a néhány képet, bizonyára el sem hiszik, hogy ilyen (is) a Sió, hogy jó hatvan kilométeres szakaszán mindig van benne hajózásra is alkalmas, több méter mély víz, további harminc kilométerén is legalább méteres víz állandóan található. Ugyan melyikünk emlékszik arra a földrajzórára, amikor arról volt szó, hogy a Sió vízgyűjtő területe 14 728 négyzetkilométer, vagyis az ország egyhatodáról vezeti le a vizet a Dunába, hogy több mint húsz kisebb-nagyobb vízfolyás, patak, folyó, csatorna önti bele tartalmát, hogy kiépítését már a rómaiak elkezdték, hogy 1863-ban elkészült az első, fából készült vízleeresztő zsilip, hogy aztán az elöregedett szerkezetet 1891-ben egy 2x8 méter széles, másodpercenként 50 köbméter vizet leereszteni képes vastáblás betonzsilipre cserélték? A krónikák feljegyezték, hogy például 1965-ben a part menti áradások miatt 1791 millimétert engedtek le a tóból, vagyis 1 milliárd 80 millió köbméternyi vizet, ami a Balaton víztömegének éppen a fele. És hogy 2000. április 30. és 2005. szeptember 1. között az aszály miatt végig zárva volt a zsilip: ez volt a leghosszabb időszak, amikor nem történt vízeresztés a Sió-csatornába a Balatonból.
Addig is, amíg elindulhat az első igazi csatornahajó a Sión, tartsanak velünk a jelen időben egy képzeletbeli utazásra.
Siófoknál a mederbe lépve legfeljebb a bokánk lesz vizes, de erről már volt szó. Arról viszont még nem, hogy itt van a csatornán található két vízlépcső egyike, és egy akár 50 méter hosszú hajó befogadására is alkalmas hajózsilip, ami 2011. május eleje óta zárva van, ki tudja, meddig még. Öt-hat kilométerrel odébb sem lesz vizes még a térdünk sem: itt van Siójut, vele szemben Balatonszabadi; a 12-15 méter széles, természetes medrű csatornában bőven volna hát helye a víznek. Bandukolhatunk tovább, de itt-ott akár már kajakba, kenuba is ülhetünk, míg elérünk Mezőkomáromig, Szabadhídvégig; errefelé úgy 50-60 centiméteres a vízmélység (helyesebben: alacsonyság). Ha kotornák a csatornát, más lenne a helyzet még ezekben az aszályos években is, mert így eliszaposodik a fenék, növény- és nádszigetek alakulnak ki benne. Hasonló a helyzet Ozorán: Schranz Istvánné ugyan 22 éve polgármester itt, de úgy emlékszik, a két évtized alatt tán ha egyszer kotortak errefelé.

Tolnanémediben – mindjárt az út felénél járunk – a Kapos folyóval fut össze a Sió, úgy méteres lehet errefelé (emlékeztetőül: ezen már vígan elmennek a csatornahajók!). Simontornya egyszerűen gyönyörű: a közepén folyik át, nagyjából méteres vízzel, a Sió. Pálfa a félúti megálló, folyamatosan 1–3 méteres a vízmagasság. (Ezek az adatok természetesen úgy értendők, hogy közben zárva van Siófokon a zsilip, vagyis nem a Balaton vizétől ennyi az annyi…)
Kölesden most is van olyan szakasz, ahol hat méter mély lehet a víz, hasonlóan Medinán, ahol egy kikötő is várná a nem létező hajósokat. Harcnál újabb vízfolyások érkeznek, a Kapos, a Koppány, Sióagárdnál pedig a Sárvíz fut ide. A csatornát itt már illik inkább folyónak nevezni, nem véletlenül árvízvédelmi töltéssel is rendelkezik. Szekszárd Palánknak nevezett részén kanyarog a Sió, széles, egész évben hajózható medrében, hogy aztán Bo¬gyiszlónál befusson a Dunába. Ez már a gemenci térség, a nemzeti park, az Öreg-Duna holtágaival, több ezer hektárnyi erdejével, nemzeti parkjával – csodavilág.

A tizenöt polgármesterrel beszélgetve abban mindannyian egyetértenek, hogy a Sió hajózhatóvá tételével egy új turisztikai térség jönne itt létre, ami nemcsak őket, tizenötüket, de közel félszáz környékbeli települést is eltartana. Csak hát abban is nagy az egyetértés, hogy mostanában inkább csak kicsit mernek álmodni, az életben maradásukért küzdenek – ugyan ki gondol ma csatornahajózásra? Pedig már Széchenyi óta terv a terv, a modern kor mérnökei pedig a ’90-es évek elején ki is számolták: a 120 kilométeren lévő 12–14 méteres szintkülönbség leküzdésére négy zsilip elegendő. Akkor az egész nem került volna 4-5 milliárdnál többe, és 120 kilométernyi fantasztikus vízi út várta volna a pénzes, hajós turistákat. Ma, meglehet, mindez tízszer annyiba kerülne, s ha találnának is valami uniós projektet erre, ha jól csalódom, az önkormányzatok még azt az 5-10 százalékos önrészt sem tudnák összekaparni…

Úgyhogy, álmodozzunk tovább a magyar csatornahajózásról. Pedig, hej, Ákos barátunk hogy venné a kanyart a villanymotorral…