Csengettyűs meglepetés

Mint például a barna csengettyűgombának az a hatalmas telepe, melyet egy erdőszéli faaprítékhalmon találtunk: szűk egy négyzetméteren ötven-hatvan kalap osztozott. Hogy minden gyanú eloszoljék a gombákkal kapcsolatban, a zsákmányt – naná, hogy nem hagytuk a kalapokat a nyesedéken megöregedni – megmutattuk a gombaszakellenőrnek, akivel aztán együtt csodálkoztunk: jé, ez a gomba ilyen mutatványra is képes? 

Mert a barna csengettyűgomba egymagában kisebb csoportokban szokott előtűnni, nem tömegesen. 

Termőtestei elhalt fák maradványain jelennek meg, törzseken, tuskókon, de – mint esetünk is igazolja – kedvelik a fűrészport, az aprítékot is – ez utóbbiakat hatékonyabban képesek lebontani, mivel a gombafonál (micélium) könnyebben át tudja hálózni. A csengettyűgombának igazi „elméleti” gombaalakja van: a tönkjén nincs gallér, az aljában nincs bocskor. Kalapja 4–15 centiméter átmérőjű, fiatalon harang alakú, majd domború, később ellaposodik, de a közepén többnyire púpos marad. A szürkés- és sárgásbarna különböző árnyalatait mutatja (akár egy csokron belül is), a kalap közepe általában sötétebb. Fénylő, felülete sima vagy sugarasan szálas, a közepe nem ritkán finoman pikkelyes. Lemezei nem érintik a tönköt (ez fontos tulajdonság: a hasonló döggombák lemezei a tönkhöz nőttek), hasasak, szélesek, fiatalon fehéresek, krém-, majd rózsa-, végül hússzínűek lesznek. A tönkje 5–15 centi hosszú, 1-2 centi vastag, hengeres vagy kissé bunkó alakú, sötétebb szálakkal díszített, fehéres alapszínű, a tövénél sötéten pikkelyes, és – ez is fontos jellemző – a kalapból csuklósan kifordítható. Kalaphúsa vékony, puha, vizenyős, a tönké szálas, fehéres. 

Enyhén retekszagú, íze jellegtelen – éppen ezért érdemes aromás gombákkal együtt elkészíteni (ősszel például némi szürke tölcsérgomba társaságában). Csak a kalapját, esetleg a tönk felső részét fogyasszuk, a tönk alsó fele szívós.

Termőideje meglehetősen hosszú, áprilistól novemberig gyakran találhatjuk meg korhadó faanyagon lomb- és fenyőerdőben egyaránt.