Karácsonykor virít

A karácsonyi kaktusz (Schlumbergera x buckley) Brazília trópusi vidékéről származik, ám csak viszonylagos szárazságtűrésével hasonlít a valódi sivatagi kaktuszokhoz, egyebekben alig. Nemzetségének tagjai nem talajlakók, eredeti környezetükben sziklákon és a fák ágain élnek, a tápanyagokat a páratelt levegőből veszik magukhoz. Hazánkban két faja közismert: az egyik a már a XIX. század óta termesztett eredeti változat (a hibrid buckley), melynek levelei hullámos szélűek; míg a másik, későbbi forma a Schlumbergera truncata, amelynek levélszélei fogazottak. Közös jellemzőjük, hogy – az északi féltekén legalábbis – ősszel, illetve télen virágoznak, ami olykor a karácsonyi időszakra, vagy legalábbis advent idejére esik.

A karácsonyi kaktusz ünnepekre időzített virágoztatása leginkább a profi dísznövénytermesztőknek sikerül, de az egyszerű virágkedvelők is megpróbálkozhatnak vele. A titok nem nagy rejtély: a lényeg, hogy nyáron hagyjuk pihenni (vegetálni) a növényt. Ennek praktikus módjaként ne tápoldatozzuk és csak kevés vízzel öntözzük. (Legjobb irányadó, ha két öntözés között addig várunk, amíg a talaja kissé kiszárad.) Novembertől – mértékkel – emeljük a vízadagot és adhatunk tápoldatot is a növénynek.

Cserepét állítsuk hűvös, világos helyre, s aztán ne mozgassuk. Helye a fűtőtesttől minél távolabb legyen, mert a túlságosan meleg és száraz levegő bimbóelrúgást idézhet elő. Ezt elkerülendő, időnként párásító öntözéssel óvjuk a légkörét a kiszáradástól.

A virágzás után gyengén visszavághatjuk (egyúttal formálva az egész növényt) a karácsonyi kaktusz hajtásait.