Elkészült a sasleltár

Előbb ölyvnek néztem, de sokkal nagyobb és karcsúbb volt annál. Átsuhant a fejemen, hogy talán rétisas – de hát mit keresne a száraz Nyírségben egy vízhez, tocsogókhoz szokott madár? Otthon aztán elő a madárhatározót, s bizonyossá vált a sejtés: bizony, fekete sas volt az illető. Nem sokat törődött velem, de azért felszállt – mert az emberben jobb, ha nem bízik meg a madár –, s meglepően gyors szárnycsapásokkal száz méterrel arrébb keresett magának másik leshelyet.

Hogy mi ebben a találkozásban az érdekes, a már-már szenzáció? Hát az, hogy a fekete sas nemigen fészkel nálunk, inkább csak akkor láthatjuk, amikor télen az északi költőhelyeiről erre kóborol. De akkor se nagy számban! Az idei sasleltárban négyet számoltak össze. Lehet, hogy én láttam az ötödiket? A leltár lényege, hogy egy időben háromszáz madarász leste országszerte mintegy tizennyolcezer négyzetkilométernyi területen a legjelentősebb telelőhelyeket. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a nemzeti parkok és különféle civil természetvédelmi szervezetek ornitológusai az idén végül 591 réti-, 182 parlagi, 5 szirti és 4 fekete sast regisztráltak az országban. S mivel tavaly januárban 530 réti-, 230 parlagi, 7 szirti és 4 fekete sast figyeltek meg a mintegy 11 ezer négyzetkilométernyi területre kiterjedő felméréseken, így az egységterületre számított „sassűrűség” a két leggyakoribb sasfaj esetében az idén valamelyest csökkent.

Sajnos a ragadozó madarakat különösen veszélyezteti a természetes élőhelyek romlása, emellett Magyarország élen jár a madarak ellen elkövetett bűncselekmények számát tekintve – szinte mindennaposak például a madármérgezések –, a tetteseket pedig csak nagyon ritkán kerítik kézre. Pedig a magyar puszták és vizes élőhelyek igen jó életfeltételeket adnak a környező országokból érkező sasok számára is, amit számos gyűrűzési adat is bizonyít. Magyarországon telel például sok szlovákiai parlagi sas, de számos lett, finn, svéd rétisas is.