Mese

Volt egyszer egy szegényember. Nagyon sok gyermeke volt, már talán a számukat se tudta. Azzal kereste a kenyerét, hogy a Drávára járt halászni. Egyszer, ahogy kimegy a Drávára, kihalász a vízből egy karikás valamit. Kezébe vette, nézegette, hazavitte. Gondolta, hogy otthon a gyereknek lesz mivel játszani. Ahogy a gyerekek játszottak vele, az mindig fényesebb lett. Egyszer csak látta, hogy aranykarika. Összeszedte a cókmókját, a karikát egy ruhába göngyölte, s felment a királyhoz. A kapunál megállították, nem akarták beereszteni.
{p}- Mi járatban van kend? - kérdezik. - Hoztam a királynak ajándékot, azért akarok felmenni - mondja az ember. Arra felengedték. Mikor az aranykarikát átadta a királynak, azt kérdezte tőle: - Honnan való ez az aranykarika? Hol vetted? - Fölséges királyom, nem vettem én ezt sehonnét, halásztam a Drávában, és ott fogtam.
{p}A király elfogadta az aranykarikát, de megparancsolta, hogy adjanak a szegény embernek ezüstöt meg papírpénzt, amennyit csak elbír. A szegény hétrét görbült, olyan sok pénzt kapott. Mikor hazaért, az egyik fiát elküldte a bátyjához, hogy kérje el a mérőt. Azt mondja a bátyja a gyereknek: - Ugyan, minek nektek a mérő, mikor még egy falat kenyeretek sincsen?!
{p}A gyerek nem szólt semmit. A bátyja a mérőt előbb szurokkal jól kikente, úgy adta oda. Mikor a pénzt megmérték, a gyerek visszavitte a mérőt, de sem otthon nem látták meg, sem ő nem vette észre, hogy egy ezüstpénz a szurokba beleragadt. Kérdezi a bátyja a gyereket: - No, mit mértetek vele? - Azt mondja a gyerek: - Borsót!
{p}Tudta is a gyerek, hogy mit mértek! Nem előtte csinálták! Mikor már a gyerek hazament, az idősebb testvér akkor nézte meg a mérőt. Hát látja, hogy egy ezüstpénz van a szurokba beleragadva. Azon nyomban szaladt az öccséhez, hogy mondja meg neki, hol szerezte azt a sok pénzt. Gondolta a szegény ember, megtréfálja azt a zsugori testvérét, aki olyan rideg volt mindig hozzá. Azt mondta, úgy lett a pénz, hogy macskát vittek a királynak, mert annyi ott az egér, hogy még a királynak is a fülét rágják. Hazamentek a gazdag testvérék, és minden vagyonukat eladták, hogy a pénzen macskát vegyenek. Végül elindultak egy nagy kocsi macskával a királyi várba.
{p}Kérdezik a kapunál a katonák: - Hová mennek kendtek? - A királyhoz! - Mi járatban? - Hát macskát hoztunk neki! - Nem mennek el kendtek rögtön a dolgukra? Csak nem akarnak a királynak macskát vinni?!
Erre az ángyomasszony elkezdte a beszédét, hogy hallották, itt olyan sok az egér, hogy még a király fülét is rágják, és a múltkoriban csak egy macskát hoztak ide. {p}Az ide nem elég! Ők hoztak egy egész kocsival! A katonák hitték is, meg nem is, de mégiscsak beeresztették őket. Mikor a király elé értek, el sem mondták, hogy miben járnak. Azt hitték, olyan nagy örömet okoznak neki, hogy egyenesen kioldozták a sok zsákot. A rengeteg éhes, dühös macska meg csak neki a királynak, karmolta, tépte, az meg nem tudott hová menekülni előlük, jajgatott, ahogy a száján kifért! Beszaladtak a testőrök, alig tudták a sok macskát kikergetni. Akkor aztán az embert és a feleségét jól megverték, hazazavarták, és sose lettek többé gazdagok.
(Magyar népmese)