Vakvarjú a nádasban

Napközben csapatostul pihen a nádasok víz melletti szélében vagy a fűzfák lombja közt, és szürkületkor indul táplálékszerző útjára. (Erre utal latin elnevezése, a Nycticorax is, ami éjszakai hollót jelent.)

Kisebb termetű gémféle, átlagos súlya jó fél kiló, szárnyfesztávolsága 105–110 centi közötti.

Öltözete fekete-fehér, jellegzetessége a piros szem, a néhány hosszú, fehér tollból álló bóbita és a gubbasztó testtartás, ami miatt a tényleges méreténél is kisebbnek látszik. A fiatal példányok sötétbarna rejtőző színt öltenek.

Hazánkban a bakcsó fokozottan védett, eszmei értéke 100 ezer forint.

Nagyobb állományai a Felső-Tisza, a Tisza-tó és a Kis-Balaton vidékén lelhetők fel, de kisebb csapatai szinte mindenütt előfordulnak hazánk vizes élőhelyein. A gémfélékhez hasonlóan költőtelepeket alkotva él és neveli utódait. Gallyakból, törmelék nádból álló fészkét nádasokban, ártéri fák lombja közt vagy a fűzfabokrok sűrűjében építi.

A hevenyészett fészekotthonba a tojó három-öt tojást rak, mégpedig tervezetten: kétnapos eltéréssel, hogy széthúzzák a kelési időpontokat, s így megkönnyítsék a dolgukat a fiókák táplálása során. Ebből mindkét szülő kiveszi a részét a kikelést követő 40-50 napon át, amíg a fiókák kirepülnek. Halakkal, békákkal, vízi rovarokkal táplálkozik, kicsinyei táplálása idején nappal is kitartóan keresi a zsákmányát.

Hangja az igen jellegzetes kvakvak, ez a névadója a népi nevének a (k)vakvarjúnak. A bakcsó vonuló gázlómadár, március-áprilisban érkezik és októberben indul vissza afrikai telelőhelyeire. Noha hazai állománya stabil, európai népessége sajnos veszélyeztetett.