Százéves szovjet szárnyakon

A tengelyhatalmak és a velük szövetséges Magyarország elvesztette a második világháborút. A romokban heverő országban háttérbe szorult a természetvédelem ügye. A világégés elpusztította a madártani intézetet. Levelezések, vidéki utak, személyes kapcsolatok szövevénye és az Aquila szórványos megjelenése azonban összetartotta, sőt fejlesztette a szakgárdát az ötvenes években. Nehéz idők jártak.

A szovjet mintájú alkotmány bevezetését követően 1949-től kiépült a proletárdiktatúra sztálinista válfaja. Nagy Imre tollából 1950-ben jelent meg az iránymutatás. Az agrárpolitikai feladatokat összegző művében Sztálin természetátalakító terveit visszhangozta.

A természetátalakítás és a természetvédelem között feszülő ellentmondásos kettősséget – mint afféle szellemi gumipitypangot – igyekeztek hazai földbe plántálni. A rákosista Magyarországnak ösztönző példát a keleti blokk vezető hatalma, a Szovjetunió adott. A kontinensnyi ország ekkor 97 védett területet számlált több mint 12 millió hektáron. Ebből 41 az Oroszországi Szovjet Szövetségi Köztársaságban feküdt 9,8 millió hektárt meghaladó nagyságban.

A védett területek feladatait, védelmezési rendjüket és szervezési szabályzataikat külön szabályzat szabta meg, az adott szovjet tagköztársaság minisztereinek tanácsa rendelettel hagyta jóvá. Ennek jogi alapját a bolsevik hatalomátvétel után négy esztendővel teremtették meg.

A kommunista kormány, a Népbiztosok Tanácsa 1921. szeptember 16-án adta ki a természeti emlékek, kertek és parkok védelméről szóló első általános rendeletét. Rögzítette, hogy a művelődésügyi tárca az érdekelt hatóságokkal és hivatalokkal sérthetetlen természeti emléknek nyilváníthatja a természet olyan részleteit és alkotá­sait, melyek tudományos és kulturális-történelmi értéket képviselnek.

Leszögezte, hogy a természetnek olyan nagy kiterjedésű részleteit, amelyek természeti emlékeikkel kitűnnek, védett területeknek és nemzeti parkoknak kell nyilvánítani.

A szovjet szakma munkáját nagyban befolyásolta a szigorúan átideologizált politikai környezet, a gazdasági haszonelvűség materializmusára épülő rendszer.

Ahogy V. N. Makarov fogalmazott magyarul 1950-ben a Természetvédelem a Szovjetunióban című könyvében: „Természetvédelem nélkül nem lehetséges az ország természeti kincseinek a társadalomnak mint egésznek érdekében való kihasználása. Azonban a természetvédelmet csak a szocialista rendszerben lehet következetesen megvalósítani, amikor nem magán-, hanem közérdek irányítja a természeti kincsek kihasználásának minden rendszabályát.”

Hova vezetett a szovjet út? Paul és Anne Erlich A fajok kihalása című könyvében megjelent sorai megdöbbentő módon támasztják ezt alá.

Őket idézem: „1976 tavaszán, miután 300 fiatal kacsát gyűrűztek meg egy szibériai tavon, mind a 300 gyűrű visszajutott az ornitológusokhoz. Valamennyi madarat a vadászok ejtették el.” Hogy is dicsekedett Csefranov az Sz. Sz. Sz. K. földrajza című tankönyvében?

„Sehol a világon nem folyik olyan hatalmas méretekben az ország természetvilágának és földrajzi képének átalakítása, mint a Szovjetunióban.” Sajnos fején találta a szöget.