Huligánok az erdőkben

Szerencsére a jobbik fajtából, mert példás szülő: mind a hím, mind a tojó türelmesen üli a fészket, a fiókákat pedig megható gondossággal nevelik. A szajkókból nincs sok, hektáronként legfeljebb két-három pár, de csak a tölgy- és bükkerdőkben. A fátlan vidéket kerülik, de ha kedvükre való ligetet találnak, az Alföldön is megtelepednek.

Nyugtalan, élénk, ravasz, sőt agyafúrt madár, ami nem csak sok élményt, de bosszúságot is okoz az erdőjáróknak. A vadászok például ki nem állhatják, mert mihelyt meglátja őket, azonnal hangos rikácsolásba kezd, elriasztva ezzel a kiszemelt vadat. A szó legtágabb értelmében mindenevő, az egértől a legkisebb rovarig terjed az étlapja, de nem veti meg a gyümölcsöt sem. Van azonban egy visszataszító tulajdonsága: kirabolja a fészkeket. És ha csak a tojást vinné! De felkapja a fiókákat is, s ebben sem válogatós: minden nála kisebb madár fészkére igazi veszedelmet jelent.

Állandó, illetve kóborló madár, a költési időszak lezárultával néha egészen nagy távolságokat is becsavarog. Találtak már Nyíregyházán meggyűrűzött példányt Kassa, illetve Kolozsvár környékén is, míg Nyíregyházán Krakkó mellett gyűrűzött madár akadt fenn a hálón. A fiatalok főleg ősszel kisebb csapatokba verődve kószálnak, olykor veszekedésüktől hangos az erdő. De nem csak rikácsolni tud, hihetetlen hangutánzó is. Az ölyv „miő-miő” kiáltását vagy a szarka cserregését például olyan ügyesen utánozza, hogy mindkettőt az őrületbe kergeti. De azon se lepődjünk meg, ha az erdőben autóbuszt hallunk közeledni vagy mentőt vijjogni – a szajkó az. Aki, megszelídítve, pár szó erejéig az emberi beszéd utánzására is képes.