Még a háborúknál is pusztítóbb a vízhiány

Az emberiség a huszonnegyedik órában van, hogy emlékeztesse a döntéshozókat: rajtuk múlik, biztonságos lesz-e az utánuk következő nemzedékek vízellátása – jelentette ki a rendezvény kezdeményezője, Áder János államfő. A lapzártánkkor kezdődött tanácskozáson a politikusok mellett üzletemberek és tudósok is előadásokat tartanak. Mi most egy csokrot nyújtunk át olvasóinknak a vízzel kapcsolatos legfontosabb és legérdekesebb tényekről.

Hazánk víznagyhatalom, ép¬pen ezért számunkra a világátlagnál nehezebb annak a ténynek az elfogadása, hogy bizony ugyancsak takarékoskodnunk kell az éltető elemmel.

Lássunk mindenekelőtt néhány tényt. A Föld felszínének 71 százalékát borítja víz. Bolygónk teljes készlete 1,4 milliárd köbkilométer, ám ennek csupán 3 százaléka, 35 millió köbkilométer az ember számára használható édesvíz. Még ez is elegendő volna az idők végezetéig, ha 70 százaléka nem fagyott állapotban található valahol a pólusokon, 30 százaléka pedig a talajban. Mi marad akkor hát a folyóknak, tavaknak? Nos, a teljes édesvízkészlethez viszonyítva szinte elhanyagolható mennyiség, mindössze 0,3 százalék, 105 ezer köbkilométer.

Szervezetünknek naponta három liter folyadék bevitelére van szüksége, ez pedig a készletekhez képest nem mennyiség. A háztartások ennek a sokszorosát használják el – ami még mindig csak a 10 százaléka az ember vízfogyasztásának. Ennek dupláját viszi el az ipar. Igazán nagy vízigénye a mezőgazdaságnak van, az ágazaté az összes felhasznált víz 70 százaléka. Ráadásul a műtrágyákból eredő nitrátok és a vegyszerek a fő vízszennyezők közé tartoznak. A feltörekvő országokban a szenny 90 százalékát kezeletlenül engedik az élővizekbe – amelyek ezáltal halottakká válnak. Ma a Földön minden ötödik – 1,4 milliárd – ember lényegében szennyvizet iszik.

A helyzetet tovább bonyolítja a fogyasztható víz rendkívül változó eloszlása. Amíg a Föld lakóinak öt százaléka arab, addig a vízkészleteknek egy százaléka felett rendelkeznek. A másik véglet a kanadaiaké. Csupán minden ötszázadik földlakó ennek az országnak a polgára, ám minden ötödik liter édesvíz az övék. Így lehetséges, hogy egyre több tankhajó már nem olajat szállít, hanem iható vizet. Amíg harminc éve csak minden huszadik ember élt vízhiányos területen, addig bő évtized múlva lehet, hogy már minden második.

S ami talán a legellentmondásosabb: ma több ember hal meg az egészséges víz hiánya miatt, mint a háborúkban. A híradások mégis szinte csak ez utóbbiakról tudósítanak.

Megteszi a csapvíz is

Ha van bombaüzlet a világon, akkor a víz eladása bizonyosan az. No, persze nem a csapvízé, hanem a palackosé. Mert ami alá egyébként elég a poharat tenni, elfordítani a csapot, s máris folyik, azt palackba töltve nagyságrendekkel többért is megveszik. Amíg egy köbméter vezetékes víz néhány száz forintba kerül, addig ugyanennyi palackban árulva akár több százezerbe.

Már hallom is az ellenérvet: a csapvíz nem ugyanaz, mint a palackos. Az előzőben ki tudja, mi van, az utóbbi viszont telve fontos elemekkel. Az érvelés sántít: tudjuk, mi van a csapvízben, az adatokat közzéteszik. Ezekben kételkedhetünk ugyan, ám akkor a palackos vizek tartalmát is megkérdőjelezhetjük.

Illetve, ne tegyük! Higgyük el, hogy abban valóban X milligramm ilyen anyag van, Y olyan található. És akkor mi van? – kérdezem. Szakemberek bizonyára tudják, miből mennyire van szüksége a szervezetünknek, többségünknek azonban fogalma sincs. A bizonyos csak az – és erről nincs vita –, hogy ha némelyik anyagból túl sokat fogyasztunk, az ártalmas lehet. Ezért a tanács, hogy aki mindenképpen drágán akar vízhez jutni, az időnként másmilyent vegyen le a polcról. Hogy ha nem használ – kivéve a forgalmazójának! –, legalább ne ártson.

