Nyírlápőr nyomában járva

Hat elemi osztályt végzett. Kocsis, grófi inas, majd községi elöljáró volt, mielőtt 1932-ben felfogadták az ország második fizetett természetvédelmi őreként a bátorligeti nyírláp védelmére: itt 1958-ban történt nyugdíjazásáig „nyírlápőr”-ként dolgozott. – Magyar Gábor írta róla Természetvédelmi arcképcsarnok című művében. Alakját újságpapírba csomagolta a foszló emlékezet. Múltja gyűrött, sárguló oldalakon hányódott szerteszét. Lapozzunk bele, szedjük csokorba, olvassuk újra! Legalábbis az évfordulós emlékeket és történéseket. 

Hősünk tehát állítólag egy évtizeddel később kezdte hivatását, mint az első magyar ranger, Gulyás József, aki kócsagőrként a Kis-Balatonnál állott szolgálatba. Az őt követő nyírlápőrről kevés adatra bukkantak a kutatók, köztük e sorok írója is. A korabeli sajtóban sem találni nyomát ennek. Csak a második világháború utáni időkről szól a fáma. 

Nyolcvan esztendeje történt, 1946-ot mutatott a naptár. Végigsöpört Magyarországon a szovjet Vörös Hadsereg. Aztán nyomában berendezkedett az új rendszer: kikiáltották a köztársaságot, az államcímerről lekerült a Szent Korona. A korlátozott többpártrendszerre épülő koalíciós időszakban háttérbe szorult a természetvédelem ügye. Nagy Domokos Imre alaposan feldolgozta a terület zöld történetének második világháború utáni fél évtizedét. Ebből idézek: „1946-ból is csak egyetlen adattal ren­­delkezünk, bár ez hiányosan is fontos. Április elején ugyanis a debreceni erdőigazgatóság mellékletekkel kiegészített felterjesztést intézett az FM-hez (Földművelésügyi Minisztériumhoz – V. K.) »A bátorligeti nyírláp őrzése« ügyében. Mivel az irat hiányzik, csak feltételezések merülhetnek fel. De a tárgy­megjelölés és a későbbi iratok alapján csak két lehetőség látszik reálisnak: vagy ekkor bízták meg Tatár Ignácot a „nyírlápőr” feladatainak ellátásával, vagy a már szolgálatban álló Tatár Ignác jelentése jut el a legmagasabb szintre. Az ügynek folytatását nem találtam, a későbbiekben nem hivatkoznak rá. 

Hatvan esztendeje, 1956-ban a Szabolcs-Szatmári Néplap munkatársa sétált végig Bátorliget zsombékos, cserjés, folyondáros különlegességén. Kidőlt és mocsárba ágyazott nyírfák törzsei a fenyő-nyír korszak óriásaira emlékeztették az ide térőt. Hiszen a terület a jégkorszak után is megtartotta természetes növény- és állatvilágát. Hosszan citálta a „botanikuskert őre és kalauza” mondatait az ősláp különleges, elevenszülő gyíkjáról: „Két nyíregyházi rendőr megkért, hogy mutassam meg nekik a kertet. (…) Hangjukban éreztem, hogy kételkednek létezésében, őszintén szólva nem sok reményem volt ahhoz, hogy meg tudom őket győzni. Nem kellett sokáig várni. Megzizzent a haraszt, s kíváncsian nézett ránk apró gyöngyszemeivel egy, formára teljesen a ko­̈zön­séges gyíkokra emlékeztető elevenszülő.”