Cickány a mezőről

A cickányok a legkisebb hazai emlőseink, méretük szerint inkább a rovarokhoz sorolhatnánk őket. Főleg a törpecickányt, amelynek kifejlett, „testes” példánya is legföljebb 5-7 grammos, hossza pedig 40-70 milliméter és majdnem ennyi a farka is. (Elképzelhetjük a kicsinyeit, amelyek tényleg alig lehetnek nagyobbak a kőrisbogárnál.) Fajtársai, így az erdei és a mezei cickány is, valamivel nagyobbak, és közös vonásuk, hogy csillapíthatatlan étvággyal keresik-kutatják az élelmet. Leginkább szürkületkor és éjszak járnak rovarok, csigák, pókok, giliszták után, de olykor napközben is. Ilyenkor néha hallhatjuk magas cincogó hangjukat a sűrű bokor vagy gaz rejtekéből, ami sokkal inkább csikorgásnak mondható. Rendkívül alkalmazkodók, és miután főleg éjszakai életmódot élnek, rendszerint föl sem tűnik a jelenlétük.

A cickányok téli álmot nem alszanak és életük nagy részét, azt az egy-másfél esztendőt, lázas táplálékkereséssel töltik. Miközben azért jut idő családalapításra is: a nőstények évente 3-4 alkalommal 4-10 kölyköt hoznak a világra. A kicsinyek gyorsan fejlődnek, egy hónaposan már önállóan táplálkoznak, 3-4 hónapos korukban pedig ivarérettek. Fölcseperedve magányos szingliként élik az életüket, amit csak a párosodás idejére adnak föl.