A fenti érvelés igazságát egyébként egyre többen látják be, ugyanis hazánkban az elmúlt hat évben a csapvíz fogyasztása 40 százalékkal emelkedett. Na jó, lehet, hogy ebben van némi szerepe a válságnak is…

Mégis van elgondolkodtató érv a csapvíz fogyasztása ellen, ez pedig az arzénes kutak esete. Azokon a településeken, ahol Brüsszel előírása ellenére sem sikerült 10 mikrogramm alá szorítani a víz literjében az arzéntartamot, ott januártól a honvédség szolgáltat zacskós vizet. Arról persze megint csak lehet vitatkozni, hogy miért is az Európai Unió rendelkezése. Vannak, akik szerint azért, mert a nyugati polgárok a tengerihal-fogyasztásuk által egyébként is elég sok arzénnel mérgezik magukat. Mi ugyan – sajnos – alig eszünk halat, ám a brüsszeli bürokraták fafejébe ennek a belátását már nem lehetett begyömöszölni.

Kincset érnek

Gyógyvizekben Magyarország a világon szinte egyedülálló módon jól áll, mivel a Kárpát-medence alatt a földkéreg vékony, tehát vizeink a Föld belső hője által a világátlagnál könnyebben átmelegszenek, s gyógyvízként a felszínre törnek. Csak Budapesten naponta 35 ezer köbméter 30 fok feletti vizet ont 118 kút – az országban pedig e mennyiségnek a tízszeresét. S amiért a hévizeink igazán kincset érnek, az a gyógyító hatásuk. Egyre inkább ismerik fel ezt a külföldiek, s ennek is köszönhető, hogy ma van olyan budapesti fürdő, ahol a vendégek 90 százaléka határon túlról érkezik. A gyógy- és wellness-szállodák bevétele csak tavaly csaknem 45 milliárd forint volt – ötödével több, mint az előző évben. (Képünkön a fővárosi Rudas fürdő látható.)

Csak takarékosan!

Ma Magyarországon egy polgár naponta átlagosan 140 liter vizet fogyaszt el. Sok ez vagy kevés? Sok, de nem azért, mert a világ népességének ennél sokkalta kevesebb jut, hanem azért, mert egy részét elpazaroljuk. Más szavakkal: életminőségünk semmivel sem romlana, ha odafigyelnénk vizeink takarékos használatára. Mik ezek?

Talán meglepő, de a víz csaknem fele – 60 liter – a vécé öblítésekor folyik el. Ha viszont kétgombos, vagyis kétféle vízmennyiség kiengedését lehetővé tévő gomb van a tartályon, máris sokat tettünk a takarékosság érdekében. Ha pedig a lakás esedékes felújításánál arra is figyelmet fordítunk, hogy a szürke víz – például amit a fürdés, mosás során használunk fel – külön tartályban gyűljön és külön vezetéken a vécé öblítőjét töltse fel, akkor már igazán nagy lépést tettünk az éltető elem óvása érdekében.

Apropó, fürdés. Lehet, hogy andalítóbb egy kád forró vízben áztatni a testünket, ám a zuhanyzás takarékosabb. Mert míg az előző módszerrel akár egy hektó vizet is elhasználunk, az utóbbival már ennek a felére sincs szükségünk – az eredmény pedig ugyanaz.

Bizonyára a legtöbb, kertjét művelő takarékos és beosztó olvasónknak nem újdonság, azért mégis felhívom a figyelmet az esővíz gyűjtésének a fontosságára. Nem kell hozzá sokkal több, mint néhány hordó, s a természet ingyen ajándékát máris nem hagyjuk szabadon elfolyni, hanem táplálékul szolgáló növényeinket itathatjuk vele.

Amihez viszont semmiféle beruházásra nincs szükség, csupán némi odafigyelésre, az a fogmosási szokásunk. Ha közben folyamatosan folyatjuk a vizet, akkor egy-egy alkalommal 10-15 litert is elhasználunk, miközben ugyanazt a műveletet egy-két decivel ugyanolyan tökéletesen meg tudjuk oldani.

Figyeljünk tehát oda a vízhasználati szokásainkra. Ezzel nemcsak a természetnek teszünk jót, hanem a pénztárcánknak is. Az amúgy húzós összegű szolgáltatás költségét annak ésszerű felhasználással akár a felére is csökkenthetjük.