Legjobb hordóápoló a bor

Most különösen fontos a töltögetés, hogy a hordók mindig tele legyenek. Már csak azért is, mert a hordó legjobb ápolója a bor – már ha jó, azaz egészséges. Ha pedig kiürül, gondos tisztítással és kénezéssel tartsuk használható állapotban az újbor fogadásáig. Legelőször a seprőt távolítsuk el, amelynek során 5-10 liternyi langyos, majd pedig hideg vízzel mossuk át alaposan a hordót. Ezután csöpögőre állítva szikkasszuk egy-két napig.

Ezt követően ellenőrizzük az állapotát, aminek a legegyszerűbb módja, hogy a hordónyílásba belefújunk, majd beleszagolunk. Ha egészséges a hordó, akkor bor- vagy kénszagot érzünk, ám ha ecet- vagy penészszag árad belőle, baj van. Az ecetes hordó helyrehozására úgy a legnagyobb az esélyünk, hogy újként kezeljük és ennek megfelelően ismét beavatjuk. Ám a tapasztalatok szerint legjobb az ilyen edényt más célra használni, csakúgy, mint a tejsavas erjedésen vagy nyúlósodáson átesett bor által „megrontott” hordót – különösen, ha erős volt a borbetegség. A penészes, dohos hordót még helyrehozhatjuk. Fontos, hogy az ilyet forró vízzel ne kezeljük! Ennek régi bevált módszere a mechanikai súrolás: a hordóba apró láncszemeket és/vagy mosott kavicsot, illetve néhány liter vizet teszünk, többször és erősen megtáncoltatjuk, így a penészes réteg levakaródik. A végén gondosan öblítsük ki. Ám ha a hordó erősen penészes, a legjobb, ha kifenekeljük és a penészt szárazon lekaparjuk a dongákról. (Ha ebben nem vagyunk járatosak, bízzuk a munkát kádármesterre.)

Az egészséges üres hordót szikkasztás után haladéktalanul kénezzük: égessünk el benne 100 literenként negyed-fél szál kénszeletet, majd dugózzuk le. A kénezést havonta ismételjük (jó, ha följegyezzük az időpontokat). A dongákat diófapáccal tartósíthatjuk, az abroncsok védelmét rozsdamentesítéssel, majd pedig valamilyen korróziógátló készítménnyel való átfestéssel oldhatjuk meg.