Piszkos vizeink

Az sem vigasztal bennünket, hogy ez a kontinensünkön általában így van. Ráadásul a magyarországi vizek állapota az európai átlagnál is rosszabb. A felszín alatti vizeink minősége még csak-csak vállalható, de a felszíniek ökológiai szempontból nagyon kis százaléka mondható elfogadhatónak.

Mindez több okra is visszavezethető, tudtuk meg Gruber Tamástól, a WWF Magyarország vizes élőhelyek programjának vezetőjétől. Az egyik ilyen ok az, hogy hazánkban a vízfolyások döntő része síkvidéki, hasonlóan egyébként Hollandiához, Németország és Lengyelország északi részéhez vagy Olaszország északi síkságához – ellentétben a hegyvidéki országokkal. A síkvidéki folyók szinte mindegyikét szabályozták, elsősorban árvízvédelmi okokból, mezőgazdasági hasznosítás érdekében, illetve hajózási célokból. Ám amit nyertünk a réven, elveszítjük a vámon: a túlzott beavatkozás miatt romlott vizeink ökológiai minősége. A szűk hullámtér közé szorított folyókban a természet megújulásának, a biológiai sokféleség megőrzésének a lehetősége a korábbinak a töredéke. Jó példa erre, hogy a szabályozást megelőző időkben erdeink ötöde ártéri volt, ma ez az arány egy százalék alatt van. Mindez azért is baj, mert vizeink így kevésbé képesek a természetes öntisztulásra. Csökkent a sokféleség, a halak, puhatestűek fajgazdagsága szegényedett, egyedszámuk pedig ma már a korábbi töredéke.

Mindebből következik, hogy az irányultság megfordítása egyebek mellett a hullámterek bővítésében, illetve a mély fekvésű – vizenyőssége miatt amúgy is kevéssé használható – területek kihasználásában keresendő. Ilyen hely körülbelül harminc található csupán a Tisza mentén. Az éghajlatváltozás miatti aszályos időszakok gyakoribbá válása miatt ezek vízzel való újbóli elárasztása különösen fontos lenne.

Vannak persze kedvező folyamatok is. A 2000-es évek elejéhez képest például csökkent a kémiai szennyezés, illetve kevesebb lakossági szennyvíz kerül már bele természetes vizeinkbe.

Az összességében aggasztóan rossz helyzet ellenére Magyarország a Víz Keretirányelv, vagyis a folyóink, tavaink, vizesélőhelyeink védelmét és helyreállítását célzó európai intézkedési terv megvalósításában haladékot kért. A természetes vizek állapotának javítását 2015-re nem érték el Európa országai, és mindezt sok esetben hazánkhoz hasonlóan csupán 2027 utánra ígérik. Pedig nem lenne szabad késlekednünk, hiszen ma már olyan emblematikus természeti jelenség is, mint a tiszavirágzás, veszélybe került: a kérészek száma drasztikusan csökken. Eltűnésükkel, akárcsak vizeink állapotának romlásával pedig valamennyien szegényednénk.