Falmászó akrobata

Hazánk legszebb gyíkféléje a korábbiakban már ismertetett zöld gyík, ám a most tollhegyre tűzött fali gyík (Podarcis muralis) alighanem a legelterjedtebb (képünkön). Eredetileg középhegységeink napsütötte, sziklás oldalain honos, de mára már gyakori a síkvidékeken, sőt a településeken is: házak, ipari létesítmények elhanyagolt, gazzal benőtt falain, vasúti töltések mentén – mindenütt, ahol megfelelő rejtekhelyet, réseket talál. Ujjai éles karmokban végződnek, így képes megkapaszkodni a függőleges falakon is. Főleg a reggeli órákban figyelhetjük meg, amint szinte rátapad egy lapos kőre és élvezi a nap melegét. Veszélyt észlelve villámgyorsan eltűnik a repedésben.

A legfeljebb 15-20 centire növő fali gyík karcsú és igen mozgékony faj, nem feltűnő, szürkésbarna színezettel. Fő táplálékát az apró ízeltlábúak (pókok, százlábúak, rovarok) és a kisebb férgek jelentik. Ízérzékelésük sokkal fejlettebb, mint a szaglásuk. A nyelvükkel keresnek táplálékot: gyors egymásutánban nyújtogatják, s e szervükkel határozzák meg a társuk vagy az ellenségük helyét is.

Párzási időszakuk május elejére esik, amit gyakran megelőz a hímek harcos versengése a kiválasztott nőstényért.A megtermékenyített nőstények május és július között 2-3 alkalommal raknak tojásokat, általában 2-8-at a „fészekbe”: a kövek közé, a sziklák alá, vagy egyszerűen csak a déli napnak kitett, laza földbe (merthogy a tojásokat a nap melege kelti ki). A kikelt fiókák kezdettől fogva önállóak. Hazánkban minden kétéltű és hüllő védett, így a fali gyík is, melynek eszmei értéke 10 ezer forint.