Nemzeti parkjaink hete

A világ első nemzeti parkját köztudomásúlag Amerikában alapították.

Zöld FöldVass Krisztián2021. 09. 14. kedd2021. 09. 14.
Nemzeti parkjaink hete

A Horthy-korszakban sokan a Tihanyi-félszigeten kívánták ezt a természetvédelmi hagyományt magyar földbe plántálni. Nem így lett. Százegy esztendővel a tengerentúli intézmény létrejötte után nálunk a Hortobágyon született meg hazánk első nemzeti parkja. A naptár 1973-at mutatott.

Erre is emlékezünk a Magyar Nemzeti Parkok Hetén szeptember 13-a és 19-e között, amikor kedvezményes lehetőségek mellett országszerte programok is várják az érdeklődőket. A nyitó hétvége eseményeit szeptember 10-től 12-ig a Gödöllői Királyi Kastélyban tartják. A rendezvény kiemelt vendége idén a 25 éves Duna–Dráva Nemzeti Park.

Az év legnagyobb ökoturisztikai programja lesz a Magyar Nemzeti Parkok Hete, amely idén a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivállal együtt tartja a nyitó rendezvényét Gödöllőn – tudatta a nyilvánossággal Rácz András.

Az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára elmondása szerint a gödöllői nyitó hétvégén mind a tíz nemzetipark-igazgatóság képviselteti magát. Bemutatja kínálatát, és a nemzeti parki védjegyes termékeket is megismerheti a közönség.

Az idén negyedszázados fennállását ünneplő Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság részese a már tíz éve formálódó Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátumnak. Az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete várha­tóan a napokban zárja le a jóváhagyási folyamatot, melynek köszönhetően megszületik a világ első, öt állam részvételével megalkotott, egységes bioszféra-rezervátuma. Magyarország, Ausztria, Szlovénia, Horvátország és Szerbia összefogásával. A hazánkat érintő szakaszon a Duna–Dráva mellett a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területeit is felöleli majd.

A Barlangok és karsztok nemzetközi éve alkalmából a Magyar Nemzeti Parkok Hetén is kiemelt figyelmet kapnak az élettelen természeti értékeink.

Magyarországon 4150 barlang szerepel a nyilvántartásban, ebből 40 látogatható, ráadásul ezekben összpontosul az országos nemzeti parki látogatások mintegy harmada. A barlangok nemcsak népszerűek, fenntartásuk és kezelésük is kiemelten fontos, éppen ezért az elmúlt évtizedben 1,5 milliárd forintot fordított az állam az élettelen természeti értékeink megóvására. Összesen 175 helyszínen történtek beavatkozások.

A fesztivál fő támogatója, a Kék Bolygó Alapítvány 85 millió forinttal járult hozzá az esemény megszervezéséhez. Erről Krakkó Ákos kommunikációs vezető beszélt a sajtónak. Arról is, hogy van igény a tanulásra, a tájékozódásra, de a virtuális lehetőségeknél sokkal jobb, ha mindenki személyesen részesül ter­mé­szetközeli élményekben.

Ahogy Áder János államfő fogalmazott: „A Kék Bolygó Alapítványt azért hoztuk létre, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemben és a környezeti fenntarthatóság érdekében partnerei lehessünk minden, közös jövőnkért tenni akaró, felelős embernek.”

Ezek is érdekelhetnek