Siratom és feladom

Ebből kettő az enyém, s tavaly is kiment egy. Nincs értelme a környéken ezzel a remek gyümölccsel foglalkozni: a gutaütés betegség rendre elviszi a néhány éves csemetéket éppen úgy, mint a beállt, akár 10-15 éves fákat. Kis túlzással állítható, hogy aki megfejti a kajszik gutaütésének nevezett betegség lényegét és megtalálja a gyógymódot ellene, akár Nobel-díjat is érdemelhetne. Fél évszázada kutatják ugyanis, mégsem tudjuk, mi okozza a fák hirtelen halálát. Mert a gutaütés elnevezés valóban helytálló: néhány hét kell hozzá, hogy az addig egészséges fa kiszáradjon. A virágokat fáink – a szomszédnak is kiment egy szépen termő fája – szépen hozták, sikerült megfogni a moníliás fertőzést is. Az őszi és tél végi lemosózást követően 3-4 alkalommal permeteztünk a megfelelő szerekkel.

Aztán a már kis barackokat
hordó fák ágain a levelek előbb sárgulgatni, majd kókadni kezdtek. Majd a meleg, száraz idő eljöttével hirtelen, egyik napról a másikra beszáradtak a levelek, a hajtások és a fák kipusztultak. Hatból három: azaz 50%-os az arány.

Az ország északkeleti részében e szám 20-25%, míg nyugaton és délen kicsit jobb a helyzet, de ott is 5-10%-a hal el az ültetvényeknek.

Ez óriási gazdasági kár: egy kajsziültetvény 3–6 év alatt teljesen kipusztulhat! S nem tudjuk, mi a baj, mit kellene tenni! Nem véletlen, hogy a kormány döntött: 300 millió forintot ad a kutatóknak, hogy találják már meg végre a gyógyírt. Nem lesz könnyű, de reméljük, okosabbak és ügyesebbek lesznek az elődeiknél. Rezisztens fajta sincs. Csak találgatunk, hogy vélhetően összetett, egyszerre fellépő kórokok miatt alakul ki a gutaütés. Szerepet kaphat benne gomba, vírus, fitoplazma is.

Én mindenesetre döntöttem: a még élő fákat figyelem, meghagyom, talán megússzák. A lekvárnak való kajszit pedig megveszem a piacon. Nem a fákra kiadott felesleges pénz és munka miatt, hanem a fájdalmat akarom elkerülni. Mert nincs rosszabb annál, mikor egy élőlényt/fát évekig ápolgatunk, aztán tehetetlenül kell tudomásul vennünk a pusztulását.