Fecskementők

Ha hűvös, esős, szeles napok köszöntenek be, nem repülnek a rovarok, így a madarak nem jutnak táplálékhoz, ráadásul a hidegben pár grammos testük hamar kihűl. Legtöbbjüknek „jártányi” ereje sincs, szomorúan gubbasztanak az eresz alatt, az ablakpárkányon vagy a falhoz lapulva, ami még őriz valami kis meleget a nyárból. De ha nem érkezik segítség, hamar elérheti őket a végzet. Segíteni azonban csak az ember tud úgy, hogy táplálja őket.

A melegre húzódó madarak mellé lapos tálkába – legjobb a műanyag virágalátét – élő lisztkukacot, kisujjkörömnyi marhahúsdarabokat tehetünk, ezeket jó eséllyel felcsipegetik. Ha a fecskék már annyira legyengültek, hogy kézzel is megfoghatók, akkor őket is a fiókákhoz hasonló módon, a lakás melegében, dobozban tartva, tenyérből etethetjük az időjárás javulásáig.

A madarászok tanácsa: a papírdoboz tetejét hajtsuk le, az oldalába vágjunk lyukakat, hogy belül legyen némi fény. A kukac igazi lisztkukac legyen, amit kisállat- vagy madárkereskedésben szerezhetünk be. Amint enyhül az idő, a táplálástól felerősödött madarakat elengedhetjük.

De ha beteg fecskénk velünk marad, hívni lehet a hortobágyi, a mályi vagy a dömösi madármentőket, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakembereit, akik, ha lehetőségük van rá, segítenek.

A fecskementés egyébként a régebbi kor emberének is szívügye volt. 1931 őszén, amikor olyan tragikusan hideg, esős volt az ősz, mint négy éve, Budapesten gyűjtötték össze a legyengült madarakat, és egy személyszállító expresszhez csatolt vagonban szállították Bécsig. Innen Olaszországba vitte őket a vonat, ahol a szép őszi napokon megerősödve folytathatták az utat Afrika felé.