Időutazás a természetben

Természet. E fogalomhoz számos jelentés tapad. Múltunk gazdag e szóhoz kapcsolódó valóságok sokszínűségétől és a hozzá tapadó képzetektől. A korszellem és az azt tükröző sajtónyelv változásai is nyomot hagytak e kifejezés betűvel rótt arcán. A huszadik században gyakorta negatív tartalmak társultak hozzá. A második világháborút követően mind kedvezőbb szövegkörnyezetbe került a szó és az általa jelölt Örök Körforgás. És annak rendje. Erről szóló képzeletbeli időutazásra csábítunk. Masinánkat lapunk évfordulós darabjaiból hajtogattuk. 

Nyolcvan esztendeje történt. A fél éves Szabad Föld című hetilap az egyik legjelentősebb társadalmi változást népszerűsítette, mikor 1946. március 3-án arról írt, hogy a parasztság a „természet jogán” cselekedett: „A magyar parasztság a földet, amelyért ezer év óta küzdött, végre tulajdonába vette. Birtokba vette nemcsak a természet hódító erőitől: árvíztől, elsivatagosodástól, elgazosodástól, hanem bitorló úri gazdáitól is.” Látnivaló, hogy e cikkben a természet rossz és jó oldala is megjelent. Mi több, a natúra csapásait – ideológiai alapon – az osztályellenséghez hasonlították. A nagybirtokosokhoz. Március 24-én aztán Urbán Ernő tollából megtudhatta az olvasó a regulát, hogy „(...) nincs nagyobb tanító, mint maga a természet, csak érteni kell a szavát.” Ez az elbeszélés nem is a napi politikát, hanem a madár és az ember találkozását örökítette meg. 

Hetven éve – 1956. július 22-i számában imigyen fogalmazott a szovjet technikai haladásról tudósító hetilap: „Szabad tere van itt a képzeletnek, hogy mi mindent lehet majd az atomerő felhasználásával véghezvinni (sic!), éghajlatokat megváltoztatni, csapadékot teremteni, ha erre lesz szükség és napfényt, ha a természet ezt kívánja.” A természet minden bizonnyal nem ezt kívánta, ám ez az éra a liszenkóizmus súlya alatt nyögött. Az irányzat névadója, az ukrán áltudós hadilábon állt a biológia tényeivel, tagadta a mendeli öröklődés és a genetika elveit, a kromoszómák és a gének létét. S a keleti blokkban sokáig hittek neki és lesték a szavait. És sajnos megpróbálták katasztrofális elméleteit a gyakorlatba is átültetni. 

Hat évtizede azonban már fordult a szél a Szovjetunióban. Itthon is. Trofim Gyenyiszovics Liszenko (1898-1976) csillaga leáldozott. Ennek köszönhetően jelent meg doktor Mile Imre írása az élőlények tulajdonságainak öröklődéséről. Az orgánum 1966. július 10-i számában megjelent munkája a „genetika tulajdonképpeni atyja”, Gregor Mendel (1822-1884) képével jelent meg. A paptanár méltatása mindenesetre a hivatalos ateizmusra is tekintettel volt. Ekképpen rögzítve: „A kutató elme, a természetet faggató tudós, tehát nem számol a bibliai magyarázattal.” Ahogy Mendel sem, tette hozzá. 

Fél évszázaddal ezelőtt, az újság 1976. január 4-i számában „Buga doktor” már örömmel nyugtázhatta: „Ma már alig akad olyan tájékozatlan ember, aki ne ismerné a természet, a szabad levegő, a napfény erősítő erejét (...).” S bizony, ekkor már három éve működött hazánk első nemzeti parkja. A természetvédelem jóvoltából.