Ne szelfizzünk kocával!

Az ilyen veszélyes mutatványok szedik is áldozataikat, a legutóbbi egy indiai férfi, aki barnamedvével akart szelfizni, ám az állat ezt nem vette jó néven, és széttépte. (Az eseményt a helyszíntől megnyugtató távolságban álló barát videóra vette, ami a világhálón megtekinthető.) Barnamedve híján nálunk az erdeinkben a malacait védő vaddisznó anyakoca a legveszedelmesebb emlős a márciustól május végéig terjedő időszakban, szerencsére a kijelölt úton haladva kicsi az esély a találkozásra. Ha mégis megesne, fussunk el, ahogy csak a lábunk bírja – javasolják az erdészek –, mert az anyadisznót megijeszteni nem lehet. (A szelfizési szándékot pedig egészen biztosan félreérti.)

Sok a baj a vaddisznóval Európaszerte – és nem csak a sertéspestis terjesztése miatt. Noha mindenütt vadásszák, a népessége növekszik, terjeszkedik, miközben egyre jelentősebb károkat okoz a mezőgazdaságban. Azért is, mert kiváló alkalmazkodó, az élőhellyel szemben nincs különösebb igénye, csupán a búvó¬ helytől mentes, teljesen nyílt területeket kerüli. Az ember ugyan elvette természetes élőhelyei jó részét (lakó¬ parkjaival sok helyütt benyomult már az erdőkbe is), ám adott helyette másikat elhanyagolt területeivel és szeméttelepeivel, amit a vaddisznó egyre inkább kezd belakni. Életrevalósága a szaporodásában is megmutatkozik: egy anyakoca átlagosan 2-4 malacot ellik (de a 6-8 csíkos malacka sem ritka egy-egy családban), az új nemzedék nőstényei már 10-12 hónapos korukban képesek szaporodni. Kevesen tudják, hogy a vaddisznók jól úsznak, így a nagyobb folyók, tavak szigetein is megtelepedhetnek (ennek mi még előtte állunk). Átlagos súlyuk 50 és 200 kiló közötti, de Oroszországban nem ritkák a 300 kiló fölötti példányok sem. A Dél-Európában élő vaddisznók viszont jóval kisebbek, legföljebb száz kilót nyomnak.