Megkedvelt betolakodó

Valahogy úgy vagyunk az ezüstfával is, mint az akáccal: megszerettük, mert parkjaink, cserjéseink, erdősávjaink alkotórésze lett, ráadásul olyan helyeken is gyönyörűen virul, ahol még fű se nagyon nő. De pártfogolják a méhészek is, hiszen most nyíló apró, sárgás színű, bódító illatú virágai kiváló méhlegelők. Pedig feketelistás, mert invazív, azaz betelepített özönnövény, mely az életrevalóságával őshonos flóránkat veszélyezteti. Szinte mindent kibír: a sovány, száraz homokon éppúgy virít, mint a köves földben vagy az erős sziken, kopár mészkövön, magas talajvizes viszonyok között.

Zöld FöldValló László2015. 06. 08. hétfő2015. 06. 08.
Megkedvelt betolakodó

Kitűnően megfelelt eredeti rendeltetésének, a szik- és homokfásításnak – csak hát időközben szétrajzott szerte az országban. (Terjesztésében a termését kedvelő madarak alighanem oroszlánrészt vállaltak.) Sokan tudatosan telepítették térhatárolónak, rendszeresen nyírva sűrű, áthatolhatatlan, szép sövény nevelhető belőle.

Az ezüstfa, a keskenylevelű olajfa, az ezüstfűz, az olajfűz mind egy növényt jelent, amelynek egyértelműsítő latin neve: Eleagnus angustifolia. A tövises ágakról lecsüngő, ezüstös lombozata a fűzfára, míg ősszel érő, fanyar termése az olajbogyóra emlékeztet. Kezdetben gyorsan nő és bokorformát ölt, idővel 8-10 méteres fává fejlődik, amely azonban mindig szabálytalan, görbe törzsű, széteső koronájú. Ellenszenves tulajdonsága, hogy olyan sűrű, zárt állományt képez, amelyben az élővilág elszegényedik, de még a talajélet is lelassul. De a vele együtt élő sugárgombák tápanyagokban gazdagítják a földet. Erőszakos terjedése egyre nagyobb méreteket ölt. A természetes növénytakaró védelme érdekében hazánkban a nemzeti parkok vegyszerrel gyérítik állományait.

Ezek is érdekelhetnek